Összességében jó móka egy ilyen autó, ha hajlandóak vagyunk kompromisszumra az ülőhelyek számát illetően.
Valahogy mindig vonzottak a jó értelemben vett idióta járművek, jó aránnyal tudok olyasmit vásárolni, ami aztán zsákutcának bizonyul (pl.: telefonban az Asus P750). Így örülök, amikor sorstársakat találok, jelen esetben például Lada Gábor személyben, aki neve ellenére a Suzuki 4x4 klubot erősíti, és volt már Jimnyje, illetve büszke tulajdonosa egy Polski Fiat 126 Pop 2000-nek. Így adott volt a következő lépcső, a világ sokak szerint egyik legcsúnyább kocsija: a Suzuki X90.
Az autó alapját egy kocka Vitara alváz adja, erre biggyesztették a szappantartó jellegű bódét. A futómű ebből adódóan a klasszikus létravázra épül, független felfüggesztéssel, tekercsrugóval és 165 mm szabad hasmagassággal. Az összkerékhajtás kapcsolható, felezővel, elöl tárcsa-, hátul dobfékekkel. Az első tengelyek automata kerékaggyal kapcsolódnak, így a dagonya után ki kell tolatni. Terepezésre nem a legjobb megoldás, de kvázi kabrió-SUV-izének abban a korban pont megfelelt.
Kizárólag egyféle, a jól csengő G16A névre hallgató 1,6 literes benzines motorral lehetett kapni, ami 95 lóerőt tudott. Ez a motor gyakorlatilag az összes 90-es évek után gyártott Suzukiban megtalálható volt. Mivel ilyen elterjedt alkatrészekből van összerakva, olcsón fenntartható, egész jó terepjáróképességű autónak hihetnénk az X90-est. És ez így is van – derékig. Mert a karosszéria, sőt a beltér is teljesen egyedi, így ritka és drága. Tele olyan alkatrészekkel, amik olyanok, mintha már láttuk volna másik Suzukiban, de amikor oda kerülne a sor, kiderül, mégse jó bele.
Jó példák erre a fűtéspanel gombjai, amelyek látszólag pont olyanok, mint szinte minden korabeli japán autóban, de pl a Swifttől egy picit eltérnek, hogy még véletlenül se lehessen beszerelni. A kezelőszervek amúgy bárkinek ismerős lehetnek, aki ült már 90-es évekbeli Suzukiban, csak a középkonzolon tornyosuló terepváltó nem tipikus jelenség.
Rövid fellángolás
1993-ban a 30. Tokyo Motor Show-n mutatták be koncepcióautóként az X90-est. Ekkor kezdtek megjelenni az összkerékhajtású szabadidőautók, így nagy sikere volt a kiállításon. Erős konkurenciája volt a Mitsubishi Pajero Fiel Guard személyében, csak az – az X90-el ellentétben – sose valósult meg. Viszont a Suzuki gyakorlatilag egy az egyben ültette át a koncepciót a valóságba, és 1995-től forgalmazni is kezdte.
Mint kiderült, ez nem volt jó ötlet. Az emberek megrettentek a furcsa forma láttán, olcsónak se volt nevezhető, nem volt túl szerencsés a reklámszlogen (What are you staring at? - Mit bámulsz?) sem. Az eladást segítendő próbálkoztak olyan megoldásokkal, mint árcsökkentés vagy a speciális kiadások, mint a sorszámozott Philippe Cousteau modell: vajszínű bőr kárpit, bőr kormány, 16 colos alufelni, színre fújt dögrács és fellépők, mentazöld és rózsaszín színekben. Az egyetlen igazán sikeresnek mondható megjelenése a Red Bull promóciós autójaként volt, hűtőszekrénynek átalakított csomagtartóval és a hátára szerelt nagy üdítősdobozzal.
Csak Amerikában ment valamennyire, ott az első évben 7205 darabot sikerült értékesíteni, Japánba még 1348-at, így még az európai eladásokkal együtt se sikerült 10 000 fölé menni. Magyarországon a hazai importőr adatai szerint összesen egy darabot adtak el hivatalosan. Így 1999-ben befejezték az értékesítést.
A maga korában egyébként elég jól felszerelt autó volt a két légzsákkal, ABS-szel. Opcionálisan légkondival is rendelhettük, ami az általam tesztelt modellben is megvolt, csak épp nem működött - némi terepjárásban halálozott el. A legérdekesebb tulajdonsága természetesen a targa üvegtető, amit egy (vagyis két) laza mozdulattal le lehet kapni. A két féltetőt a kabriók között elég jó méretű (234 liter) csomagtartóba rakhatjuk, és még mindig marad hely.
Az ülések meglepően kényelmesek, főleg a korabeli Jimnyhez képest. Egy 2014-es Jimnyvel mentem le Fehérvárra, így nem biztos, hogy nem csak emiatt, de a 195R15-ös terepgumikkal is nagyon kellemes futású volt aszfalton, a földeken csapatva is megállta a helyét. Persze a sár pont aznapra gyorsan felszáradt, így bőséges porfelhőbe temetkezve robbantunk ki a két terepjáróval az M7 földesebbik oldalán, egy épp ott trafipaxoló rendőrpárosnak kisebb infarktust okozva.
Összességében jó móka egy ilyen autó, ha hajlandóak vagyunk kompromisszumra az ülőhelyek számát illetően. Persze ez szinte minden kabrióra igaz, de ez még oda is elvisz, ahova egy Paseo nem. Az biztos, hogy nem sokszor jön szembe velünk. Ez a Népítéletből is látszik, hiszen összesen egy ítélet van róla, és a használtautós oldalakon sincs sokkal több.
Egy tulaj vallomása: miért vesz valaki X90-et?
Tekintve, hogy én üzemeltetem a Suzuki4x4.hu oldalt, régóta futottam össze rendszeresen a típussal képeken, cikkekben, és sok idő után eljutottam az általános "hát ez meg mi a sz*r?" reakciótól odáig, hogy ez annyira bizarr, hogy kell egy. Ez úgy 4-5 éve lehetett, akkor álltam neki figyelni a kínálatot.
A típus ritkasága miatt ez nem egyszerű feladat (szerintem az országban max. pár tucat lehet belőle). Így elég sokáig tartott a keresés, mert a kevés eladó példány jelentős része csak kalandokat keresőknek ajánlott állapotban volt. Végül a befutó autó is helyből egy kisebb felújításon és teljes fényezésen esett át. Nem sokkal később derült ki, hogy bővül a család, és egy kétüléses autó nem a legpraktikusabb ilyenkor, így kénytelen voltam lecserélni egy kombira - még mielőtt kipróbálhattam volna, milyen a tengerparton autózgatni céltalanul, levett tetővel.
Akkor ez jó ötletnek tűnt, de nagyon hamar rájöttem, hogy máshogy kellett volna megoldani a dolgot - kezdhettem el újra nézegetni a hirdetéseket. Megint közel egy évig tartó vadászat következett, mire tavaly tavasszal rátaláltam a jelenlegi példányra. Svájcból hozták be, elég sok kilométerrel, de - az itthoni példányokkal ellentétben - gányolásmentes állapotban. Ekkor adtam el a Jimnymet, és adta magát, hogy ez az autó ne egy csillogóra fényezett, szigorúan aszfaltra való kivitel legyen, hanem egy terepen is használható példány.
Így kapott M/T gumikat, picike emelést és egy csörlőt - kiránduláshoz pont elég, hiszen a mechanika egy az egyben a kocka Vitaráé. Nyárra persze visszakerültek az utcai gumik, és végre sikerült kipróbálni a targázást az Adrián - jó dolog :)
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
