Teszt: Škoda Felicia 1,3 LXi - 1997.

Máté élete forgószél. Tegnapelőtt felkapott, majd le is tett. Mióta ismerem, biztosan tudom, hogy még nagyon keveset tudok a világról. Akinek nincs pénze, ne is autózzon? Hülyeség. Ha létezni akar, a szegénynek is mindig mennie kell. Amikor Máté a szolgáltatóiparban tölti munkanapjait, és épp nem jön vendég, előveszi kopott okostelefonját, ránéz az apróhirdetésekre.

Pár hete kis híján vett egy négyütemű Trabantot, aztán egy Peugeot 406-ost. Végül elengedte mindkettőt, hátha jön jobb. Mindig jön jobb. Átlagosan kéthavonta autót cserél, de közben egyéb használati tárgyak is pörögnek a kezei alatt, ezeknek sorát képtelen vagyok teljes egészében elétek tárni. Volt már hat, részben nem működő kismotorja, mobiltelefonok, számítógépek, továbbá mindenféle bútor és bútorlap, egy részük az ingyen elvihető rovatból. A kismotorokkal kis pénzt csinált, a bútorlapokat pedig felaprították egy barátjánál, akinek a házában nincs gáz és villany, van viszont gyerek. Aki segít, annak néha segítenek.

Legutóbb egy hatvanezer forintos Citroen Xantiával töltött majdnem egy egész hetet, majdnem teljes boldogságban. Amikor indításkor többé nem emelte fel a fenekét az autó, Máté higgadt maradt, és másnap reggel megfogalmazta saját hirdetését. Mivel pontosan ötezret költött rá a benzinkúton, nem bánta az egészet, mert ebből az esetből is tanult valamit: biztosabb autó kell. Aznap délután túladott a csalfa Xantián. Még keresett is vele néhány tízezer forintot, mert valaki meglátta benne a lehetőséget.

Így, mindjárt huszonhárom évesen, Máténak létszükséglet az autó. A gyerek másfél, az asszony még otthon, gyesen, harminchat négyzetméteren. Nem véletlenül bújik a tejszínhabos flakon kupakja alatt a vonóhorog a legújabb szerzeményen, egy pontosan hatvanötezer forintért vásárolt, 1997-es Skoda Felícián. Máté egy fél utánfutó tulajdonosa is, de hamarosan sajátot szeretne, mert mindig van mit szállítani. Az újpesti délután olyan, mint minden rendes tavaszi délután manapság egy rendes pesti külkerületben. Kicsit mintha tél lenne, borzongok. Egy rendőr a járdán álló Astrát támasztja, rágyújt. A túloldalon fiatal részeg fiatal részeget támogat, közöttük húzunk el mi, a kekizöld Feliciában, a valóság kellős közepén.

Az autó két évig állt egy udvaron, félig letekert ablakkal. Az elsők villanyosak, biztosan lemerült az akkumulátor és úgy hagyták, próbáljuk megfejteni a korábbi tulajdonos logikáját. Az eső, a hó és a hő megette a beltér ehető részét. A váltógomb porhanyós, amikor megnyomkodom, gyönyörűen szétnyílnak rajta a barázdák. A kormány is formálható, az utastér többi részét tartósabb gyurmából készíthették. Majdnem ugyanolyan, mint újkorában. Ugyanolyan komor, poszt-szocialista, egy kis nyugatnémet szánakozással. Egyébként van hely a Skodában. Az ülések tűrhetőek, csak vezetés közben furcsán kell tartanom a karom.

Máté hű az elveihez, általában százezerig állítja be az autókeresőt. Nem fog úgy járni, mint a család távoli tagjai, akik 2006. környékén beneveztek két vadonatúj Chevrolet Aveóra. Az egyik már régen összetört, nem fizették hát tovább a törlesztőt. Végrehajtás alatt áll az ügy. A másik Chevy még létezik, és már csak egymilliót kell kifizetnie a rokonoknak, akik egykor elhitték, hogy megérkeztek oda, ahová a magyar ember olyan veszettül vágyott: az újautó-vásárláshoz. Én mindig csak egyhavi törlesztőjükből gazdálkodom, így nincs nagy bukta. Eddig bejött – mondja.

Húsz perce hömpölygünk a Lehel környékén, ahol egyre színesebbek a házak, és egyre több helyen lehet kapni a fedél nélküliek lapját. Megkeresem a harmadik fokozatot a Skodán, gyorsulást imitál, a vezérműlánc csörgése is kisimul. Ez az erősebbik, hatvannyolc lovas változat, de a névleges teljesítmény szó ebben a korban már csak emlék. Gondtalanul turkálok a váltóbottal az alatta érzett sűrű iszapban, mert mindenki beenged maga elé amikor meglátja a hátsó ajtóra kent fastag fehér pasztacsíkot. Muszáj volt betömíteni valamivel a lyukakat, különben egy perc alatt elárasztaná az utasteret a kipufogógáz. A motorra is kellett kenni, mert amikor az ötezerért vásárolt akkumulátorral beröffent az ősi cseh egyhármas, spriccelni kezdett a hűtőfolyadék a termosztátból. Le is mosta az ablakot a próbakörön.

A Felicia minden sarka pattog alattunk, a lengéscsillapítók is fáradtak. Mátéra nézek, hogy mehetek-e tovább macskaköves szakaszon is. Ugyanolyan békésen néz vissza, mint az első perctől kezdve mindig, és meséli az életét. Eszetlen zajban haladunk, közel nyolcvannal. Az ajtózsebekben táncolnak a műszerfalról hiányzó kapcsolók, nem értjük, miért kellett kiiktatni őket. Egy kivétel azért van, a ventilátoré: azt Máté maga vette ki, mert amikor kedve támadt egy kis belső levegő keringetéshez, szikrázni kezdett az egész.

Ezt is meg kell majd oldani, de Máté úgy van vele, hogy minden autójának bizonyítania kell, mielőtt megkapja a gondoskodást. A Skodában ötéves az olaj, eszegeti is szépen, az előző tulaj is csak rátöltögetett néha. Nem kap újat, csak ha lejárt a próbaidőszak. Ezt azért nem értem teljesen. Közben már lőtt egy szett nyári gumit a netről. Valahol ő is érzi, hogy a kínai téli gumik csak jelképesen kapcsolják össze a zöldre pingált fémdobozt és a kátyús utakat, tapadásról nem nagyon beszélhetünk.

Az eddigi legdrágább autója egy Volkswagen Polo volt, 1987-ből. Itt, a Skodában rázkódva tudom meg, hogy Németországban is létezhetett valamikor mélyszegénység, legalábbis autó volt hozzá. Ezért készítettek 42 lóerős, egyhármas dízelt a VW-ból. Egy ilyen, fehér példány is megérkezett a nála három évvel fiatalabb Mátéhoz, hogy sok örömöt okozzon neki a valóban négy liter körüli fogyasztásával egy motorgenerál és egy szükséglakatolás közt.

Kicsit félek, amikor a baljósan működő Skoda, és a hozzá tartozó életszemlélet begurul a Novothautó evilági műhelyébe, ahol a munkanap végét három fázisból álló padlósúrolási szertartás jelzi. Már kora reggel hozott egy új EGR szelepet az egyik alkatrészkereskedő futára. Kiskereskedelmi árából Máté vizsgás autót venne. Tökéletesen idegenül hat a hengerfej nélkül várakozó Peugeot 207 és még néhány mai autó alkatrészeinek társaságában a megmagyarázhatatlan okból létező Felicia. Tíz perc is eltelik, mire a szerelők mindkét oldalon megtalálják a négy pontot, ahol anélkül lehet alányúlni az emelővel, hogy berogyna a főként vasoxidból és valamilyen középszürke anyagból álló küszöb. Végül, talán életében utoljára megemelkedik a kaszni. Máté egykedvűen hallgatja a szerelőket, akik csupa olyan mondatot mondanak, amilyet nem szeret hallani, aki kis pénzből autózik.

A kipufogórendszer új, mert az előzőnek csak a sziluettje volt meg a vásárláskor, ez még oké. A karosszéria több helyen rohad, mint nem, az egyik első kerékdob már ki is lyukadt. A rozsdásodási toplista élén álló Felícia, közel tízezer, itthoni forgalomban lévő társához hasonlóan keresztúton áll. Innen két választása van a tulajdonosnak, vagyis az üzemben tartónak. Kereshet egy jó karosszérialakatost, aki úgy százötvenezer forint ellenében a szükséges helyeken beletesz egy négyzetméter vaslemezt. Ezzel ad neki még pár évet. Vagy Máté elviszi a bontóba, ahonnan várhatóan egy fillér készpénzre sem számíthat, és egy hatósági igazolással buszozhat hazáig.

A mindjárt huszonhárom éves válságmenedzser természetesen ismeri a harmadik utat. Az emeléshez elég volna csak a szükséges küszöbrészeket kicserélni. Ez meg is állna tízezer forintból. Persze nem egy Novothauto színvonalú helyen, hanem valahol egészen máshol, ahol számla ugyan nincs, de az ügyfélkör egy kósza cipőorr-nézéssel is el tudja magyarázni a mesternek: pár ezresből kell csodát tenni, mert az autónak maradnia kell, nem lesz helyette másik.

Máté tűri a megjegyzéseket. A Felicia annyira divattalan, hogy bár mindent lehet még hozzá kapni, szinte mindent jelképes összegért adnak az alkatrészboltok, csak már vigyék. Türelmesen beszéli az új és fiatal kocsikhoz szokott szerelők nyelvét. Az akkumulátorra azért tett gumiszőnyeget, mert tudja, ha esőt kap, abból zárlat lesz, a zárlatból pedig tűz. A kompressziómérés semmilyen meglepetéssel sem szolgál. A négy hengerből három tudja, amit tizenhat éve tudhatott, a negyedikbe viszont bejárása van a hűtőfolyadéknak. A gyújtógyertyán tipikus vízlerakódási nyomok. Ezzel még eljár valahogy a Skoda, ha töltögeti bele az olajat és a vízet, de nem ártana egy hengerfejfelújítás, és ha már úgyis költ rá, érdemes volna szerezni egy bontott kormányművet, mert a mostani kopott.

A vezérműlánc zörgése még egyszer betölti a hófehér műhelyt, ahogy Máté kitolat az udvarra. Ebben az autóban lát valamit, talán tényleg ellesznek együtt egy darabig. Lehet, hogy érdemes vele foglalkozni, és fog is, fogadkozik. Eddig egyszer kellett igazán sietnie a Skodával. Délegyházára ment a házához, amit olcsón adott ki egy rászorulónak, de az nem fizetett, sőt lebontotta a kerítést és a teraszt, feltörte a padlóburkolatot, majd elvitte az összes bútort.

Máté most azért hajt, hogy megszabaduljon a háztól, és többé ne kelljen kimerítenie a bankkártyája hitelkeretét. Ha a család bevételei végre kitartanak a hónapban, és a lakáshitel-törlesztés vége is látótávolságba kerül, kiadhatja úgy az élet, hogy jut majd néhány tízezer forint a megfontolt autómentésre. A rozsdaátalakító festéket és az ecsetet mindenesetre már megvette a küszöbökhöz. Amivel ő is elboldogul, azt nem bízza másra.