Elég, ha drágának látszik?
Mercedes-Benz CLA 250 - 2014.
Azt játszottam, hogy megpróbálom kitalálni az árát. Napról napra jobban megismertem, váltakozva fel- és leértékelődött a belső skálámon, ahogy beletekertem vagy hatszáz kilométert, és kiderült egy-két turpisság. Ott virított végig az orrom előtt a csillag a kormány közepén; a Mercedesénél vastagabban fogó ceruzája keveseknek van.
Tudjuk ugye, hogy a CLA magyar autó, itt készül a tanyavilág peremén, Kecskeméten, ami örömmel és büszkeséggel tölti el a magyar embert, hiszen veretes márka, reklámszövegek szerint az automobil feltalálója húzott fel ide egy gyárat, ahol magyarok százainak, ezreinek ad munkát, srófolja felfelé a GDP-t, és szépíti a mostanában nem túl fényes hírünket a nagyvilágban.
Másfelől ha minőségi cuccot szeretnénk jó sok pénzért, nem feltétlenül örülünk, ha belföldi a termék. Persze vannak kivételek, gyártanak itthon finom árut, de valahol a tudatalattiban felsejlik egy Tacskó kerékpár, egy sorjás, drapp, fröccsöntött folpack-adagoló, vagy egy klasszikus, piros orrú magyar gyári munkás kék köpenyben, a maga firnyákos munkamoráljával. Minőségbiztosítás ide vagy oda, ismerjük a magyar leleményességet – azt hiszem, többen vagyunk, akik őszintébben tudnánk vágyakozni egy Stuttgartban gyártott Mercedesre, mint egy kecskemétire.
Persze 2014 autóiparát csak felületesen ismerve is naiv dolog lenne azt állítani, hogy egy autó nemzeti termék. Beszállítók végeláthatatlan láncolatán át, ki tudja, honnan érkeznek az előre szerelt kisebb-nagyobb részegységek az Alföldre, hogy összeálljanak egy komplex ingereket kiváltó, kívánatos valamivé, mint a CLA.
Mert el kell ismerni, látványos ez a nyújtózkodó, lapos négyajtós. Vannak nézetei, ahonnan lenyűgöző, máshonnan kicsit béna. Szemből tökéletes: a fémgőzölt, krómhatású pöttyök a hűtőrácson, a hatalmas csillag, az organikus formájú lámpatestek igazi dizájn-remekművé állnak össze – elölnézetből. De ahogy elkezdjük forgatni egy képzeletbeli színpadon, és feltűnik a két, egymás felé tartó törésvonal az oldalán, aminek a szerepe, hogy elcsalja a rettenetes, felfelé türemkedő lemezmennyiséget, egyszer csak esetlenné válik. Fura helyen van a hátsó kerék, érezzük, hogy alapból nem ott hajt, és mire elérkezünk az oldalnézethez, már kicsit elesettnek tűnik, hiába vannak rajta hatalmas kerekek. Hátulról is vannak szerencsésebb és kevésbé előnyös szögek, de az biztos, hogy közelről körbejárva ütős az összhatás. A teleobjektíves távlat az, ami nem áll jól neki.
A részletek a végletekig kidolgozottak, a míves maszktól az AMG-csomag furfangos légterelőin át egészen a hátsó kipufogóvégekig, amelyekről csak illetlenül közel hajolva derül ki, milyen vékonyka kis cső torkollik beléjük. A CLA-nak kétségtelenül van kisugárzása, a precíz illesztések, az ízléssel adagolt selyemfényű és csillogó díszek úri hangulatot árasztanak.
Ámulhatunk a keret nélküli ablakokon, amikor kinyitjuk az ajtót, és odabent is tekintélyes a csillogás. Nem kevesebb, mint öt kerek levegőbeömlőt hintettek el hangsúlyosan a műszerfalon, maga a kormány is olyan sokféle anyagból készült, mégis egységes, hogy érezzük, komoly holmi. Ebben a környezetben a középső három karika fölé biggyesztett – nem érintős – képernyő súlyos blaszfémia, az ember imádkozik, bár el lehetne rejteni valahová, de nem. Képzeljük csak el, milyen stílusos lenne a műszerfal nélküle.
A CLA egy vizuális orgia, ha valakinek bejön ez az irány. Irdatlanul látványos; bár a giccs határvonalán egyensúlyozik, talán még az ízléses oldalon. A felületes szemlélő, főleg az első ülésre beülve csak egy halk, langyos, vágyakozó sóhajtásra képes. Bár a 123-as kaffer-Merciken, vagy még inkább az állólámpásokon nevelkedett korosztály súlyos minőségi visszalépésnek, sőt, talán bazárinak érzi ezt a belsőépítészetet, a 2010-es évek színvonalán nagyon rendben van a kabin, amíg csak szemünkkel pásztázunk.
De egyszer meg kell fogni azt a vaskos kormányt, betolni a műszerfalba a műanyag csutkában végződő kulcsbumszlit, és elfordítani. Amikor a műtárgynak autóként kellene működnie, már akadnak bajok.
