A fentiek nagy részével persze nem mondtam sok újat azoknak, akik már találkoztak XC60-as teszttel, helykínálatban és kényelemben eddig is nagyjából ugyanezt nyújtotta a típus. Külön-külön nincs is sok értelme beszélni róluk, hiszen az automata váltó részben elfedi a motor gyengeségeit, ha ugyan vannak, azzal, hogy a váltásokkor elkerüli a nyomatékszegény fordulatszám-tartományokat. És ebben a Geartronic váltó elég jó. A legtöbb mai automatához hasonlóan minimális késéssel kapcsol vissza, és a sok fokozatnak köszönhetően könnyen talál olyan áttételt, ahol a motor erős.
Természetesen itt is megkapjuk a kézi váltás lehetőségét. A kormány mögötti fülekkel és a váltókarral is beleszólhatunk az automata működésébe – utóbbit előbb át kell húzni a bal kulisszába – de ez a tevékenység nagyrészt felesleges. Részint mert nyolc fokozatot végigkapcsolgatni hamar fárasztóvá válik, részint a sportfokozat miatt. Ez akkor lép működésbe, ha a váltókart balra húztuk, de utána nem toltuk előre, vagy húztuk hátra. Ilyenkor magasabban tartja a fordulatszámot, 1500 helyett 3000 körül, és minden kis gázpedálmozdulatra sokkal gyorsabban reagál. Így a sebesség precízebben változtatható, a motorfékhatás is jobban kihasználható. Maga a motor egyébként szinte feleslegesen erős. 245 lóerő az első keréken megdolgoztatja a kipörgésgátlót minden nagyobb gyorsításnál, és egy ilyen magas autóban hamar elérjük azt a tempót, ahonnan már úgy tűnik, a további gyorsítás ön- és közveszélyes. Az XC60 nem sportkocsi – úgy gondolom, a legtöbb helyzetben ehhez a karosszériához és a fronthajtáshoz jóval kevésbé erős motor is bőven elég lett volna.
Ugyanakkor a benzinkútnál szembesülünk az erős turbómotor iszonyú étvágyával. A fedélzeti számítógép már a rakparton való araszolás során ijesztő, 16 liter körüli átlagfogyasztást írt, ami aztán a városból kiérve szépen lement 14 körülre. A 6,7 literes katalógus-adat elérésére ezek után nem is számítottam, végül is nem olyan stílusban vezettem, de azon azért meglepődtem, amikor a benzinkútnál mégsem 14, hanem 16 literes átlagfogyasztás jött ki. Egyszóval az új motor ugyanúgy zabál, mint bármilyen erős benzinmotor, ha nem jobban, és bár a fogyasztást részben talán a hagyományos automata váltó magas veszteségélnek számlájára is írhatjuk, ez nem csökkenti a zsebtájéki fájdalmakat. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben működött az általam eddig próbált legrosszabb stop-start rendszer, amely már lassan gurulás közben elvette a gyújtást, finom kis torpanást okozva az autó mozgásában.
Az XC60 másik, állandóan jelenlevő kellemetlensége a kormány viselkedése. Minimális visszajelzést ad és túl könnyű tekerni, ami főleg nagyobb sebességnél kíván átlagon felüli figyelmet. Pedig szabadidőautóhoz képest a futómű kifejezetten kulturált, nem hagyja nagyot billenni a karosszériát, viszont a nagyobb úthibákat is nagyon jól szűri, legfeljebb az alulról beszűrődő hangok jelzik, hogy odalent történt valami.
Ha nem is állandó jelleggel, de az XC60 időnként felesleges riasztásokkal is kellemetlenkedik. A holttérfigyelő általában hasznos találmány – a tükrök belső oldalán felvillanó fény nagy segítség egy olyan autóban, amiből hátrafelé alig lehet kilátni a hátrafelé – viszont sávváltásnál már akkor villog és szirénázik a műszerfalba épített riasztóegység, ha másfél autóhossznál közelebb halad, aki elé be próbálnánk férni. Márpedig városban az ilyesmi nem ritka. Így viszont a figyelmeztetés hatékonysága is drasztikusan csökkenhet, hisz a sofőr akkor is felesleges hisztinek vélheti az autó reakcióját, ha a veszély valódi.
A hibái ellenére az XC60 T5 Ocean Race nem rossz autó, de ez a változat a 13,44 millió forintos árhoz (részletes adatok a Carfinderen) képest nem is elég jó. Valószínűleg sokkal többet is elnéztem volna neki, ha ugyanezt a fogyasztást összkerékhajtással produkálja. Az az érzésem, ha valaki XC60-ast vesz, jobban jár a dízel változatok valamelyikével. A 181 lovas Drive-E dízelmotorral például ugyanez az Ocean Race kivitel sokkal olcsóbb, 11,69 millió a listaára, szintén megkapjuk vele a 8 fokozatú automatát, és közben elvileg akár 4,7 liter gázolajjal elmegy 100 km-t, ami valószínűleg durva padlógázas gyorsítások mellett sem megy 8-9 liter fölé. A benzines mellett legfeljebb a gyorsulása szól, 7,2 másodperc alatt van százon a dízel 8,5 másodpercével szemben, de a német autópályán ez sem segít az előzésben, mindkét modell végsebessége 210 km/h.
Ami a konkurenciát illeti, úgy tűnik, az Audi Q5-ös, a BMW X3-as és a Mercedes GLK árai hasonló teljesítményű motorokkal legfeljebb egy-két százezer forinttal térnek el az XC60-aséitól, ami ilyen nagyságrendű vételárnál aligha számít. Itt az ár egy része mindenképp a jelvény, és a hozzá tartozó stílus ellenértéke, nem a konkrét használati értéké.
