Villámteszt: Mini One – 2014.

A nagy nemzetközi repterek sosem zárnak be. Nincs megállás, huszonnégy óránként körbeérnek a járatszámok, a hat tízes hétfőn, kedden, szerdán, minden nap hat tízkor száll le, ha nem jön közbe valami, de annak senki sem örül. A repülőtéri rutin gyilkosabb minden másnál; ha létezik abszolút monotónia, ez az. Nem töri meg még egy esti zárási, reggeli nyitási szertartás sem, a hétvége is ugyanaz, legfeljebb nyűgösebbek a dolgozók, hogy akkor is dolgozni kell.

A változást az emberek hozzák. Csütörtökön másik kapitánya van a hat tízesnek, a szigorú Frederik, aki mindig bal kezében viszi a pilótatáskát. A check-in pultnál Gretje ül, pont az ellentéte, mindig van egy kétértelmű megjegyzése; a maga száztíz kilójával ennyi csak jár neki. No meg a hömpölygő utasok. A riadt rohanók, akik már hallják eltorzított nevüket a hangszóróban, és az andalgók, akiknek három órájuk van az átszállásra. Itt ballagnak el előttem az amszterdami Schipholon, ahol pötyögöm a cikkemet. Vajon melyik fog a jövő héten Minit venni?

A fehér kapucnis pulóveres negyvenes csávó, fehér keménykofferral? Szőke csajjal van, nem tűnik családos embernek, simán kinézem belőle, hogy a tabletjén éppen a Mini-konfigurátort böngyörgeti. A kék ruhás KLM-sztyuvi? Magas, dögös, egyenes háttal húzza a kis bőröndjét, lehet, hogy azon jár az esze, minek rohassza a pénzét a bankban, úgysem kamatozik. Egyszer élünk, ha most nem vesz Minit, később már minek? A vastag, fekete keretes szemüveges, két méter magas csávó, retró oldaltáskával a vállán, tornacipőben? Olyan lazán ballag, mintha most léptették volna elő az ügynökségben. Régóta nézegeti a Soult, barátkozik vele, de igazából Minire vágyik. Csak egy Soul árából nagyon alap Mini jön ki. Nem is Cooper, csak egy One, 1,2-es motorral. Nem nagyon vacak az?

Ilyen tesztautót talán sosem kapunk. A nemzetközi bemutatón Cooper S-szel verettem, ami elveszi az ember józan eszét. A dízel Cooperben meg csak arra tudtam koncentrálni, hogy háromhengeres dízel hogy lehet ilyen boszorkányosan jó. Itthon a benzines Coopert tolták alánk először, annak a másfél literes, turbós benzinesét Pista azóta is emlegeti. De az 1,2-es alapmotort mintha rejtegetnék előlünk. Lecsaptam rá a Tannistesten.

Rendben, ezen is 17-es kerekek vannak, meg tuti megrakták még fél tucat olyan extrával, amit nem vesz észre az ember. De durva, szürke zsákszövettel húzták be az üléseket, ami egyébként őrült menő, és instant kanapéhangulata van. Nem rakták bele a villantós, színes kijelzőt középre, csak egy fekete-narancs pontmátrixosat. És végre megkóstolhattam a kakukktojás motort, ami kilóg a BMW félliteres szabványhengerei közül. 1,2-es, háromhengeres, 102 lóerős. Amikor először hallottunk róla, még az a gyanú is felmerült, hogy esetleg a Peugeot-tól veszik, akikkel volt már közös motorjuk. De nem, ennek más a furata, lökete.

A Mininél nem véletlenül van szinte minden teljesítményszintnek más neve. Ha a One a sima Golf, a Cooper a GTI, a Cooper S már közelít az R brutalitásához, és a Works talán már el is éri. Másképp vannak hangolva: nem csak a lóerők, de a fékek, futóművek is változnak. Nekem még a mezei Coopernél is az volt az érzésem, ehhez elég kompromiszumkésznek kell lenni. Jó, hogy csirizként ragad az úthoz, de ki szeretne ilyen rázós autót a mindennapokra? A fehér pulcsis, a sztuvi és a szemüveges biztosan nem. Jó eséllyel sosem kóstolnák meg a tudása felét sem.

A One sokkal barátságosabb. Ehhez a cukipofához ilyen viselkedés jobban is illik. Még mindig keményebb, mint bármelyik átlagos kisautó, fogtömés-kirázási potenciálja nagyjából a Corsa OPC szintjén van, de ez már őszinte mosollyal vállalható. Ez már tud rugózni, még ha nagyon nem is szeret. Legfeljebb annyira, hogy ne csattanjon össze a fogunk, ha nem veszünk észre egy göröngyöt. Ha észrevesszük, ezzel is kikerüljük, már csak azért is, mert akkor lehet kettőt kanyarodni.

Minden kanyarban benne van egy hajnalig tartó tivornyázás örömének lehetősége. A Mini harmadik generációja sokkal felnőttesebb lett, mint az eddigiek, kicsit gumisabb, rezgésmentesebb, átsültebb, ha a nyerseség a másik végpont. De az élességéből szerencsére csak keveset áldoztak fel, még mindig vigyorogva tekerjük el a csodásan közvetlen, de már nem túl ideges kormányt, és a Mini már rá is ugrott a kanyarra. A One se lóg ki a sorból, nem lett buta, puha vacak, sőt, még abban se vagyok biztos, hogy lassabb lenne a kanyarban, mint egy Cooper. Végtelenül vidám, fickándozó kisautó, nem kell elbújnia a nagyobb testvérek mögött.

A motornak sem. Az 1,2-es hasonló szoftturbó, mint például a BMW 114i motorja, kettős megfúvású feltöltővel. Ha nagyon akarnák, a 102 lóerőt turbó nélkül is ki tudnák hozni 1198 köbcentiből, de a 180 Nm nyomatékot nem. Papíron már 1400-as fordulaton megjön, a valóságban valahol ezeröt és kétezer között, de a turbólyuk tényleg annyira minimális, hogy még engem se zavar. Annyit lehetne felróni a motornak, hogy ötezer fölött már nehezen veszi a levegőt, úgyhogy érdemes hamarabb elváltani. Ne kérjük rajta számon egy hegyes szívómotor sziporkázását, hanem élvezzük az egészséges tolóerőt, ami kettő és öt között bármikor lehívható, és boldogok leszünk. A fordulatszámra gondolok, nem az időre.

Ez lenne az alapmotor? Mások örülnének, ha ezt tudná a legerősebbjük. Egy pillanatig nem érezni gyengének a One-t, morcosan brummog, lelkesen harap, szépen viszi a velem együtt közel 1,2 tonnás dobozt. A hatgangos váltót nem is kell olyan gyakran taszajgatni, pedig mindig vicces rámarkolni a fura végére. A váltásoknak nincs súlya, sebességből sebességbe pattan a bot, kicsit játéknak tűnik, de mit várunk, hiszen az egész autó az.

És játéknak pont ugyanolyan jó ez, mint a Cooperek. Jó, nem csinál akkora műsort, nem puffog-durrog, mint az S, de legalább nem vagyunk vele ön- és közveszélyesek. Boldog lesz vele a sztyuvi, a pulóveres és a tornacipős is.

Ritka dolog, hogy egy alapmodell ennyire jó legyen. Nem érezni rajta a spórolás savanykás szagát, a buta motort, ügyetlen futóművet, még a pontmátrixos kijelző sem gáz - ugyanúgy körbefutja a neonreklám, mint a szélesvásznú színeset. Jó tudni, hogy a legolcsóbb Mini is igazi Mini. Nem is értem, miért rejtegetik.