Teszt: Nissan X-Trail Acenta, 1.6 dCi, 4WD

Aztán kiderült, hogy a tesztrovatban nincs ilyen, hiszen minden, amit írtunk, az a temérdek cikk, videó, Facebook-poszt és ki tudja, még mi, az mind-mind egy gyűjtőbe került. Ahol – ha sok ideje van – most is szépen, kronológiai sorrendben végigolvashatja az egész kalandunkat. Az óbudai Hanzelka és Zikmund konfitált és light történeteit.

Úgyhogy tessék, ez az a teszt, amit már tulajdonképpen egyszer megírtunk. Nincs nehéz dolgom, mert egészen átfogó képet kaptam az új Nissan X-Trailről, tulajdonképpen a tesztautót is csak a fotók kedvéért kellett volna elkérnünk az importőrtől, hiszen – és ez az X-Trail egyik nagy hátránya a konkurensekkel szemben – jelenleg csak egyetlen motorral, egy kézi és egy (jaj) CVT váltóval (utóbbi csak elsőkerék-hajtással), három felszereltségi szintben kapható. Szóval ez az X-Trail szögre ugyanaz, mint amilyennel együtt éltünk egy hétig a dzsindzsában.

Magyarán egy Acenta, 1.6 dCi (130 LE), 4WD, Nissan Connect + Biztonsági- és Prémium csomaggal.

Ja, nem, ez papíron hétszemélyes volt, mivel akadt két kihajtható hokedli a csomagtérben, de – mint ahogy ez lenni szokott – ezek még szükségmegoldásnak is rosszak, mert effektíve nem fér el ott élő ember. Holt is csak darabokban, ráadásul a dupla csomagtérpadlót elfelejthetjük, pedig az alá bőségesen fér ellátmány, ha netán nyaralni indul a család a vadonba.

Legnagyobb szívfájdalmam azonban az X-Trail esetében nem is az, hogy csak ez a 130 lóerős 1.6 dCi motorral kapható - ezzel még éppen együtt lehet élni - hanem az, ahogy kinéz. Amikor először megláttam a Genfi Autószalonon, szívemben megfordult egy rozsdás kés. Mert amilyen jellegzetes és egyedi volt a maga dobozformájával az elődmodell, olyan jellegtelen, unalmas és semmilyen lett ez az új.

A régi X-Trail éppen azzal emelkedett ki a szürke semmiből, hogy legalább nyomokban utalt a Nissan komoly terepjáróira: macsó volt, doboz volt, könnyen áttekinthető, masszívnak tűnt és tényleg magabiztosan mozgott terepen, talán az egyik legjobban sikerült kamuterepjáró mind közül, mindannyian szerettük.

Na ennek lőttek, olyannyira, hogy logó nélkül nehéz lenne eldönteni, hogy egy Toyota RAV4-et vagy X-Trailt lát-e az ember. Kár.

Az viszont igaz, hogy jókorára nőtt és nem csak kívül látszik nagy batárnak a maga 464 centis hosszával és 171 centis magasságával, hanem odabent is elképesztően tágas. A tengelytáv több, mint 270 centi, ami annyi, mint amennyi a kifutó Škoda Superbé. Amiben rogyásig van lábtér. Na most ha számításba vesszük, hogy egy SUV-ban teljesen eleve nem felhúzott térdekkel ülünk, mint egy személyautóban, akkor képzelhetik, hogy igazán nem volt problémánk a hellyel. És nem lesz senkinek sem. A magam 189 centijével a dicséretes síkba dönthető hátsó üléstámláknak és a nagyon előretolható vezetőülésnek hála úgy aludtam benne egy héten át minden este, mint a kisangyal. Átlóban szinte még nyújtózkodni is tudtam, pedig a lakótéren egy rakás cuccal osztoztam, többek között a gitárommal, merthogy azt is lehet odabent fekve.

A csomagtér alapból 550 literes, ez plafonig pakolva, a hátsó támlákat ledöntve elég ahhoz, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar cuccait egyben elvigye, az elektromosan csukódó csomagtérajtó meg tud bolondulni, nem mindig állt a helyzet magaslatán, lehetetlen rájönni, milyen logika szerint hajlandó nyitni-csukni magát és egy apró sárrög elég ahhoz, hogy ne reteszeljen be, hanem halk csippantással tárva maradjon. Nem érdemes kifizetni a felárát.

Amúgy a beltér – azon túl, hogy tágas és jól variálható –, egy kicsit olyan, mintha egy faceliftelt Almerát látnánk érintőképernyővel. Nem tudni, hogy a kreatív beltéri dizájnerek és az anyagválasztó brigád en bloc átköltözött-e az Infinitihez vagy csak alul vannak fizetve, mindenesetre a Nissannak fel kéne nőnie a feladathoz és 2015-höz, mert azok a bajuszkapcsolók és gombok/anyagok, amelyek menők voltak 15 évvel ezelőtt, mára már egyszerűen nem azok, a túlzásba vitt ezüstfesték-zongoralakk-narancsos krómbevonat is inkább illik egy kínai autóhoz. A műszerfal vonalai, ívei és tagolódása nem lenne rossz, csak egyszerűen olcsón hat egy nem olcsó (10,5 millió) autóban.

Az ergonómia amúgy rendben, a központi – érintőképernyős – rendszerrel sincs semmi baj, egyedül a navigáció lassabb a kelleténél, de megszokható. Az üléspozíció kényelmes, a tárolóhelyek hatalmasak, a tesztautók üvegteteje alatt szundítani pedig olyan, mint a csillagos sátorban mínusz a hideg (mert a jó szigetelésnek és hőmenedzsmentnek hála reggelre alig esett 2-3 fokot a hőmérséklet az éjszakaihoz képest).

A plusz két üléses X-Trail érdekes módon szubjektíven gyengébbnek tűnt, mint anno az, amellyel Dániellel kettesben bejártuk az ország úttalan útjait. Az megrakodva felülről nézte a két tonnát (norma szerint 1615 kiló összkerékkel), de ügyesen kavarva a kicsit hosszú úton és röccenve járó kéziváltóval mindig volt elég ereje és akarata ahhoz, hogy kihúzzon minket a bajból. Ez a zöld X-Trail azonban valahogy kelletlennek tűnt a sztrádán, 130-ról már meggondolás tárgyává téve egy-egy előzést. Lehet, csak emlékeim csalnak, hiszen a túraautónkat jellemzően alacsony fokozatban, magas vonóerőt kifejtve igyekeztünk használni, de mégis... talán ennyi szórás akad a gyártás során? Azt azonban javára kell írni, hogy nagyon halk és 7,5 liternél többet városban sem lehet letolni a torkán. Túránk során is a tankolás az utolsó teendők közé sorolódott, pedig a tank csak 60 literes.

Az összkerékhajtás nem egy bonyolult cucc. Elektromosan – egy forgókapcsolóval – kapcsolható az alapból elöl hajtó kerekekhez a két hátsó, de az új Honda CR-V óta tudjuk, hogy ezt is el lehet rontani, ráadásul érdemes egy jó szoftvert is írni hozzá. A Nissan rendszere hibátlan, mert egyrészt 4x4i-üzemmódba kapcsolva nem vár annyit, amíg kipörögnek az első kerekek, mint a Honda (ennélfogva már teljesen mindegy volt, mit esztergál a hátulja, mert az eleje fixen helyben járt), másrészt a nyomatékot is jól osztja hátra, kellő időben (azonnal) és eleget ahhoz, hogy így vagy úgy, de kirugdossa-lökdösse magát az agyagos tankcsapdából is. Ebben hiba nincs, de sokszor el kell hinni, hogy nem csak bemegy, hanem ki is jön onnan.

Mert mérhetetlenül műanyagnak hat a maga uniszex módján az X-Trail és ezzel vissza is utalunk tesztünk elejére. Kapja ugyan az ívet a kartervédő, de elég vastag anyagból készült, recseg-zakatol a hajtás, helyenként bizony akad némi kuplungszag, de ahová épeszű ember be mer vele menni, onnan ki is jön, ezt nem bízták a véletlenre és e téren – pláne a mai konkurenciát elnézve – csak dicsérni lehet a Nissant. Nem felejtettek még el ezek autót gyártani, csak pár fiatalt kéne hozni a belteresekhez is, az öregeket pedig átrakni a kültéri csapatba, mert így ott újult meg, ahol nem kellett volna, de ott maradt öreg, ahol ráfért volna az vérátömlesztés.

Én őszintén megvallva elviseltem volna egy tisztességes, legalább kétliteres turbódízelt ebben a nagy testben, szinte minden konkurensének van ilyenje, egy minőségibb, jobb érzetű belteret, mert kutya világ jár majd rá, hiába a jó összkerékhajtás és a nagy térkínálat. Már csak azért is, mert a szinte megszólalásig ugyanolyan RAV4 is kapható már ennyiért, nagyobb motorral, automatával, nem beszélve a Volkswagen Tiguanról, amely minőségben azért egy ligával feljebb játszik, vagy a létező legfullosabb Ford Kugát is akár. SUV-ok között még mindig a jobbak közé tartozik az X-Trail, csak sajnos a SUV ma már egyet jelent a mindennapi autóval, ott pedig inkább a szürke középmezőnyben játszik, ahol kiemelkedni nehéz, eltűnni könnyű.