A kis autóból is csak a nagyobb a jobb, mert lehet a helykihasználással trükközni, de a végén mindig oda lyukadunk ki, hogy a köbméterek nem hazudnak. A méret növelésének leggazdaságosabb módja, ha kombit is épít a gyártó, ezt tette a Renault is a Clio és a Mégane aktuális generációjával. És szép csendben a Clio is megújult.
Az M7-esen tartok a Balaton felé, egy vatta új Renault Talismanban tespedve. Egyedül vagyok, Ludovico Einaudi Fly című darabja szól, a batár százhússzal lebeg, és valahogy nem is vágyok nagyobb rohanásra, legfeljebb előzéseknél gyorsítok. Itt a kényelem a lényeg, a finom ízléssel összeállított beltér, ami az otthonosságával mintha szándékosan menne szembe a Passat hideg technójával, a Talismanban pusztán létezni is jó. Szinte kár, hogy nem egész nap ebben kell ülnöm.
A Renault a festői Paskom Cottage mellé szervezte a bemutatót, a cottage az angolszáz kultúrkörben valami olyasmit jelent, mint nekünk a vidéki parasztház. Egy darabka földi paradicsom, centire nyírt fűvel, lótuszvirágos halastóval és olyan épületekkel, amik kívülről is azt sugallják, te bizony itt most ki fogod pihenni magad, illúzióromboló is a dús füvű dombokon túl a végtelenbe nyúló tarló.
Egy ilyen szép dombra tettek ki egy új Cliót, valószínűleg helikopterrel, ugyanis se keréknyomok, se más nem utalt arra, hogy került oda. Valamivel szigorúbbnak hat, mint az elődje, hiszen rákerültek a napjainkra kötelező ledes nappali menetfények, amik ráadásul rímelnek a Mégane és a Talisman fényszóróira. A múlt hibái lebeghettek a tervezők előtt, és nem nyúltak olyan radikálisan a kasznihoz, mint amikor a hármas Clio megkapta a hörcsögpofát . A ledes nappali menetfényeken túl a lökhárító változott, a ködlámpa kerete immáron a lökhárító maga, és összességében vakarnom kéne a fejemet, hogy további különbségeket találjak.
A Clio negyedik éve pörög, így a jelenlegi paletta legöregebb darabja, motorikusan viszont most sem igazán nyúltak bele, csupán a 1,5-ös DCi-t választhatjuk ezen túl 110 lóerővel is, és a 120 lóerős 1,2-es TCe-t már hatsebességes kézi váltóval is megvehetjük, nem csak automatával. A királykék változatra könnyű volt rákívánni, igaz ez a konkrét autó annyit csal, hogy GT-Line kivitel. Más a lökhárítója, hátra kapott egy kamu diffúzort és persze a mokány 17-es kerekek sem maradhattak el, ez megtette pozitív hatását a kiállásra, a negatívat meg menetkomfortra. Egyedül a szürke hátsó fékdob illúzióromboló.
Viszont ha a GT-Line-ból egy dolgot hazavihetnék, az az ülés lenne. A kék cérnával varrt szövetülések már-már kagylósak, tisztességgel tartanak. Erre csak a vállban nálam jóval szélesebb kollégák panaszkodtak, szerintük szűk. Egy dolog van viszont, amiről nem tudom eldönteni, hogy téves ergonómiai döntés eredménye, vagy így sikerült: a váltókar ferde. Egy normális váltókar üresben a hármas és a négyes síkjában áll, középen, a Clioé viszont az 1-2 között áll, de még így is az utasülés felé dől a kar. Biztos vagyok benne, hogy meg lehet szokni, de a rövid ismerkedés idejére zavaró volt.
Frissült az elektronikai eszköztár, szenzorok garmadája veszi körbe az autót, parkolássegítő is van. Ez az elterjedtebb, utasításokkal segítő rendszer csak a kormányzást veszi ki a kezünkből. Magasabb felszereltségekhez kérhetünk Bose hangrendszert is, ami inkább brutálisan szól, mint szépen. Már az alapfelszereltséghez is jár az R&Go funkció, ami a központi kijelzőre dobja ki a telefonunk legfontosabb funkcióit, a másik véglet pedig a hétcolos érintőképernyő. A Cliónál kedvünkre színezgethetjük a beltér elemeit, egészen ízléstelen kombókat összehozva.
A konkurensek turbómotorjaihoz hasonlóan az 1,2-es hangolása is olyan, mintha dízel lenne, vagyis 3500-4000 fordulatig tol egy nagyot, aztán elkókad, nem érdemes tovább hajszolni. A teszt alatt az átlagfogyasztás 9,8 literre jött ki, eleinte azt hittem, hogy ez az újságírók lelkivilágát minősíti, aztán jöttünk 80 kilométert pályán 130-140 között lavírozva, akkor sem ment 9,4 alá. Az igazság persze az, hogy a Clio mára egy nagy és kényelmes autó, a Grandtour esetében 443 literes csomagtérrel. Emlékszem, amikor tizenpár éve egy második generációs, szintén 1,2-es Clióval mentünk a Balatonra nyaralni, és nagyjából annyi köze van egymásnak a kettőhöz, mint amikor a kocka Ikarusról átszállunk a legújabb Mercedes Citaróra.
Nem megy rosszul, de persze annyira jól se, hogy a közel tíz benyelt litert indokoltnak érezzük, főleg úgy, hogy ott a Mégane Grandtour GT Sport, ami 12 literből komoly tűzijátékot csinál, ráadásul a csomagtere 521 literes, és a lehajtható utasüléssel akár 2,7 méter magas páfrány is befektethető. A GT-hez két motort választhatunk, egy 1,6-os 160 lóerős turbódízelt, valamint egy 205 lóerős, 1,6-os turbós benzinest. Lajoskomáromba a benzinest hozták el, ez amolyan polgári GTI, vagyis félúton van egy felcicomázott GT-Line és a nem sokára érkező RS között, aminek valószínűleg Civic Type-R-t kell majd reggeliznie.
Békésen kigurultam vele a faluból, utána valószínűleg az ország leghosszabb sík egyenese várt minket, így elmaradt a tervezett kanyargás. Még a városban kiengedtem magam elé egy hatalmas utánfutót húzó Thaliát, ezt a falutábla után előztem meg, és itt elég jó show-t csinált a Mégane: a dupla kuplungos váltót a kettesbe visszahúzva, nagy gázra rendesen megcibálja a kormányt, rémisztően hamar elfogy a fokozat, de valami nem stimmel. Miután megtaláltam a környék egyetlen jobbos-balos kanyarkombinációját, rájöttem, hogy az igazi probléma az ingerszegénység. A GT Sport nagyon hamar felér abba a tartományba, ami már autópályán sem legális, de csendes és magától értetődő, nem tűnik úgy, mintha tényleg gyorsan mennénk.
Akárcsak a Talismannál, itt is választhatunk a következő üzemmódok között: sportos, kényelmes, gazdaságos és személyre szabott, a sportos értelemszerűen itt kicsit hangsúlyosabb. Nem csak a váltó hangolása, a motor tónusa és a beltér világítása változik meg, de mivel ez éppen egy 4Controlos összkerék-kormányzású változat, a futómű is feszesebb lesz. Nem kell az érintőképernyőn bóklászni hozzá, a középkonzolon van egy RS Drive gomb, amit megnyomva azonnal behozza a beállításokat. Ilyenkor feszesebb a futómű, tovább pörög a motor váltás előtt, és pirosan izzik a beltérvilágítás és a kormány rásegítésének ereje is változik. Az itt EDC-nek hívott dupla kuplungos viszont nem hozza azt a közvetlen váltásérzetet, mint a Volkswagen DSG-je. Egyrészt a fül meghúzása és a tényleges váltás között is olyan, mintha több idő telne el, ráadásul maga a váltás is lassabbnak érződik, pedig a DSG-t egy Sharanban próbáltam, nem egy sportosnak szánt kompaktban.
Ellenben a 4Control összkerék-kormányzás nagyon jó, 60-as tempó alatt a fordulókörünk csökken, felette viszont rendkívül stabilan fordulunk. Mint említettem, híján voltunk a kanyarnak, de abban a kettőben, amit mégis találtam, szinte oldaldőlés nélkül fordult el. Az üléseket ebből is szívesen átraktam volna a saját autómba, egyrészt szép is az Alcantara, másrészt nagyon jól tart kanyarokban.
A túlzásba vitt képernyőtől eltekintve remek autó, a beltér kidolgozása, a kezelőszervek mind-mind éreztetik, hogy a cél magasan van, és ami igazán jó benne, hogy szerethető. Ugyanúgy megvan a benne lenni jó érzet, mint az eggyel magasabban lévő Talismannál. A GT Sport meg ráadásul baromira megy is, csak egyáltalán nem sportos, de arra úgyis ott lesz hamarosan az RS.
A Mégane Grandtour GT Sport listaára ezer forint híján nyolcmillió, a dízel ára egyelőre nem ismert. Ha nem akarjuk a családot alkalmanként halálra rémíteni, akkor egy 100 lóerős Zen felszereltségű már 5,4 millióért is hazavihető. A Clio Grandtour 1,2-es 73 lóerős szívómotorral 2,9 millió, persze az általunk próbált valószínűleg közelebb volt az árlista 5,3 milliós végéhez. Akárhogy is, lehet élni a hatalmas központi kijelzők és a Bose hangrendszer nélkül, mert mind a két új Grandtourban jó utazni, simán, sallangok nélkül.
