Öt literrel a Föld körül
Használtteszt: Peugeot 206 1.4 HDi – 2004.
Egészen 1998-ig tűnt, a Peugeot nem veszi komolyan a kisautózást, hiszen a 205-ösnek 1991 óta nem volt utóda. Volt nekik nagyon kicsi, nagyon aszkéta 106-osuk és kompakt 306-osuk, de klasszikus értelemben vett kisautójuk nem. 1998-ban azonban elérkezettnek látták a pillanatot, hogy jelentkezzenek egy tisztességes kisautóval, ami a 206-os lett. Nagyon aranyos, érdekesen fura, de jó fazonú mini.
1998 volt az az év, amikor bemutatták a Peugeot legnépszerűbb kisautóját. Nagyon kedves, és ami még fontosabb, szép autót mutatott be nekünk a francia gyártó, lassan két évtizede. Hatalmas előnye, hogy teljesen uniszex darab: férfi és nő egyaránt jól mutatott a 206-osban, nem annyira dedikáltan csajos, mint például a korabeli Corsa.
Bemutatásakor négyféle motorral vehettük meg az autót: 1,1-es, 1,4-es és 1,6-os benzinessel, valamint 1,9-es dízellel. Ezek a motorok aránylag jól mozgatták a kis bódét, de az a helyzet, hogy nem voltak a kategória ászai. A benzinesek és a dízel sem voltak különösen érdekesek, valahogy több bugit várnánk el egy ránézésre virgonc, városi autótól. Ami külön tetézte a bajt, hogy maga a váltó sosem volt egy jó darab, elég keservesnek érződött.
Ezek mellett talán az egyetlen valódi kivétel az egy évvel később megjelenő GTi verzió és az abba passzírozott 2 literes motor: 140 lóerő ilyen méretű kaszniban már garantálja a vigyorgást. Nyilván nem tudta azt a halálfélelemmel kellemesen megszínezett „leszakítomazarcod” hangulatot, amit a súly-és anyagtalan, szuperszónikus 205 GTi, de sebaj, legalább volt olyan variáns, ami menésre is poén a többihez képest. Később, kicsivel a facelift előtt, az 1,9 literes szívódízelt váltotta a 2 literes HDi, ami szintén elég kellemesen mozgatta a kasznit, bár ez a modell Magyarországon nem volt olyan elterjedt.
2001-ben két új modellvariánssal bővítették a palettát: megjelent a kupé-kabrió CC és a kombi SW. A 206 CC érdekes darab: akkoriban nagyon nagy szám volt, hogy egy kisautó fém keménytetőt hajtogat magába. A külse elég megosztó, nekem speciel nem tetszik, de sokan nagyon odavannak érte.
Érdekesség, hogy 2009-től 2012-ig árulták a 206+ nevű átmeneti modellt, aminek az orra úgy néz ki, mint a 207-esé, a hátulja viszont olyan, mint egy felújított 206 és a beltéren is javítottak.
Teltek az évek, eljött 2003 és a facelift ideje, ami annyira látványos lett, hogy semennyire. Jó, értem, hogy lettek új lámpák, meg felnik, meg színek, de ember legyen a talpán, aki megkülönbözteti a régit és az „újat”.
Ami ennél fontosabb, hogy –többek között- megjelent a tesztautóban is szereplő új, kis dízel, az egynégy hádéí. Megmondom őszintén, nem vagyok kifejezetten dízelpárti, de ez az 1,4-es mindig tetszett. Nem véletlen, hogy Becsületesnepperünk jó szívvel ajánlja sokszor, hiszen egy igazán jó konstrukció. Elődjéhez képest finomodott a járáskultúra: halkan és puhán kerepel.
Kétségtelen, hogy a 206-os külseje az, ami leginkább eladja, az egyik legaranyosabb küllemű autó szerintem. A kicsit szigorú tekintetű mini kasznija szinte mindenhol íves, egyenest nagyon nehezen találunk rajta. Az első, ami eszembe jut róla, hogy a tervezésnél az inspiráció egy tojás volt, de nem vették annyira szó szerint, mint a Xsara Picasso esetében.
1998-ban valószínűleg nem gondolták, hogy ennyire időtálló formát sikerül alkotniuk, a 206 ugyanis még 2016-ban, 18 éves formával is frissnek hat. Én sem értem mitől van ez, de valamiért még egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy régivágásúnak tituláljam.
A tesztautó egy 2004-es, ötajtós darab, 223 ezer kilométerrel, amire igazán furcsa kettősség jellemző: szép a fényezése, nem rohad sehol, mint sok másik 206, jól állnak az elemei, viszont ezek mellett dugig van igazán hülye esztétikai hibákkal. Csak hogy pár példát említsek: mindkét oldalán hullámos kulcskarcok vannak mélyen beleágyazódva az oldalába. A keletkezés okait nem szerettem volna firtatni. A gumik vadiúj Falkenek, viszont a dísztárcsákat levelesre darálta az előző tulajdonos. A lámpák gyönyörűre polírozottak, a géptető elején viszont csúnya horpadásokat láthatunk, valószínűleg valaki szerette kicsit delejesebben csukogatni a géptetőt. Sorolhatnám estig az ilyen ellentmondásokat.
Alapvetően azt mondhatom, hogy az autó legtöbb része az átlagnál jóval szebb és jobb, ugyanakkor sok helyen vannak rajta egészen idióta esztétikai bajok. Az eladásra kiglancolt, egyébként félholt rom szöges ellentéte. Ha átlagot vonnánk ezekből, egy közepesen jó állapotú 206-os lenne a végeredmény. Én személy szerint szívesebben használok olyan autót, amin csak kozmetikai hibák vannak, mint olyat, ami távolról jól néz ki, de műszakilag problémás.
Az első kellemes meglepetés akkor ér, amikor beülök. A külső dimenziók alapján egy szűkös belteret vártam, ami tulajdonképpen meglepően nagy. Nem úgy nagy, mint egy tényleg nagy autó, hanem úgy, ahogy a Twingo vagy a Jazz: kívülről jóval kisebbnek érezzük. Elöl két megtermettebb ember is kellemesen elfér egymás mellett, romantikus kontakt nélkül. A fejtér azonban magasabb emberek számára kényelmetlen lehet: nagyjából a saját, 184 centis magasságomat érzem a felső határnak.
Az első ülések ennél franciásabbak nem is lehetnének: pufi, kellemes tömésű, jó tartású fotelek. Hatalmas piros pont értük, nagyon szerethetők, szinte bármennyit szívesen levezethetünk megnyugtató ölelésükben. Ugyanakkor azt érdemes hozzátenni, hogy a kormány elhelyezése nem a legjobb: akárhogyan állítjuk az ülést, mindig kicsit távol esik tőlünk. Hátul érdekesebb a helyzet, ott nem túl nagyvonalú a helykínálat, de azért megjárja, két közepesen alacsony felnőtt akár még kényelmesen is utazhat itt. A csomagtartó 245 literes, ami valljuk be, nem túl acélos, de kisebb utakon a célnak abszolút megfelel.
A belső nem kifejezetten szép, és nem is kifejezetten ötletes. Igazából korrekt, de nincs benne semmi megkapó, itt egy kicsit lehettek volna merészebbek a franciák. Legalább következetesek voltak a tervezők: látható, hogy stílusban a külcsínhez szerették volna igazítani, minden annyira gömbölyded és íves amennyire csak lehet. Sajnos minden borzasztóan kopogós műanyag.
Ezt a példányt feldobják a kék színű, kárpitozott betétek: farmerszerű anyagból készültek, még a kesztyűtartóra is jutott belőlük, így nem tűnik olyan egysíkúnak a színvilág és az anyaghasználat. Ugyanakkor a kárpit extrémen vonzza és magában is tartja a koszt, nem egyszerű tisztán tartani.
A beltér kellemesen egyben van, minden tekintetben: nem nyiszognak és nem is szeretnének leesni az alkatrészek. Az ülések őrzik nagyjából azt a formát, amilyenre megálmodták őket, ugyanakkor a szürke kárpit már nem néz ki olyan jól ennyi idősen. Kopásokat is csak elvétve találunk: úgy tűnik, a műanyagoknak csak a külleme és fogása szar, a minősége nem. A kormány a nagy kivétel, ami előtt tanácstalanul állok. Vagyis ülök. Mintha reszelővel gyilkolták volna évekig, kegyetlenül elkopott. Nagy kár, mert a formája, a pozíciója és a fogása alapvetően rendben van.
A központi kijelző mai szemmel szörnyen vicces: egysoros, digites. Valószínűleg a saját korában sem számított korszerűnek, ma viszont kifejezetten retró. Mára szegény meg is adta magát, igaz csak félig: a bal oldalát alig látni, a jobb oldala hibátlanul üzemel. Minden infót ezen közöl az autó: ajtónyitás, rádióállomások, átlagfogyasztás és hasonló, digitekkel kifejezhető adatok.
A hifi nagyon alap, de arra, hogy valami szóljon, igazából elmegy. Vagyis elmenne, de az antenna feladta, ezért a legtöbb rádió sisteregve szól, ha szól egyáltalán. Semmi gond, gondolhatnánk, akkor hallgassunk cédét, mert van. Az is bajos, mert a fejegység pár hete lenyelt egy kiváló Good Charlotte albumot, amit semmi szín alatt nem hajlandó kiköpni, cserébe lejátszani is csak ötből egyszer szokta.
Ha elfordítjuk a kulcsot, behörren az apró dízel, amit kár lenne ekézni, mert remek darab. Az 1,4 literes HDi motor járáskultúrája egészen finom: kellemes hanggal kerreg, egyáltalán nem bántó se mellette állva, se benne ülve. Leírva harmatosan hangzik a 68 lóerő és 150 newtonméter, de igazából normálisan lehet haladni a dízel 206-ossal: nagyon nyugodt, kellemes karakterű motor a legkisebb HDi, ugyanakkor lép, ha kell. Városban pont eléggé dinamikusan lehet vele közlekedni, de autópályán sincs megszeppenve, a 130-as utazótempó még kellemes.
A konstrukciót nagyon jól eltalálták, nagyon megbízható a picike dízel. Kevés várhatóan elromló alkatrésze van, általában inkább kopó-fogyó alkatrészeket kér. Ami jellemzően elromlik, vagyis inkább elhasználódik, az a gázolajszenzor. Ezt csak a Bosch gyártja, és nagyságrendileg 80 ezer forintba kerül, amihez jön még a beszerelés nagyjából ötezres ára. Szerencsére ezt ritkán, nagyjából 100 ezer kilométerenként kell cserélni, akkor viszont elkerülhetetlen, mert nem, vagy nagyon rapszodikusan megy a hibás darabbal az autó. Ezt a tesztautón is kellett már cserélni egyszer, lassan jön a következő.
Ezen felül csak a generátort kellett felújíttatni benne a belepörgetett 120 ezer kilométer során, az viszont a szívás csúcsa volt. Németországban, az autópályán adta fel, minden előjel nélkül. A trélerezés, a felújított cseredarab, a szervizköltség és a szállás költsége 300 ezer forintra rúgott. Nehéz lenne ennél jobban benézni a generátorhibát.
További általános problémák
- Nagynyomású szivattyún van egy apró szűrő, ami eltömődik a rossz minőségű gázolajtól vagy a szűrőcsere hanyagolásától, ilyenkor az autó letilt. (Előfordul, hogy kiszedik a szűrőt és egy darabig elmegy, de előbb utóbb cserés lesz a szivattyú.)
- A porlasztócsúcsok tömítőgyűrűjei nem tömítenek rendesen, kifúj, elég jellegzetes cicergő hangot ad alapjáraton és szép kis kormos üledék lesz a csúcsok tövénél.
- Az üzemanyagrendszer légtelenítő kézipumpája vagy annak gumi csövezése elöregszik és kireped.
- Kormánykapcsoló: az irányjelzőt átkapcsolja ellenkező oldalra, amennyiben kanyarodsz vagy egyszerűen nem tudod felkapcsolni a világítás/ fényszórót.
A váltóáttételezés príma, nagyon jó ütemben jönnek a fokozatok, városban és autópályán is. A váltási érzet viszont nem tartozik az autó nagy erényei közé: a váltókar kelletlenül, akadva pattan a helyére, a gangolgatás nem túl élvezetes.
A régi kis Peugeot-k nagy aduásza volt az ügyes futómű. Itt tesztalanyunknak már csak részeredményei vannak: lassabb tempónál nagyon idegesen viselkedik az úthibákon, azonban nagyobb tempónál, elnyújtottabb kanyarokban kifejezetten feszes és stabil. A futómű elöl MacPherson, hátul pedig független hosszlengőkaros, torziós rugós. A hosszlengőkarok csapágyaival szokott gond lenni: a tűgörgők előbb-utóbb beállnak, tipikus hiba és elképesztő mennyiségű francia autót érint. Sajnos ez alól a mi kis Peugeot-nk sem kivétel. Az előrehaladott csapágykopás eredményeképp a bal hátsó kerék olyan szögben áll, amit driftautók is megirigyelnének, azzal a sajnálatos különbséggel, hogy itt ez nem üzemi. A csapágyak vagy a komplett híd cseréje esedékes lesz nemsokára, van is egy alapos cikkünk a jelenségről.
A fenntartási költségek elég alacsonyak, itt egyértelműen a fogyasztás az, ami a legtöbbet nyom a latban. Városban normális használat mellett könnyedén eljárhatunk 5 literrel száz kilométeren. Nagyon dinamikus vezetéssel is nehéz 6 liter fölé tornászni ezt az értéket. Országúton szintén tartható az 5 liter, autópályán pedig 6 körül kér, ha 130-as utazótempót veszünk alapul.
| Peugeot 206 alkatrészárak (Forrás: Bárdi Autó) | |
| Alkatrész | Ár |
| Gumik (175/65 R14, Uniroyal) | 10 645 Ft/db |
| Első féktárcsa (Brembo) | 26 792 Ft/pár |
| Első fékbetét (Mapco) | 14 608 Ft/pár |
| Hátsó fékbetét (Mapco) | 15 712 Ft/pár |
| Kuplung szett (Luk) | 52 489 Ft/szett |
| Vérműszíj készlet (Gates) | 36 424 Ft/készlet |
| Vízpumpa (SKF) | 20 955 Ft/db |
| Olaj (Total Quartz Energy, 5W-40) | 11 980 Ft/5 liter |
| Olajszűrő (Bosch) | 4 502 Ft/db |
| Turbó (BTS) | 120 619 Ft/db |
| Lengéscsillapító (Japanparts-Mapco) | 50 780 Ft/4db |
Mint minden ilyen korú autónál, a rozsdára komolyan oda kell figyelni, hiszen az autó értékéhez képest igen vaskos összegeket hagyhatunk a lakatosnál mondjuk egy szétfoszlott küszöb vagy hátsó ív okán. A könnyen cserélhető elemek miatt viszont nem érdemes aggódni, kasznielemekből bőven akad bontott, emberi áron: például ajtókat és lámpákat 10 ezer forint körül, lökhárítókat 15 ezer forintért találhatunk. A kopó alkatrészek árai nem vészesek, ugyanakkor némely tétel, ami a mai alkatrészárakhoz képest bagatellnek tűnik, az autó mostani értékéhez viszonyítva elég borsos. Az 1,4 literes HDi induló ára a használtpiacon nagyjából 350 ezer forint, de az értelmesebb példányok bőven fél millió felett cserélnek gazdát.
A 206-os a népítéletben nem szerepel valami jól, még a 6,5-es átlagot sem éri el. A vélemények megoszlanak róla, sok nagyon pozitív és szintén sok kifejezetten negatív értékelése van az autónak, ami a kisebbik dízelre különösen igaz. Általában kisebb, idegesítő hibák miatt kaptak rossz értékeléseket az autók, a motorokra kevés panasz érkezett. Ugyan a tesztben szereplő darabnál semmilyen extra hiba nem jelentkezett a torziós rugók csapágyain, a generátoron és a gázolajszenzoron kívül az elmúlt 120 ezer kilométeren, nekem az az érzésem, hogy ez a szerencsén is múlt.
Én nagyon jó városi autónak tartom az 1,4-es literes HDi 206-ost: kényelmes, nem vészesen lassú és gázolajpárán él. De ehhez az is kell, hogy olyan rendes legyen velünk, mint a tesztelt példány. Persze a generátoros szívást leszámítva, mert az aljas húzás volt. Egy értelmesebb példányt simán kifoghatunk 500 ezer forint körül, ennyiért jó lehet annak, aki egy alacsony fogyasztású, kellemes kisautót szeretne vásárolni, de érdemes nagyon tüzetesen megvizsgáltatni a kiválasztott darabot, hiszen a népítéletek alapján hamar megőszülhetünk, ha rosszul választunk.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
