Volvo V90 Cross Country - 2017.

Nem, ezt már nem nézik meg. Ősz óta talán bekopott a forma – akkor még minden V90-teszt tanulsága volt, hogy jár hozzá nagy adag sztárság a benzinkúton, parkolóban. Mi tagadás, ezzel a dizájnnal a Volvo tényleg odaért a nagy prémiumokhoz a fejekben, fél év viszont kevés, hogy a történelmi érdem halványuljon. A Cross Country-ság lesz itt a faktor, de nézzük el neki: a műanyagozás az autótervezés aszfalttal foltozott térköve, presztízsveszteség nélkül lehetetlen.

Alapból micsoda barbárság már ez a terepkombizás. A Volvo legendásan jó vírusmarketingben, igazán csinálhattak volna egy videót Thomas Ingenlath arcáról, amikor a vezető formatervező megkapta a feladatot, hogy akkor most tessék allroadot csinálni a kombijából. Garantált a százmillió vörösre vert combú néző a YouTube-on. Pedig a Volvónak komoly múltja van a műfajban. Idén húsz éve, hogy az akkor legnagyobb kombijukból, a V70-ből először csináltak Cross Country-t, a terepkombi azóta kiirthatatlan a kínálatból. Vannak piacok, ahol veszik is szépen, nyilván sehol sem a tepsiforma miatt.

Szóval műanyagozás, és emelt, burkolt has – ennyit takar a Cross Country a nevében, máskülönben ez ugyanaz a kombi, mint a V90. A műanyag itt persze nem költségcsökkentés, mint egy fapados alsó-középkategóriásnál. Ezt a küszöböt sem kevésbé rossz megtörni, mint a fényezett fémet. Legalábbis lélektanilag semmiképp, a többiről majd meséljenek a jövő kasznisai. Máskülönben ha ezt a műanyagot húzza meg a gally, épp úgy fáj, mintha a fényezéssel tenné, látványra sem lesz jobb az eredmény. Mint szélesítés, simán csak az aránytartás miatt kell, mert a hat centivel, amit emeltek a hasán, már esetlenül nézne ki, ha nem kapna egy szegélyt az alsó peremre. Amúgy 370 ezerért lehet kérni színre fényezetten is a lökhárítókat - minden műanyagot, ha valakinek ez túl egyszerű.

A plusz hattal már 21 centis a hasmagassága, ami a húszas kerekek mellett fel sem tűnik. Látványra, mert bent jó hatása van az emelésnek. Az alap kombi még megkapta, hogy lehetne puhább hátul, de ott sikerült valami jóságot találni az emelés közben a légrugóknál, mert a Cross Country szinte lebeg hullámos földutakon. A kátyús aszfalton már kevésbé, oda hiába a nagy kerék, néha még átjön a kín. Ott kezd el élni, ahova egy tizenöt milliós kombival már nem szívesen kanyarodik az ember és így, hogy csak összkerékkel kapható, a felső határ ott van, amikor már félsz, hogy leütöd a felnit.

Pofátlanság is lett volna elalibizni a futóművet, ez nem az SUV-k célközönsége: aki ezt veszi a sima kombi helyett, annak tényleg kell, hogy állja az utat a telekre. Kompromisszumot viszont nem jelent, se pályán, se körfogalomban. Sehol nem akar lehintázni az útról, pedig kicsit odébb van a kéttonnás bódé tömegközéppontja, mint a sima V90-ben.

Ezerpárszáz kilométer után tudom, nem érdem, de a Cross Country mellett szóljon, hogy terepen sem termel zajt. Hogy a külvilágból nem jön be semmi, ebben a kategóriában, két tonna matériába zárva nem nagy teljesítmény, de még az amúgy megbocsátható, normál működésből következő futóműzajok is eltűnnek valahol. Rohadt nagy luxus, és eleinte kifejezetten ijesztő. Mert mondhatják, hogy 493 centijével még a szedánnál is három centivel rövidebb, de ennek már tizeneggyel magasabban van a teteje, szóval érzetre simán közelebb van az XC90-hez.

Ha nem egy másik gigakombiból, vagy nagyobb SUV-ből ül át az ember, nem árt a magabiztosságnak, ha van visszajelzés. Legalább amíg tart az összerázódás. A méret tényleg brutális, a Tescóban a legtávolabbi sarokba parkolsz, és egész nagybevásárlás alatt reméled, hogy megmarad a segge, mire visszamész. A parkolóházban minden forduló előtt befeszülsz, aztán gyűlnek a kilométerek, túl vagy pár szűk parkoláson, és megérzed, mennyi ráhagyással dolgozik a radar. Onnan már városban is óriási királyság.

Egy biztos, a motorhangért nem kár a jó szigetelés. Akik erre gerjednek, egy ideig még nem bocsátják meg a Volvónak, hogy már a D5 név mögött is négyhengeres van, mentségére szól, ebből bent tényleg nem sok jön át. És akkor itt megint csak érdemes megemlékezni róla, hogy a masszív bódéba a szigetelés részeként mennyi figyelem jutott például a motorfelfüggesztésre és a szemet bökően nagy rezgéselnyelő szilentekre. A 235 lóerő és 480 Nm nyomaték több mint elég. Óriási, terepjáró kombi, ami még ezzel a nem kifejezetten gyors nyolcfokozatú automatával is nyolc másodperc alatt futja a 0-100 km/h-t? Szép, de az érdem inkább az, hogy nem kell puhánykodni a 8-9 liter közötti fogyasztásért.

Bent már semmi újat nem ad. A csomagtartó ugyanúgy 560 literes alapból, és döntött ülésekkel 1526 literesre bővíthető, mint a V90-ben. Ezzel ugye alulról súrolja a konkurenciát, például az E Merci 1602 literét. Az óracsoport grafikája tényleg az egyik legjobb ma a mezőnyben. A középkonzol 12,3 colos TFT-je pedig grafikára szintén átlagfeletti, de amíg a valóban zseniális Bowers and Wilkins öt perc nyomkodást kér, hogy a Bluetooth-on csatlakoztatott telefonnal ki is lehessen használni a prémium hangrendszert, szemben a szar rádiós hangzással, lenne mit átgondolni a szoftveren.

Először riasztó, hogy közel négymillióval a sima kombi fölött van az induló ára, de nyugalom, nem a hasmagasságot és a szegélyt tartja ennyire a Volvo. 15,5 millió forintról indul a Cross Country. Ebben ugye minden esetben benne van az összkerékhajtás, és a motorkínálat is a D4-től kezd, nincs az olcsó 150 lovas dízelből. Az alapfelszereltség itt is tisztességes, de 3-5 milliót pikk-pakk el lehet költeni extrákra. Mondjuk head up display-re 427 ezret, állófűtésre 495 ezret vagy a panoráma napfénytetőre 514 ezret. Valószínű a többség el is költi. A kérdés inkább az, hogy milyen üzem mellé vesz ebből valaki T6-ot 320 lóerővel. Annak 19,3 milla az alapja.