Mennyit fizetnél plusz négy centiért?

Teszt: Kia Stonic 1.4 MPI – 2017.

2017.12.04. 06:09

Adatlap Kia LX Exclusive 1.4 MPI - 2017

  • 1368 cm3-es,soros 4 hengeres benzines
  • 101 LE @ 6000 rpm
  • 137 Nm @ 4000 rpm
  • 6 seb. kézi
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    12.6 másodperc
  • Végsebesség:
    172 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    7.0 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    5.5 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    4.6 l/100km
  • 4 399 000 Ft
A világ megőrült, mindenki crossovert vagy SUV-ot akar venni. A gyártók előtt két út áll, ha ki akarják szolgálni az igényeket: vagy crossovert gyártanak, vagy valamire ráfogják, hogy crossover. A Kia az utóbbit választotta.

Mi jut eszedbe, ha ránézel egy Kia Rióra? Fogadjunk, hogy nem a crossover szót vágnád rá – nem is az. És ha megemeled négy centivel? Ugye, hogy még az is kevés? Pedig a dél-koreaiak szerint úgy már crossover. A Stonicot ugyanis egyértelműen annak szánják. Ha városi terepjárónak fordítjuk a kifejezést, abból a városi persze igaz, a terepjáró közel sem, hiszen a hasmagasság 18 centi, összkerékhajtást nem kapunk, bármennyit is fizetnénk. De ne bántsuk, az egyre terjeszkedő kategóriában egy sor rivális ugyanezt hozza.

Bár a sziluett szinte megegyezik, túlzás, hogy a Stonic csupán egy kicsit megemelt Rio. Van saját egyénisége, de belül marad az aktuális márkaarculaton. Az alul-felül benyomott maszk a Rióénál szélesebb, és nem is ér össze a fényszórókkal. A szélesített kerékjáratokkal kicsit olyan az összbenyomás, mintha egy kismacska szúrta volna magát szteroidokkal. A forma kívánja a harsány színeket, ehhez képest a tesztautó fehér, de legalább a teteje narancssárga. Valami bevállalósabb színösszeállításban sokkal vidámabb lenne, de így sincs nagy gond. A Kiánál most nagyot mennek a formatervezők, hirtelen nem tudnék olyan modellt mondani a palettájukról, amit egyértelműen elszúrtak volna – a Picantótól az Optimáig mindegyik rendben van, a Stinger meg durván odaver.

Szép is lenne, ha bent ugyanezt éreznénk, de nem. Sivár hangulatú műanyagtenger, de nem azért finnyáskodom, mert valami überluxus tesztautóból jöttem: tízéves vasaló-Swiftből szálltam ki pár perccel korábban. Nem is emlékszem, mikor markoltam legutóbb ilyen kemény műanyag kormányt, a sima fekete műanyag váltógomb sem cirógatja a markot, de legalább egy selyemfényű betét jutott a műszerfalra. Ha már kéttónusú a fényezés, bentre is fújhattak volna a narancssárgából, sokat javítana a közérzetünkön (felárért van ilyen lehetőség). Ez egyébként mind-mind megszokható: ránézni egyáltalán nem rossz, a teszthét végére pedig már egyik érzékszervemet sem zavarta a beltér. Ezek a megállapítások egyébként az alap-közeli Stonicra igazak, ha bátrabban ikszelgetünk az extralistán, bőrkormányt, könyöktámaszt és egyéb komfortjavító pluszokat is kapunk.

A Rióval azonos tengelytáv mellett a Stonic kicsivel hosszabb, szélesebb és magasabb is, tehát a számok is alátámasztják, amit látunk, vagyis hogy felpumpálták a kisautót. A helykínálat itt is teljesen rendben van: már a Rio fejlesztésénél is súlyponti kérdés volt, hogy nyújtsanak kicsit a fej-, láb- és válltéren. Sikerült is, a Stonic pedig mintha egy icipicit még tágasabb lenne. 180 centi fölött biztosan nem akaródzik majd hátul ülni, de pár éve még egy kategóriával, a kompaktok között sem feltétlenül volt ennyi hely. A csomagtartó is nagyobb valamivel a Rióénál, 352 liter alapból, üléshajtogatással 1155-ig bővíthető.

A Stonic tesztautó orrában régi barátot (vagy inkább ellenséget?) köszönthettem: az 1,4 literes szívó benzinest. A Rióban óriási csalódás volt, az alul teljesen döglött, följebb kelletlenül forgó, Euro-normák oltárán feláldozott négyhengeres. Elsőre pontosan ugyanezt éreztem a Stonicban – miért is lett volna más? Amikor a kollégák kérdezték, milyen, nagy sóhaj után jött az ítélet: gyenge. Aztán volt egy kis időm megszokni, és a sors úgy hozta, hogy az átlagosnál jóval több kilométert tudtam belecsavarni pár nap alatt. Ha nem is alapjaiban, de megváltozott a véleményem. A 100 ló nyilván nem kezdett nyulak módjára utódokat nemzeni, darabra továbbra is ugyanannyian vannak, sőt ugyanúgy hatezernél lehet őket megszámolni, csak éppen a stílusomat sikerült az autóhoz hangolni.

A mindennapi jövés-menésben semmi extra, a nyugodt közlekedéshez sem kevésnek, sem soknak nem fogjuk érezni, viszont egy váratlan szerpentinezés közben egyszer csak azt vettem észre, hogy élvezem a Stonicot. Egyetlen titka van: forgatni kell. A hatezres teljesítménycsúcsig persze a fene nem akarja kínozni, de 4000 körül már egész jó, csak nem szabad hagyni leesni a fordulatot. Mázli, hogy hatos a váltó, öt fokozatot nem biztos, hogy el tudtak volna úgy osztani, hogy akár csak ennyi akarat is legyen benne.

A kanyargást a futómű sem keserítette meg, mert bár nem mondhatom rá, hogy fog, mint a zöld festék, de sok más crossoverrel ellentétben nem is billeg – itt megint a Rio-rokonságra kötnék; a Stonic teljes magassága csak három és fél centivel nagyobb, tehát nem egy toronyház. Amit a Kia-mérnök az egyik kezével ad, a másikkal el is veszi, így a teljesen érzéketlen, túl könnyű kormányzás negatív előjellel kerül fel a pro-kontra listára. Mondjuk, aki városban tekergeti egész nap, annak talán nem lesz nagy baja ezzel.

Az egyhetes teszt alatt teljesen vegyes használatban tudtam megmérni a fogyasztást, mivel a szerpentines kínzás mellett egész sokat mentem városban, és jó 100-150 kilométer autópályán is beleszaladt. Utóbbin amúgy a megengedett sebességet betartva 3500 körül forog, nem is túl hangos. Ha üveghangon nyelezem, egész kellemes motorhangot lehet kicsalni belőle – mármint az 1,4-es négyhengeresek mezőnyében. Normál használat mellett nem a motor, hanem a szél és a kerekek gördülési zaja zavarja majd jobban az egyszeri Stonic-tulajt.

Na de visszatérve a fogyasztásra: komputer szerint 6,8-6,9 körül mozgott száz kilométerenként, a rátankolásos módszer 7,3 litert mondott. Ha figyelembe veszem, hogy elég nehéz cipőben vezettem, nem is rossz érték, főleg ha hozzátesszük, Papp Tibi a csoportteszt idején nyolc alá is csak nehezen tudta begyötörni az 1,4-es Riót.

Amíg nálam volt a Stonic, végig azt reméltem, kimondottan olcsó autó. Aztán amikor elkértem a pontos felszereltségét, rá kellett jönnöm, hogy ma már az olcsó kisautó sem igazán olcsó. Ez ugyanis egy viszonylag alap autó volt, a második legalacsonyabb (LX Exclusive) felszereltséggel (az 1,4-eseknél valójában ez a legalacsonyabb). Így is 4,4 millió az alapára, amire plusz kétszázzal még jön a narancssárga tető. Ebben már benne van a manuális klíma és a fűtött külső tükör. Ha feljebb merészkedünk felszereltségben, könnyen ötmillió fölött találjuk magunkat, egy full-fullos Stonic hatmilliónál is drágább lehet. Összehasonlításképpen: Rióból 1,4-es LX Exclusive-ot 3,9 milliótól kapunk, kicsit sarkítva tehát a plusz négy centi hasmagasság félmillióba kerül a Kiánál.

A konkurensek közül a Renault Captur klímával, tíz lóerővel gyengébb TCe turbómotorral 4,5 körül kezdődik, az 1,6-os szívó benzines Nissan Juke 4,1-ről indul. Az Opel Crossland X-et kerek négymillióért lehet hazavinni, de annál sokkal jobb autónak érződik a Stonic. A húsz lóerővel soványabb Peugeot 2008-asok kezdőára szintén négymillió, a hússzal erősebb Mazda CX-3-asoké 4,5 - az viszont már kétliteres. Ebben a mezőnyben a Kia felé a hét év garancia billentheti a mérleg nyelvét.

Totalcar értékelés - Kia LX Exclusive 1.4 MPI - 2017

Vagány külső, kissé sivár belső – legalábbis az alapkivitelnél. Az 1,4-es motor picit gyenge, de forgatva lehet vele kellemeset autózni.