Teszt: Volkswagen T-Roc 1.5 TSI ACT – 2018.

Nem vagyok az a kimondott formatervnáci, aki fanyalogva pocskondiázza az 5-ös BMW modellváltását, mert keveset változtattak, vagy aki folyton az Audik egyenarcán picsog. Így a Volkswagenekre sem mantrázom megállás nélkül, mennyire unalmasak. Egyrészt a legtöbb autógyártó szintén az aktuális márkaarculat szabta keretek közt mozog, nagyon kevés a valóban sziporkázó dizájn, másrészt a vevők nagyon jelentős része szereti a konzervatív formákat.

Amikor viszont bemutatták a T-Rocot, a reakciók megnyomtak bennem egy gombot. Hogyaszongya: az unalmas Golf után végre valami izgalmas, meg rock and roll, meg minden. Erre most itt áll előttem a VW crossovere, és hát én erre tudnék mondani sok mindent, de hogy ebben olyan fene nagy bugi lenne, azt pont nem. Oké, nem pontosan úgy néz ki, mint egy Golf vagy Polo, de nem is akkora karakter, mint a szintén a szabadidőautók kategóriájában versenyző, bár valamivel kisebb Hyundai Kona vagy Nissan Juke.

A kritika inkább azoknak szól, akik szó nélkül benyalják a marketingmaszlagot, nem pedig a T-Rocnak. Az ugyanis egy jó arányú crossover, nagyjából a Golf méretében. Annál három centivel rövidebb, mind teljes hosszban, mind tengelytávban, viszont kettővel szélesebb, hasmagassága szűk két centivel nagyobb (14,2 és 16 centi a két adat). 

A fényszórókkal egybefutó maszk könnyen lehet, hogy a közeljövő Volkswagenjeinek közös arcát mutatja, oldalanként három-három lámpatesttel tagolták az arcot. A 16-os kerekeket jóval nagyobbnak láttatja a sárvédőíveken futó fekete műanyagozás. Kicsit dob az egészen a külső tükrök tövéből induló, az oldalablakok fölött végigfutó, és a hátsó szélvédő mellett végződő krómszínű betét. Az összkép teljesen rendben van, de vélhetően nem nyer majd díjakat – egy harsányabb fényezés, valami eltérő tetőszínnel sokat dobna rajta.

Odabent egy fokkal kellemetlenebb a helyzet, ugyanis mindenhol kemény műanyagok vesznek körül, kábé olyan minőségben, mint a Seat Ibizánál, csak amíg a spanyol kiskocsi 3,5 millió körül indul, a T-Roc 5,8-ról. Van ugyan dekorbetét, de a „fekete-tölgy barna matt” fantázianevű szín leginkább a szürke újabb árnyalatának tűnik – egy élénk színű külső fényezés, és ahhoz passzoló belső betétek sokkal jobban mutatnának.

Nyilván nem prémium szintű anyagokat várok, de ennyiért már legalább puha, habosított műanyagból készülhetett volna a műszerfalpárna. Kár, mert amúgy szemre nem rossz, a központi kijelzőt szépen beledolgozták, nem csak úgy odavágták. Mentségükre szóljon, hogy amivel a kezünk a leggyakrabban érintkezik, tehát a kormányt és a váltógombot bőrrel borították. A szövet ülések kényelmesek, fűthetőek, rendelhető színesebb, azokkal már vidámabb környezetben vezethetünk.

Egyébként elöl-hátul tisztességes a helykínálat, kompakt crossovertől ennél többet nem várhatunk. A csomagtartó ugyan első ránézésre aprócska, de ha lejjebb tesszük az elválasztó fedelet, rögtön lesz mélysége, és egészen meggyőző mennyiségű csomagot nyel el. Alapból 445, ülésdöntögetéssel 1290 literes, tehát nagyobb, mint a Golfé.

A tesztautóban a Volkswagen-csoport viszonylag új benzines turbómotorja volt, az 1,5-ös TSI, 150 lóerővel. Ehhez hatfokozatú, kicsit akadós kézi váltó és elsőkerékhajtás társult. Ezzel az összeállítással a T-Roc minden környezetben nagyon jól használható. Alapjáraton olyan csöndes, hogy nem tudnánk megmondani, a Start-Stop lelőtte-e már a motort, és fordulaton sem lesz túl hangos. Még 140 fölött is viszonylag ingerszegény az utazás, már ha nem a pillanatnyi fogyasztást látjuk éppen a két analóg műszer közötti kis kijelzőn, mert olyankor már elég nagy számok jelennek meg rajta. Teljesen vegyes használatban, némi gyors autópályázással, országúti vezetéssel, kevéske szerpentinnel és viszonylag sok kisvárosi forgalomban megtett kilométerrel 8,5 liter körüli fogyasztást mértem, rendesen hajszolva mehetünk feljebb, de könnyű lábbal nyolc liter alá is beférhetünk. Nem mondanám különösen soknak, de így, hengerlekapcsolgatással nem is világsiker.

Magasságban ugyan tizenkét centivel vagyunk a Golf fölött, ennek ellenére sem billegős a kanyarokban. Egyébként kanyargós szakaszokon nem is emiatt, vagy a futómű miatt nem esik jól gyorsan menni, hanem az elektromechanikus szervókormány élettelen kissé – igaz, legalább sebességfüggő az ellenállása. Ha valaki benzinmotoros T-Rocot akar, biztos vagyok benne, hogy ez az 1,5-ös a jó választás. Sokan szeretik az 1,0 TSI-t is, de az én ízlésemnek nemcsak a hangja kellemetlen, nyomatékszegény is az alsó fordulatszám-tartományban. Az 1,5-ös ereje a hétköznapi használat dimenziójában értékelve mindenre elég, rendesen menni 2500 körül kezd. Azonos használat mellett nem is eszik sokkal többet, mint amennyit mondjuk az ezres Ibiza FR fogyasztott nálam. A kétliteres TSI-t már kicsit túlzásnak is vélem az autóhoz.

A Style felszereltségű tesztautóba extraként még Climatronic automata klíma, elektromosan behajtható külső tükrök, és fűthető üléseket, fűthető ablakmosó fúvókákat tartalmazó téli csomag került, így került akciósan 6,1 millió forintba. Ennyi pénzért bőven mindent tud, amire az átlagautósnak szüksége van: pont elég benne a kényelmi extra, jó motorja és váltója van, rendesen megy. De a 6,1 milliós árról nem lehet egyértelműen megmondani, hogy sok vagy kevés.

Ahhoz képest, amennyi pénze az egyszeri magyar autóvásárlónak van a célra, nyilván sok, és akkor sem tűnik kevesebbnek, ha azt mondom, ennyiért már simán lehet venni Golfot vagy Škoda Octaviát – új autót, de még a régebbi, 1,4-es TSI-vel. A kombik picivel fölötte kezdődnek. Ha viszont azt mondom, hogy Opel Crossland X-ből az erősebb, 130 lovas 1,2-es turbós benzinest hasonló felszereltséggel 5,5-5,8 millió körül kapjuk meg, akkor bizony a T-Roc ingyen van, sokkal, szintekkel jobb autó az Opelnél.

Egyébként nem könnyű meghatározni a T-Roc riválisait, méreteit tekintve ugyanis a kisautókon alapuló crossovereknél nyilván nagyobb, a Toyota C-HR-nél, Honda HR-V-nél meg valamivel kisebb. Legközelebb talán a már említett Crossland X áll hozzá, valamint a HR-V. Utóbbiból a 130 lovas, 1,5-ös, kézi váltós benzinesek éppen hatmillió alatt indulnak, éppúgy, mint az 1,2-es turbós Toyota C-HR-ek. A Renault Captur TCe 150 turbómotorral, elég magas, S Edition felszereltséggel 5,8 milliónál kezdődik, de erre még rászámolhatjuk a tolatóradart és a fűthető üléseket – igaz, a különböző csomagok miatt nehézkes az összevetés. Máshol meg a teljesítményszintek zavarnak be a képbe: a Hyundai Kona például 120 lovas 1.0 T-GDI-vel, Premium felszereltséggel 5,2 millióból megvan, de az 1,6-os, 176 lovas már 6,8 millió. A Suzuki SX-4 S-Cross GL+ felszereltségi szinten, az 1,4-es Boosterjet turbómotorral 4,6 milliótól vihető haza.

A T-Rocnál mondjuk a felszereltségi csomagok között egyelőre nem fogunk elveszni: a Sport csak a kétliteres TSI-hez és TDI-hez érhető el, a többit Style-lal vehetjük meg. Igaz, arra még kérhetünk további extrákat.