Teszt: BMW i3s

Évek óta várjuk, hogy mi lesz az az autó, amelyik fenekestül felforgatja a piacot, kifordítja a sarkából a konvenciókat és elindítja az automobil újkori forradalmát. Mostanában úgy tűnik, hogy van is egy önként jelentkező az anti-autó címre: a Tesla magasról tesz szinte az összes autóipari hagyományra, a formatervtől, fejlesztéstől és gyártástól elkezdve, a marketingen és értékesítési modellen át az eladás utáni ügyfélkezelésig bezárólag. Ezek együttesen adják a márka egyediségét, anti-autóságát és gerjesztik körülötte a hype-ot.

Általában az ilyen anti-termék az iparágon kívülről érkezik – a Tesla ebből a szempontból is tökéletes példa. Az iparági szereplők pedig legtöbbször úgy reagálnak a berobbanására, ahogy a VW, a Ford, a Mercedes vagy épp a Fiat. Megkeresik, hogy mi az a részlet, amitől szerintük a közönség anti-autónak érzi az újdonságot, és azt megpróbálják a saját termékeikbe átültetni. A Tesla esetében a legfontosabb részletnek az elektromos hajtás tűnik, a klasszikus válaszreakció pedig az elektromos Golf, Focus, B-osztály vagy épp 500-as Fiat.

Nagyon ritka az olyan, a klasszikus versenyben és piacon is meghatározó szereplő, amelyik érti és érzi, hogyan lehetne az anti-hullámot meglovagolni. A BMW az i modellpalettával pont ilyen. Az i modellcsalád tagjai nem megúszós elektromos autók. Egyedi fejlesztésűek, eleve ilyennek szánták őket és nem egy hagyományos típus jó-rossz átreszelésével születtek. Az i3 például alvázas konstrukció, ebben hordja az akkumulátorait, elektromos motorja a hátsó kerekeket hajtja, és annak érdekében, hogy az ilyen autók legfontosabb hátrányát, a nagy tömeget valamennyire kordában tudják tartani, a teljes felépítménye szénszálas műanyagból készül.

Meghökkentő formaterv, korábban legfeljebb tanulmányautókon látott beltér, egymással szembe nyíló, különleges ajtók: az i3-asnál nem kell felnyitni a motorháztetőt, hogy megmutassuk, mi benne az extravagáns. Népszerű is, főleg azok körében, akiknek nincs pénze Teslára. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy azok körében, aki nem elektromos, hanem anti-autót szeretnének, de a jóval drágább Tesla modelleket nem engedhetik meg maguknak.

Bátor és szokatlan lépés volt a BMW-től, hogy elindult ezen az úton, de bejött: 2017-ben az i3-as volt Európa legnépszerűbb elektromos autója, és a bajorok már nagy erőkkel fejlesztik az i modellcsalád többi tagját is. Őrülten kíváncsi voltam, hogy milyen az i3 a mindennapokban, az pedig csak hab a tortán, hogy rögtön a modellfrissítés újdonságát, a szélesebb nyomtávú, ültetett futóművű és erősebb i3s-t próbálhattam ki.

A 19-ről 20 colosra növelt kerékméret, a négy centivel szélesebb nyomtáv az extra kerékjárati ívekkel, a decens, egycentis csüccs bizakodásra ad okot a magamfajta kanyarvadásznak is, de amikor megláttam a műszaki adatok között, hogy az új, szélesebb gumiabroncsok 195/55-ös méretűek, akkor azért elgondolkodtam. Nem ez mutatja meg egy Honda Civic Type R kaliberű hot hatchnek, hogy merre van az előre.

Különösen, hogy a teszt téli időszakra esett, így a nagyobb és szélesebb kerekek helyett az alap i3 19 colos felnijeire szerelt, 155/70-es téli virslikkel próbálhattam ki az 170-ről 184 lóerősre feltornázott teljesítményű i3-ast. Az erősebb motornak köszönhetően nőtt a maximális nyomaték is, a korábbi 250 Nm helyett már 270 Nm-rel gazdálkodhat a jobb láb. És az i3s tényleg jól is megy. Kompakt méreteihez, négyméteres hosszához, 1,3 tonnás tömegéhez bőven elég ez a teljesítmény, a százas sprintet 6,9 másodperc alatt futja meg.

Ez már az a gyorsulás, amit óvodás gyerekeim önfeledt sikoltozással üdvözölnek – az első négy-öt alkalommal. Aztán ők is, ahogy mindenki más, hozzászokik a gyorsulás mértékéhez és többet szeretnének. Ez az erős, egyenesben nagyot lépő autók rákfenéje: az ember a legnagyobb nyomatékhoz, legdurvább teljesítményhez, legvadabb gyorsuláshoz is hozzászokik egy idő után, de ha ez idő alatt függővé vált, akkor még többet és többet akar – isten hozott a motortuningolás pokolba vezető országútján.

Igazán sportos és élvezetesen vezethető attól lesz egy autó, ahogy kanyarodik. Ebből a szempontból pedig nem remekelt az i3s, bár könnyen lehet, hogy a bizonytalanságnak, imbolygásnak egy részét a téli gumik számlájára írhatjuk. Hiába van alacsonyan a súlypontja, hiába szélesebb a futóműve, kanyarokban, különösen terhelésváltásra bizonytalannak érezni. Hiába tudja az ember, hogy nem fog felborulni, az érzékeit nehéz erről meggyőzni.

Egyenesben gyors, kanyarban pedig bizonytalan, nem ez a klasszikus recept a tökéletes élményautóra, de az i3s esetén ez nem is volt cél. Ez egy, a mindennapokban tökéletesen használható villanyautó, az átlag magyar agglomerációs ingázását 200 kilométer körüli hatótávjával ugyanis hibátlanul kiszolgálja – feltéve, hogy a tulajdonos tudja otthon tölteni.

Nálam minden éjjel sikerült teljesen feltölteni a 22-ről 33 kWh-ra növelt kapacitású akkumulátorokat, de egy töltés teljesen lemerült akkuknál és otthoni hálózaton akár tíz óra feletti időtartam is lehet. Gyorstöltővel ez az idő 3-4 órára csökkenthető, ami már teljesen élhető, villámtöltővel pedig valamivel több mint fél óra alatt tele lehet durrantani a telepeket, de ilyen Magyarországon még nagyon kevés van.

Ahogy i3s-ből sem lesz sok, hiszen már az alapára is közel 14 millió forint, így másfél millióval drágább, mint az alap i3-as. Igazi sportosságról esetében nem beszélhetünk és ennyit szerintem az nem ér, hogy egy kicsivel jobban gyorsul. Maga az i3 viszont nagyon érdekes koncepció.

Használati értékében bőven hozza egy átlagos kompakt szintjét, prémium minőségben, csipetnyi extravaganciával: menő városi arcoknak, vagány kisgyerekes családanyáknak ideális. A gyerekek imádják a formáját, a belsejét, a váltóját, a gombos indítását, a teljes hangtalanságát, az ajtók nyitását, a hatalmas üvegtetejét – mindent, amitől a vén autós majmok ódzkodnak.

Elképesztően könnyű vele manőverezni, főleg a tolatókamerák és radarok segítségével, szűk helyen is egyszerű a ki-beszállás, szépen szól a hifije és pillanatok alatt felfűti az utasteret. Kellemes rugózás, kényelmes ülések, használható és szükség esetén bővíthető csomagtér teszi teljessé a képet: ha nem kell messzire menni, a BMW i3 tökéletes.

A díjmentes parkolás és szerény szervizigény már csak bónusz, de az általam legutóbb próbált, hasonló árú és tudású BMW-k közül nekem mégis inkább a másik, a 230i Cabrio kéne. Sokkal kevesebb benne a hely, főleg, ha néha szállítani is kéne ezt-azt, a családdal macerásabb az ovijárat, drágább a szervize, tankolása, parkolása, biztosítása egyszóval a fenntartása.

Viszont amíg a BMW i3s kormánya mögött minden méteren ájult tisztelettel adóztam technikai fejlettségének, addig a 230i volánja mögött minden méreten kurjongattam az örömtől, miközben a fülemből patakokban ömlött az adrenalin. Hamarosan eljön az idő, amikor csak az i3-hoz hasonló kocsikat tűrik majd meg a forgalomban, de addig, aki erre fogékony, élvezze ki, hogy lehet még élményszámba menő autókkal is közlekedni.