A felfrissített három- és ötajtós Mini, valamint a Cabrio hazai bemutatójára szervezett vacsorán egyértelműen én voltam az asztaltársaság legfiatalabb tagja. Túl voltunk már a tesztvezetések javán, a kanálcsörgések közepette még finoman rezgett a dobhártyám az S modellek kipufogóhangjától. A megjelent kollégák mindenféle Kacsákról, szarolaszokról, Activa modellekről beszélgettek, de valahogy a nap főszereplőiről, a Minikről egy szó sem esett.
Nem mondom, gazdagon körbe voltunk ültetve a márka képviselőivel, de kulturált kritika hallatán komoly embert még nem láttam megsértődni, így bárki elmondhatta volna a véleményét a Minikről is.
A faclifteket sokszor inkább a nyers eladási adatok szinten tartása táplálja, mintsem valós vásárlói igények, ami hatványozottan igaz egy olyan modell esetében, amelynek formanyelve 2001 óta változatlan. A mostani, a BMW-uralom kezdetétől számított harmadik generációs alap-Minik már 2013. óta vannak a piacon, de ezúttal sem nyúltak a formához. Én konkrétan semmi olyan különbséget nem találtam, ami az alapkiviteleken is megjelenhet, leszámítva az új Mini logót, és az elöl teljesen körbeérő nappali menetfényt.
Az extralista viszont szépen bővült, ami nem is csoda, ha a célközönséget nézzük. Három új szín, sok új felni és ha kell, Union Jack alakzatban világítanak a ledes hátsó lámpák. Ez már elég látványos, ahogy az első LED-mátrix fényszórók is, melyek a belső visszapillantótükör-házba épített kamera információi alapján a környezeti fényviszonyok alapján alakítják a fényerőt.
Az utasteret sem hagyták érintetlenül. Állítólag változtattak valamit a kormányon, a fedélzeti navi pedig már helyi üzemanyagárakat, híreket és forgalmi információkat is közöl velünk, és érintésre is reagál. Nekem inkább azon akadt meg a szemem, hogy a kijelző jobb oldalára azt írta ki menet közben a rendszer, hogy a motor jár. Kétségkívül fontos információ. Union Jack-et egyébként lehet kérni a kesztyűtartó fölé is, de a háttérvilágítással már minis mércével is kicsit túl bazárinak tűnik.
A modellfrissítés melléktermékeként bevezették a Mini Yours kollekciót is, ami gyakorlatilag a BMW Individualja kisautómárkára alkalmazva, persze viccesebb kiegészítőkkel. Ha valakinek túl sok elkölteni való pénze van, azt is megszabhatja, milyen nevet vetítsen a küszöb elé hazakísérő fényként az autó. Elképzelem, ahogy tíz év múlva óvatlanul megvásárol valaki egy használt Minit, ami azt vetíti ki maga mellé, hogy Only Judge can God me (sajnálatosan hibás szórendben).
Erős taktikai húzás egy bemutatóra szinte kizárólag a sportosabb, Cooper S változatokat vinni, de nincs mit tenni: a Mini innen nézve továbbra is az egyik legjobb hot hatch, ami show-t csap, hogy lerepül az ember feje.
Oké-oké, mechanikus sperr továbbra sincs, de az elektronikus, kerékfékezgetős megoldás finoman teszi a dolgát, még ha a valóságban súlyos másodperceket is veszítünk vele egy versenypályán. Én a Köveskál-környéki utakon csak a jogosítványomat veszélyeztettem, de bevallom, azt elég sokszor. A kétliteres, 192 lóerős benzinmotornak alapból nincs különösebben jó hangja, sőt, talán valamennyit hozzá is raktak hangszóróból, de ha lehúzzuk az ablakot, mindjárt más lesz az élmény. A két hátsó kipufogó olyan perregős szeletelést nyom a fülünkbe, hogy azonnal közveszélyes őrültet csinál az olyan nyugodtabb autósokból is, mint én.
Aztán ott vannak a színházi előadás további kötelező elemei: gázelvételkor random hüttyög egyet a lefújószelep, a kipufogódobból pedig 3-5 kimért KO-KO-KO hallatszik. Mindez az első pár alkalommal még vicces, utána kicsit művi, de bőven élvezhető, nem az a fingás, ami manapság megy még egy GLE Coupéban is. Hibátlanul rakja a fokozatokat a facelifttel érkezett hétfokozatú, duplakuplungos váltó is, talán csak manuális módban engedhetne kicsit bátrabban visszakapcsolgatni.
Az elektronikusan szabályozható futómű (166 ezer forint) szinte kötelező extra. A mid és a green mode-okban a nagy kerekek és a defekttűrő abroncsok ellenére is nyújt némi komfortot, sport-állásban pedig pont annyit fed el a karosszériadőlésből, amitől már elhisszük, hogy tudunk vezetni. Az üzemmódválasztó keményít a kevés visszajelzést adó, de nagyon direkt kormányon, és sport módban a motorfék is meglepően nagyot ránt gázelvételkor.
A kapudrog-elmélet alapján lehet értelme a 231 lóerős John Cooper Works-nek is, de ha szeretnénk, hogy valami maradjon is az első gumik mintázatából, viszont hiányzik még néhány csepp adrenalin a teljes őrülethez, akkor a Cabrio lesz a megoldás. A csomagtartó a nyitott kivitelben kisebb, hátulra pedig tényleg csak gyerekeket szabad ültetni. Pontosabban inkább őket sem, mert az említett színházi előadás tető hiányában rock koncertté fajul, ha hátracsapjuk a tetőt, és a hangzavarban már én is csak arra koncentráltam, hogy minden kanyar kiadja. Persze, mint minden nyitott tetejű autón, a Mini cabrión is érezni, hogy karosszériája jobban csavarodik a három- és ötajtós változatoknál, de ez talán csak még egy faktor, amitől beijed az ember, ha már rég túl sok a minden egy rosszabb útminőségű kanyarban.
Valahol megértem a kollégáimat. Amikor az ismerőseim kérdezgettek, hogy milyen volt Miniket vezetni, igyekeztem visszafogni magam. Tudják, mint amikor irtóznak egy bizonyos típusú ételtől: érkezik a kanál a száj felé, de aztán egy láthatatlan falban megáll. Végül évtizedek múlva mégis kipróbálják, de senkinek nem merik elmondani, hogy vétek volt ennyi ideig nélküle élni.
A Mini kívül-belül egyértelműen túl sok nekem, viszont volt értelme megkóstolnom, hiszen innen nézve a Cooper S Cabrio 8,5 milliós ára, ha nem is vált tökéletesen elfogadhatóvá, de az autó a túlárazott divathülyeség skatulyájából már bőven kiesett nálam a menetpróba végére. Ha nem árulják el senkinek bevallom, hogy kéne egy új Mini, de lehet, hogy húsz év múlva már letagadnám.
