A Peugeot legalábbis nagyon szeretné, ha a középkori Franciországban, a királyok trónralépésekor elhangzó felkiáltás a dízelmotorokra is érvényes lenne. Mert a dízelek között tényleg király az új 1,5-ös BlueHDi.
Manapság autós, főleg dízeles híreket olvasva egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a gázolajos motor lett korunk autóiparának fekete báránya. A rokon, akiről azt pletykálják (oké, a Volkswagen-család kapcsán nem csak pletykálják), hogy megbukott egy stiklivel, tán ült is érte, ezért bizonyos körökben nagyon nem kívánatos az emlegetése.
Inkább beszéljünk plug-in-hibridekről, elektromos autókról, üzemanyagcelláról, az autózás rózsaillatú, környezetbarát jövőjéről, de a dízelt felejtsük el. És ami a japánoknak, főleg a Toyotának és a Nissannak kapóra jött, az a franciáknak, azon belül is elsősorban a PSA-konszernnek nagyon fáj.
A közvélemény és a politika irányából süvítő ellenszél ellenére a Peugeot és a Citroën nem tett le a dízelekről, aminek egyértelmű bizonyítéka a 3008-as tesztautóban dolgozó, vadonatúj 1.5 BlueHDI. AdBlue adalékkal működő nitrogén-oxid katalizátor (SCR katalizátor) és részecskeszűrő teszi lehetővé, hogy az új motor teljesítse a 2020-ban érvénybe lépő, Euro 6.2-es környezetvédelmi normákat.
Nem mellesleg 130 lóerős, 300 Nm a maximális nyomatéka és tesztátlagban 6,2 liter gázolajjal beérte 100 kilométeren. További érdekessége, hogy egyedi és szabadalmaztatott égéstére az időközben nyugdíjba vonult, Le Mans-i 24 órás Peugeot 908 versenyautó motorját idézi.
Kellemes karakterű, kellően csendes, erős és takarékos motor az 1.5 HDi, de versenyezni azért nem lehet vele. Az indítást követő, finom alapjárati vibrációkat könnyű megbocsátani, mivel menet közben nem nagyon hallani és alig érezni a motor működését. Ereje a fordulatszámmérő kétezres értéke körül jön meg, nem tol hirtelen nagyot, de szépen erősödve gyorsít.
A szuflából csak autópályán fogy ki, ott is csak olyan sebességtartományokban, ami itthon nem megengedett. Ilyenkor a fogyasztása is megugrik, tartós 140 km/óra felett a nagy homlokfelület és légellenállás érezteti hatását, az átlag akár 7-8 literre is felszaladhat.
Az erő viszonylagos hiányát még az adaptív, távolságtartóval és táblafelismerővel kiegészített tempomat is érzi. Egy forgalmi akadály, lassabb autóstárs vagy sávelhúzás után, amikor gyorsítana vissza az eredetileg beállított tempóra, jelzi, hogy kapcsoljunk vissza. A hatfokozatú kézi váltót akár negyedikig is visszapakoltatná, hogy dinamikusabb legyen a gyorsítás.
Ilyenkor a kuplung kinyomására nem szűnik meg a sebességtartás, mint régebbi, kézi váltós kocsiknál, hanem elveszi a gázt és megvárja, amíg váltunk, majd újra gyorsítani kezd. Lassabbak a kapcsolások, mintha magunknak váltanánk: a szakállunk ugyan nem őszül ki a várakozás alatt, de összességében ritkán éri meg így vissza-, majd felkapcsolgatni.
A vezetési segédletek autópályán egyébként egész jó működnek, bár eltart egy ideig, amíg összeszokik velük az ember. Például amíg kitapasztalja, hogy előzéshez milyen korán kell sávot váltani, hogy a radar még ne kezdjen lassítani – ha erről a pontról lemaradnánk, akkor a lassítás, sávváltás felismerése, majd újra gyorsítás idővesztesége eléggé zavaró.
A sávtartó asszisztens nagyon precíz, talán már túlságosan is az: csak a sáv mértani közepét fogadja el, és már egészen kis kitérésekre visszakormányozással válaszol. Ha ez az asszisztens dolgozik, akkor a sávon belüli ideális ívet a 3008-assal nem lehet felrajzolni.
Komolyabb zavart, izzadságtól gyöngyöző homlokot okozott a munkaterületek melletti elhúzások kusza felfestése, ilyenkor a kelleténél határozottabb a sávtartó. Nem voltam nyugodt, amikor azt éreztem az apró kormányon, hogy a terelés betonkerítése felé akarja vezetni a kocsit, mert arra megy az eredeti sáv.
Illetve akkor is levert a víz, ha a sávváltás után némi szabad területet észlelve gyorsítani kezdett a Peugeot, miközben kicsit távolabb az új sávban a sor már – néha kifejezetten vadul – fékezett. Nem a buddhista szerzetes zen állapota utasként ülni a fékező kocsisor felé padlógázzal gyorsító autóban. Bő 1500 kilométernyi autópályázás alatt persze 3-4 ilyen eset nem vészes, de nyilván ezt őrzi meg az emlékezet, és nem a hibátlanul lekezelt forgalmi helyzeteket. Pedig azokból volt több, sokkal több.
Az elektromos állítású, masszázs funkciós, de önmagában is kényelmes ülés, a hatékony klíma, a panoráma üvegtető és a kellemes hangú hifi mellett a hosszútávú utazás kényelméhez az járult nagyban hozzá, hogy a 3008-as tudja tükrözni a telefonunkat. Így a központi kijelzőn a Waze navigálását nézve, a hangszórókból a kedvenc Spotify-zenéinket hallgatva gyűrhetjük le a kilométereket.
A központi kijelzővel több száz kilométer után is ugyanaz a bajom, mint egy rövid bemutatón. Mivel néhány kiemelt funkciót leszámítva szinte mindent innen kell kezelni, előfordul, hogy egyszerre több dolgot is szeretnék vele, amit nem lehet. Elismerem, hogy nem gyakran akartam egyszerre navigálni és hőmérsékletet állítani, zenét váltani és masszázst bekapcsolni, de volt ilyen és akkor bosszantó.
Viszont ahogy eddig is, úgy a 3008-asban is imádtam a szabálytalan formájú, kis kormányt, a fölötte látható, LCD-kijelzős, ezért változtatható grafikájú műszerfalat, az utastér formáit, hangulatát, színeit, anyagválasztását; és ami a 3008 legkomolyabb ütőkártyája: a külső designját. Ez újra egy szép, vagány külsejű Peugeot, megkockáztatom, hogy a közepes SUV-kategória legjobb formaterve, ami egyelőre nem is öregszik.
Pedig az Év Autója címet nyert SUV lassan két éve van piacon, és az eladási adatok alapján nagyon népszerű is. Az előd európai számait 2017-ben, az első olyan évben, amikor kizárólag ezt a modellt árulta 3008-asként a Peugeot, sikerült megdupláznia.
Nem az új dízelmotoron múlik majd, hogy ez a szárnyalás folytatódik-e: a 7,3 millió forinttól elérhető, de a tesztelt Allure kivitelben 8,7 milliós 3008 1.5 BlueHDi nem olcsó. Viszont nagyon kellemes autó, a vevők szeretik, így ha a dízelellenes közhangulat nem fokozódik, akkor sikeres lehet. Garancia azonban nincs rá, a világ gyorsan változik körülöttünk, és az autópiacon is: néhány éve még elképzelhetlen lett volna, hogy a Peugeot SUV-t gyártson, hogy egy SUV ne összkerékhajtású legyen, és egy ekkora SUV-t ne egy combosabb dízelmotorral vegyünk.
Ahogy számomra korábban meg az lett volna elképzelhetetlen, hogy egy ilyen autóból egyetlen dolgot hiányoljak: az karakteréhez nagyon illő, finoman kapcsoló, nyolcfokozatú automata váltót. Pedig azzal együtt lenne igazán király.
