BMW M5 F10

A BMW Motorsport Gmbh 2009-ben egyszerre adta fel az összes addigi elvét az X6 M-mel. Miután turbómotort, összkerékhajtást és automata váltót tettek egy böszme szabadidőautóba, sejteni lehetett, hogy a tradicionális modellek sem kerülhetik el a sorsukat. Valószínűleg a mérnökök is zokogni kezdtek Münchenben, mikor megkapták az ukázt a feltöltéses M-blokk megtervezésére. Ugyanis az emissziós előírások, a vevői igények változása és a költségcsökkentés hirtelen nagyobb prioritást kaptak, mint a szent gázreakció.

Lehet siratni a mesésen daloló tízhengerest, de a tulajdonosok jelentős részének több gondot és bánatot okozott, mint örömöt. A falábú antiversenyzők könnyen haza tudják vágni az érzékeny technikát, de attól még tény: a tízhengeres nagy fordulatú szívómotor félgázon is vedeli a benzint, a gondos gazdáknál is le tud csapágyasodni, de legalább az SMG váltó sem bírja a hétköznapi közlekedést. A kézi váltót meg inkább ne próbáltam volna: alig gyártottak belőle (csak amerikának), a kapcsolási érzete a rosszabb Peugeot-kat idézi. Szóval hiába az E60 a műszakilag legizgalmasabb, és talán a legjobb állású M5, ha márkaszervizes forrásom szerint már új korában is tartani kellett mellé másik autót, amíg a szervizben állt. Tudom-tudom, akinek van pénze majomra, legyen banánra is.

A csoportképet nézve a 2012-től gyártott F10-es tűnik legkevésbé érdekesnek a brigádból. Túl sok fut még belőle, messziről lehetne egy M pakettes 520d is. Feketében összemosódnak a jellegzetes részletek: a szélesítések kevésbé hangsúlyosak, de a sárvédő szellőzői és a tükrök továbbra is árulkodnak. A motorja sem tenyésztett versenytechnika többé. Ráadásul a különösen problémás N63-as motorcsaládra épül – a legkülönfélébb hibákat tudja produkálni a vezérműlánctól a kenésen át a befecskendezésig. Külön szakirodalma van a neten, a korai X6-osokból alig van olyan, amelyik nem esett át motorcserén. Bár a széria elején a turbós M5-ösökben is cseréltek blokkokat hibás olajpumpa miatt, az N-széria betegségeinek nagy részét sikerült az M Gmbh-nak kigyomlálni.

Az S63 blokköntvénye és a hajtórudak megegyeznek az N63-ban használtakkal, azonban az M5-ben (S63B44TU) többek között más a vezérlés, a főtengely, nagyobb a töltőnyomás és maximális fordulatszám is. Ha a hengersorok közé helyezett (hot-V) kettős megfúvású turbókkal ellátott motort gondosan bejáratta az első tulaja, jó eséllyel nem fogja nagyon fogyasztani az olajat. A 2000 km-nél esedékes első olajcsere után sztenderd intervallumokkal (kb húszezer km használattól függően) számol a kompjúter. Ezt azonban a sima benzinesnél is érdemes megfelezni, nemhogy az M-esnél. Normál közlekedés esetén pedig benzinből is meglepően keveset kér. Csak hát közel hatszáz lóerőt a normál közlekedéshez társítani eléggé ellentmondásos dolog.

Az itt szereplő, 2014-től gyártott Competition csomagos példánnyal különösen nehéz a kulturált közlekedés. Több mint két és fél milliós felárat kértek akkoriban az M-es BMW-k M csomagjáért. Ezért dobtak még tizenöt lóerőt az 560-ra, hangosabb a kipufogó, átdolgozták a futóművet is. Nemcsak egyszerűen megültették 10 millivel, feszesebbek a gátlók, vastagabbak a stabilizátorok és a hátsó futómű szilentek nélkül, fixen csatlakozik a karosszériához. Ezek a változtatások a csúszáshatár-közeli kezelhetőséget hivatottak javítani. Márpedig hétszáz newtonméterrel nem kell a nagy hinta, gyakorlatilag tetszőleges tempónál lehet gázzal megúsztatni a hátulját. Nálam ügyesebb autós újságírók és autóversenyzők is osztják a véleményt, miszerint a hathengeres M3/M4 is kényelmetlenül erős. Ez sokkal erősebb. Igazából használhatatlannak kéne lennie, de valami mérnöki csoda folytán mégsem az.

Az F10 nagy ütőkártyája a változtatható és konfigurálható karakterisztika. Az első, egyben utolsó dupla kuplungos automatával szerelt M5 ugyan váltáskor nem vág hátba, de kis gázon sem rángat, és legfőképpen sokkal kisebb eséllyel romlik el. Országúton Comfort módban szinte dölyfös luxuslmuzinnak érződik. Csendesen gurul, puhán és gyorsan cseréli a fokozatokat, a csillapítás feszes, de nem zötyögős. A kormányon viszont nagyon is érződik: ez nem az M pakettes műmájerkedés defektmentes gumikon. Minden kavicsot lekövet, de sokkal többet ad vissza a kerekek úttal való kapcsolatáról.

A V8 nem tolakodik ott elöl, csendben görbíti a teret. A hangosított kipufogó mintha párnán keresztül trombitálna, néhány sunyi ropogással aláfestve. A gázreakción csak akkor érezni a turbót, ha előtte szálltál ki az E60-ból, a rugalmasság egészen döbbenetes. Míg a szívómotor varázsát a fokozatosan felépülő teljesítmény adja, a turbós M motorét a mindenhol rendelkezésre álló tolóerő. A Competition verzió a normállal megegyezően 680 newtonmétert tesz a főtengelyre 1500-tól, csak ezt egy picivel még tovább, egészen hatezerig. Onnan meg kezdődik a maximális teljesítmény egészen leszabályzásig. Mellesleg egyes fékpadi mérések szerint a gyárilag megadott 575 lóerő a valóságban inkább hatszáz.

Mindegy is, a kényelmes, klimatizált, ötemberes rakétában hemperegve hiánycikké válik a félelemérzet. Egyszerűen mindent átugrik, a közlekedés többi résztvevője viszont nincs felkészülve erre a menetdinamikára. Mondjuk a 150-nél megvillanó kipörgésgátló a kormány mögül is rémisztő.

Hogy milyen igazán kenni neki, arról Karotta mélyebb benyomásokat szerzett gyári támogatással anno az Ascarin. Azért a tulajjal a jobb egyben sem finomkodtuk el a körözést az Euroringen. István eredetileg M3-at szeretett volna venni, csak annak puruttya a belseje. Mellesleg annyira jó fej volt, hogy még két téli kereket is hozott – mégse kelljen trélert hívni, ha netán lerúgnánk a nyárit.

Néhány gombnyomás, és a jól nevelt bizniszlimó átváltozik rosszfiúvá. Az M Dyamic mód megfeszíti a nagy test izmait, a fokozatok olyan hirtelen forognak le, hogy azt csak a Röhrl féle zsenik tudnák bottal meg pedállal lekövetni. (Amerika ebből is kapott kézi váltóst) Az Euroring lassú kanyarjaiból csak lábujjhegyen lehet kigyorsítani, különben folyamatosan beavatkozik a hülyegyerek-módban dolgozó kipörgésgátló. És nem csak a hátsó gumikat tépi a borzasztó nyomaték, az elsők is szenvednek a súlytól. Az F10 ugyanis kb. 120 kilóval nehezebb az E60-nál.  

Majdnem két tonnájához képest tényleg ügyesen mozog, de csak ahhoz képest. Kanyarbejáratnál is okosan kell tempót választani, hogy ne tolja az elejét, főleg a lassú sikánban lesz nehézkes. Talán a Slovakiaring gyors kanyarjaiban és hosszú egyeneseiben ki tudna nyújtózkodni - azt viszont nem tudom, bírná-e fékkel. Ugyan az acél tárcsákkal finoman bántam a néhány kör alatt, már a versenypálya előtt is jól kivehető repedések voltak rajtuk. A jelenség a tulajdonos szerelője szerint teljesen üzemszerű. Az F10-hez már lehetett rendelni a strapát jobban bíró, de méregdrága és sérülékeny kerámiaféket. Az új G20 tesztautóhoz persze megrendelték, azon a nyomáspont melegen sokkal határozottabb volt. Három gyors kör meg sem kottyant neki, de valószínűleg harmincat is bírt volna.

Ha már az utódot említem, összkerékhajtással eddig BMW-t csak elrontani lehetett. Ekkora kraftot azonban már tényleg nehéz csupán a hátsókkal útra tenni. Az új modell 4wd sport üzemmódban trepnizve a legszűkebb ívről is úgy lövi ki magát, mint egy Nissan GT-R. De ha kell, az előre felprogramozott mókagombbal leválasztható az első hajtás. Utána olyan könnyedén halad keresztben, mint régen a gázos Ladánk ment hóban.

Ezt persze a kifutó F10 is kiválóan tudja – ha van tapadás, az új alig gyorsabb. A Competition csomag az M3-mal ellentétben nem csinál belőle igazi sportautót. A méret, a súly és a túlerő egy szerpentinen már biztosan az élvezet rovására megy. Az első turbós M5 inkább egy ügyes izomautó német felfogásban. Az E60 sokkal vadabb jószág, de kérdéses megbízhatósága, fogyasztása, és kezdődő kultstátusza miatt manapság tényleg kell mellette másik autót tartani. A V8 turbó ellenben kényelmes, gyors, hétköznapi utazóautóként is beválik. Ha nincs kergetve, akár kicsivel 10 liter felett is el lehet cirkálni vele. Aztán ha út közben valaki nagyon erőlködne az előzéssel, meg lehet mutatni neki, hol lakik az Atyaúristen.

Modellciklusa végén bőven van belőle kiváló állapotú példány, akár az új árának kevesebb mint feléért. 12 milliótól már százezer km alattiakból lehet válogatni, húszért meg szinte újak vannak. A G30 tesztautó listaára több mint negyven milla, a különbségből évekig lehet hosszú, fekete csíkokat húzni. Mi a jó üzlet, ha nem ez?