Vajon előnyére változott kedvencem, a kevés máig gyártott, valódi retróautó egyike?
A legszembetűnőbb a lökhárító. Már az előzőn se volt kicsi, de az új Wranglerén állófogadásokat lehet tartani. Pedig szép kis kocka autó, mi ugye azért jó, mert terepen látjuk, hol a vége, de így a lökhárító miatt érdemes lenne kis széljelző antennákat rakni rá. Egyébként ezt Winch Bumpernek hívják, és azért ekkora, hogy elférjen a csörlő (köszi, tocsa120ls ;)).
A másik furcsaság a kulcslyuk. Hiszen amúgy a konkrét modell keyless rendszerű volt, és már megszoktuk, hogy nem látunk sehol konkrét kulcsnyílást. A beszállást itt nem segíti nadrágkoszoló fellépő, de sáros időben itt se árt vigyázni. A kocsi oldalán fellépő helyett egy acél küszöbvédő fut végig, ami így nem rontja a kocsi terepképességeit, mégis védi a hosszú tengelytáv miatt sérülékeny küszöböt.
A beltér sokat változott, előnyére. Mai szemmel feltűnő jelenség a terepváltó karja, hiszen szinte mindenhol gombok, körkapcsolók vették át a helyét. És bármilyen böszme rúd is, véletlenül beleakadva tuti nem fogjuk átkapcsolni, meglehetős erőt kell kifejteni a kapcsoláshoz. Az ajtóon zseb helyett ugyan csak egy háló volt, de mivel simán bele tudtam rakni egy nagy üdítős palackot, nem zavart különösebben. Valójában így jobban kihasználható, mint más modellek műanyag ajtózsebei.
Az európai autósnak kicsit fura lehet a beltér világításának a kapcsolása. Egy barátommal épp a frissen elhozott autót gusztáltuk a Hajógyári-szigeten, mikor észrevettük, hogy nem akar elaludni a beltérvilágítás. Minden megpróbáltunk, kinyitottuk, bezártuk, videókat néztünk. Szemmel láthatólag az előző Wranglernél is okozott gondokat, jó pár videó született a problémáról. A kézikönyv se írt semmit a beltérvilágítás kapcsolásáról.
Miközben ott pantomimeztünk az autó körül, a szigeten járőröző rendőrök csodálkozva köröztek körülöttünk, és biztos nem értették, mi a fenét is csinálhatunk, de végül nem álltak meg megkérdezni. Végül tök véletlenül fedeztük fel, hogy a műszerfal világításának élgombja a megoldás, full fénynél picit tovább tekerve égve marad a belső lámpa, teljesen letekerve lekapcsolhatjuk. Spóroltak egy gombot a tervezők.
A fejegység is megújult, már nem úgy néz ki, mintha egykor a Jurányi utcai SzKi-ben az elsősök írták volna Turbo Pascalban. A hagyományos rádiós és tolatókamerás funkciókon kívül talán az App menüben található Off Road menüpont a leghasznosabb. Az első képernyőn a különböző folyadékok hőmérsékletéről és az akkuról kapunk infót.
A másik két panelből az egyik a terepjárókban szokásos dőlésszögmérő, a másik pedig arról tudósít, mi a helyzet a kocsi alatt. A képen az látható, hogy a kormány balra van fordítva 27 fokban, a terepváltó pedig 2H állásban van, vagyis a hátsó kerekeket hajtja a motor. Részben emiatt is külön kapcsolható a hátsó tengely differenciálzárja, hiszen van helyzet, amikor ez is elég a továbbjutáshoz.
A terepváltó következő szintje az automatikusan kapcsolódó 4x4, ekkor a számítógép dönti el, ad-e hajtást előre. Ezután érkezik a fix 4x4 és a felező, illetve a differenciálmű kapcsolóinál az első tengelyt is összezárhatjuk. A hepehupás terepen jó haszna lehet a lekapcsolható stabrúdnak, így nagyobbat tud lépni az autó, és nem átlóz le olyan könnyen, vagyis ritkábban fog a levegőben lógni a hajtott kerék.
A tolatókamerát menet közben is bármikor be lehet kapcsolni, és először nem értettem, miért jó ez. Aztán amikor lecsupaszítottuk a kocsit, és hirtelen tükrök nélkül találtam magam, így mindjárt értelmet nyert. A kocsit az elődökhöz hasonlóan annyira le lehet bontani, amennyi még szükséges ahhoz, hogy minimálisan közlekedni lehessen. A bontást (tető, ajtók) hozzáértőn húsz perc - fél óra alatt meg lehet oldani, nekünk gyakorlatlanul jó óráig tartott. A hátsó tetődarabhoz nem árt négy ember, de legalább három, mert nemcsak nehéz, de nagy is.
Ha rákeresünk a neten, rengeteg állványos darus vagy garázstetőbe szerelhető megoldás van az egyedül való leemeléshez. Nem árt nem elfelejteni, a sofőr/jobb egy feletti takarókon kívül mást nem nagyon tudunk magunkkal vinni, így ha leszakad az ég, érdemes gyorsan benzinkút vagy felüljáró alá húzódni, és persze egy esőkabát se árt. Viszont a kis tetőket is csak akkor tudjuk feltenni, ha a hátsó rész is fent van, szóval a rendszeres kabriózáshoz egy ponyvatetőt mindenképp be kell szerezni.
Amikor a kocsi teljesen le van bontva, az utasokat a biztonsági övön kívül egy bukókeret védi. Ezt az előző modellen egy vászonba csomagolt szivacsborítás fedte, míg itt már műanyag burkolatot kapott. Szerintem a régi megoldás jobban illett hozzá, ráadásul voltam az előzővel olyan tereptúrán, amikor azért szépen oda-odakoppant az ember feje a bukókerethez, így nyert értelmet a szivacs.
Ha az ajtókat is leszedtük, az baromi jó móka és menőn néz ki, de ne feledjük, ez nem igazán KRESZ-kompatibilis, plusz ha elered az eső, elázunk, de nagyon. És nem csak felülről, de oldalról is, ahogy a kerekek felcsapják a vizet. Mi ezt élőben tapasztalhattuk meg, amikor Bazsó Gábor Karottával és Papp Tibivel szétkapva a kocsit, elmentünk ebédelni a Graphisoft parkba (ajtó nélkül!, mind meghalunk, jajajaj). Visszafelé elkezdett cseperegni az eső, amire mi Tibivel rutinosan előkaptunk egy-egy esőkabátot a hátsó ülés alól (baromi sok hely van ott), míg Karotta ázott ürgeként autózott velünk. Ráadásul elkövette azt a hibát, hogy előzékenyen hátra ült, így még a szélvédő adta viszonylagos védelmet se élvezhette a nyári záporban.
Az autó terepjáró, és az importőr ehhez igazította a gumikat is; olyan határozott mintázatú sárgumikat kaptunk, hogy lelki füleimmel mindjárt felsejlettek a zúgva suhanó Lada Nivák. Kb az első 100 méteren ez be is igazolódott, valóban kiváló Niva-hangon zúgott a gumi, lassú tempónál pedig meg tudtam számolni a bütyköket, olyan hangeffekt mellett, mintha a Sziget nagyszínpad dübögne a távolban.
Sáron kiváló ötlet, de általános használatra azért van ennél barátságosabb terepgumi is, ez a zajon kívül aszfalton gyorsan elkopik, és nedves időben nagyon meg tudja viccelni az embert. Pár hónapja volt nálam ugyanilyen abronccsal egy pickup, így kissé aggódva néztem a nedves időjárás elébe, mivel azon nagyon lábujjhegyen kellett közlekedni, hogy ne menjen el a fara. Most viszont kiválóan érezhető volt, mennyit számít a jó (na jó, jobb) súlyelosztás, alig-alig volt kellemetlenebb a vizes úton közlekedni.
A 200 lóerős, Giulia-származású motor nem rossz, egész halk , bár teljesen nyitva már kicsit kellemetlen a dízelkerregés, egy V8 jobban illene hozzá. Európában benzinmotorból a 280 lóerős kétliteres benzinest (szintén Giulia-származék) választhatjuk, Amerikában van még hozzá 3,6 literes V6. Az automata váltó szép komótosan váltogat, az egyetlen apróság a hidegindításkor tapasztalható nehézkes kapcsolás, de ez 100 méter után elmúlik. Ez a 200 ló szépen vitte a Wranglert, a fogyasztás se volt G-osztálynyi. Országúton 8 liter körül evett, de talán még lejjebb is lehet vinni.
Nagyon vidám autó a Jeep Wrangler, kevés ilyen van ma a piacon, talán a Suzuki Jimny és a Mazda MX5 vált még ki ilyen érzelmeket az emberből. A gyerekek vigyorogva mutogatnak rá, ahogy elhalad, még amikor a 2019-es Ultrabalaton tömegébe gabalyodtam is, mosolyogva engedtek utat, nem úgy, hogy mit keres itt ez a majom. Az autó alapára 18,7 millió, ezért a másik két retró-terepjáró közül a Jimnyt akár hármat vehetünk, de cserébe a nálunk járt G-osztály árából meg Wranglerből vehetünk majdnem hármat.
