A Mondeo hibrid változata elsőre kellemes kocsinak tűnt, csak annyi volt vele a baj, hogy kizárólag szedánként árulták, használhatatlan csomagtartóval. Most már ez sem okoz gondot, kombiként majdnem hibátlan.
A Ford Mondeo egy-két évtizede még az európai autópiac egyik legfontosabb modellje volt, hiszen a cégautók között aratott, a magánvásárlók is szerették. Tánctérnyi belső, tágas csomagtér, széles skálán variálható felszereltség és sokféle motor – mindent tudott, ami a klasszikus elvek szerint egy felső-közepes kocsi sikeréhez kell. A Mondeo azóta csak jobb lett, mégis töredékére esett vissza a keresettsége, az 1998-as darabszámának alig 16%-a az a 49596, amennyi 2018-ban ment el belőle Európa-szerte. Mi változott? A piac. Egyre kevesebben keresik az ilyen kocsikat, úgyhogy a gyárnak érthető módon csökken a fejlesztési kedve. Idén például megújult az Európában 2014 futó negyedik generáció, de annyira minimálisan nyúltak hozzá, hogy élő ember meg nem mondja ránézésre, miben más. Na jó, egy dologról mégis felismerhető, a fenekét ugyanis hangsúlyos krómcsík szeli ketté, ez eddig nem volt.
Az igazsághoz tartozik, hogy a Mondeo hiába öreg design (az USÁ-ban már 2012 óta kapni), nincs baj a kinézetével. Mára ugyan beleszürkült az utcaképbe, de ettől még maradt ugyanaz az arányos, csinosra sminkelt hodály, ami volt. Szóval nem nagy veszteség, hogy a csomagtérajtóra biggyesztett csillogó lapkában megállt a formatervezők módosítási kedve, cserébe a műszaki részleg dolgozott egy kicsit: az évek óta kapható hibrid hajtáslánc most már nem csak szedánként létezik, végre a kombiba beszerelik. Ezzel a lépéssel egycsapásra titkos tipp lett a Mondeo Hybrid. Titkos, mert magától senkinek eszébe se jutna ilyen Mondeót keresni, és tipp, mert hiába feledkezett meg róla a közönség, ez a kocsi igazából nagyon jó.
Bár még mindig újdonságként néznek sokan a hibridekre, a technológia már több, mint húsz éve az utcán van, és csak a Toyota több, mint tízmilliót adott el belőlük. Úgyhogy kezdi kiforrni magát a dolog, a Ford ráadásul nem gondolkodott sokat, egyszerűen megvette a japánok lincenszét. Tehát a Mondeo orrában nincs semmi meglepő, a jól ismert recept szerint egy kétliteres, Atkinson ciklusú benzinmotor dolgozik össze az 1,4 kWh-s lítium-ion akkumulátorból etetett villanymotorral. Hajszálpontosan úgy, mint mondjuk a Toyota Corollában, csak itt a rendszerteljesítmény picit még nagyobb, 187 lóerő. A Mondeo kombi 1,7 tonnás menetkész tömegét ez 9,4 másodperc alatt lendíti százra, a végsebesség pedig elfogadható 187 km/h.
Ezek nem sportkocsi adatok, de a társzekér feladataihoz tökéletesen megfelelnek, és a Ford mérnökeit az akkumulátor sem zavarta meg a futómű tervezésben. Ugyan kanyarban nehéznek érződik a kocsi, de alapvetően nagyon stabil, azaz ha szerpentinen nem is fogunk rekordot futni, autópályán, országúton kellemes társ a tempós haladáshoz. Amiben a Mondeo mindig is jó volt. Városban meglepve tapasztaltam, hogy míg három és fél éve a szedán hibridben kellemetlen volt az átmenet fékezéskor a visszatermeléses lassítás és az üzemi fékes megállás között, addig ebben a kocsiban ez már nagyon finoman működik. Mondom, kiforrja magát a technológia.
Az, hogy a Mondeo viszonylag öreg design, sem az alakjának, sem a hajtásláncnak nem tesz tehát rosszat, egyedül a fedélzeti elektronika gyenge emiatt. A Sony márkajelzést csillogtató navi nem az igazi, bizonyos funkciókat csak lassan találtam meg, és kellett néha gondolkodnia a kiadott feladat végrehajtásán, cserébe egész jól szól, pláne ahhoz képest, hogy nem kerül milliókba. Ennél nagyobb ziccer-rontásnak érzem a műszerfalat, melyen két kijelző is van, amiket a kormány jobb, illetve bal küllőjén elhelyezett gombokkal lehet vezérelni. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudták eldönteni, mire is van szüksége a vezetőnek, így bár látszólag sok információhoz hozzáférhetünk, én hamar eljutottam oda, hogy a lehető legüresebbre kapcsoltam mindkét kijelzőt. Mert feleslegesek! Egy temperamentumos benzinmotorral hajtott sportkocsinál tudnom kell a hűtővíz és az olaj állapotát, a fordulatszámot, sőt a töltésről is jó, ha értesülök, de egy ilyen automatizált hibridnél bőven elég, ha tudom a sebességet, meg a hatótávot, más nem nagyon kell.
A parkolási segéd működött, a hátsó biztonsági övbe épített légzsákot inkább nem próbáltam, a radaros tempomat azonban nem tudott mit kezdeni a dugóval, és 40 km/h alatt inkább visszaadta az irányítást– ennél a Focusban például már modernebb asszisztenseket találunk. Szerencsére annyira kellemes a hibrid Mondeót vezetni, hogy igazából semmilyen segítség sem hiányzott. Ha valaki beül, és beállítja a kifejezetten kényelmes ülést, onnantól kezdődik a feltűnésmentes jóság. Minden pont úgy reagál, ahogy kell, a kormányzás, a fék és a gázreakció, meg a kapcsolási érzetek is mind finomak. A Hybrid változat Titanium felszereltségtől érhető el, amit egy kicsit még megtolt extrákkal az importőr, így ez a kocsi 12,5 millió forintba kerül, ez persze nem kevés pénz. A helyzet azonban az, hogy a vezetőülésből úgy érezni, nagyjából megfelel a gép az árcédulának.
A Mondeo árlistáján szerepel ugyan az 1,5 literes turbós benzinmotor, de a konfigurátorban csak dízelt találtam és a hibridet. Azok kedvéért, akik nem döntötték el előre, hogy melyiket szeretnék, a Ford árul ezzel tökéletesen összevethető gázolajost is. A 190 lóerős EcoBlue motort ugyanis adják automataváltóval és ha pontosan ugyanígy felszereljük, akkor csak hatvanezer forinttal lesz nehezebb, és 36 kg-mal drágább - a dízel! Cserébe ugyan 30 km/h-val magasabb végsebességet tud, és 0,4 másodperccel jobb gyorsulást, de ezek csak az autóskártyában nagy különbségek, egy családi kombi életben nincs jelentőségük. A katalógus szerint tehát mindössze két dologban érezhetően jobb a dízel Mondeo kombi: 525 literes a csomagtartója, szemben a hibrid 403 literjével, és 2,2 tonnát vontathat, szemben a hibrid 750 kilós maximumával.
E két adat a porszívóügynökök, és a régivágású, még Granadákon felnőtt tréleresek szívét megdobogtathatja ugyan, ám az irodai dolgozók és a családosok mindkettő korlátozással együtt tudnak élni. Márpedig onnantól, hogy ezeket nem nézzük, a hibrid minimális lassúságért cserébe sokkal kedvezőbb karbantartást kínál, miközben a fogyasztása gyári adat szerint 5,7-6,1 liter, saját mérés szerint pedig, dobpergés: 6 liter. Dugóval, autópályával és kényelmes országúti kanyargással, vegyesen. Azt hiszem erre mondják, hogy ez eldőlt, nincs több kérdésem.
Persze dízel Mondeóból van olcsóbb, a 150 lovas, manuális váltóval és területi képviselő (Business) felszereltséggel, de a konfigurátor szerint az csak ötajtósként elérhető. Aki kombit szeretne, annak a Titaniumig kell nyújtóznia, és onnantól minimálisra olvad az árkülönbség, világos, hogy a Ford azt szeretné, a hibridbe üljön, aki Mondeót választ. Más kérdés, hogy e kocsik piaca azért tűnt el, mert inkább SUV, vagy crossover lesz helyettük. A Mondeo legnagyobb ellenfelei olyanok, mint a RAV4 meg a CR-V, ezeket választják az emberek, ha a gyermekáldás miatt hodályt kell venni. És hiába hosszabb és szélesebb a Mondeo kombi, mint mondjuk a CR-V, hibridként mégis kisebb a csomagtartója 94 literrel. És bár a Hondánál sokkal jobban kanyarodik, a RAV4-nél már nem gyorsabb sem sportosabb.
Amikor megjelentek a városi terepjárók, csak nevettünk, hogy egy jó kombi mennyivel inkább vezetőbarát, mennyivel jobb autó. De úgy tűnik, igaza van a vásárlók tömegének, praktikumban, és a sok helyet igénylő hibridségben a SUV-ok egyszerűen jobbak. Sőt, a technológia itt is kiforrta magát, ezért már vezetni sem rosszabb őket. Úgyhogy a dízel Mondeót legyőzi ugyan a hibrid, de az igazi csatában továbbra is vesztésre áll, mivel nincs olyan terület, ahol jobb lenne divatos ellenfeleinél. Igazán kár, mert amúgy nagyon kellemes, szerethető autó.
