Teszt: Ford Mustang 55 – 2020.

Kevés dologban értünk egyet, de a Ford Mustang aktuális generációját nagyjából mindenki komálja, aki közel került hozzá. Nem csoda, ezt a Mustangot nagyon könnyű szeretni, hiszen nyílt, közérthető és közvetlen személyiség. Könnyű szeretni, mert filozófiai szempontból hibátlan egész, nem bicsaklik meg sehol az előadás, nem hámlik a vakolat, ha közel hajolsz: pontosan azt adja, amit ígér, talán többet is. És könnyű szeretni, mert úgy nagyon jó sportautó, hogy nincsen utána „de” – még az ára is rendben van.

Tehát a V8-as Ford Mustang GT-hez menthetetlenül vonzódunk, mi benzinvérűek. Többek között azért is, mert tulajdonképpen nem szabadna e korban léteznie, hiszen csak látszólag modern konstrukció. Hiába az elektromos szervokormány meg a vezetéstámogató rendszerek garmadája. Hiába, hogy az ötliteres motor számtalan trükkel és műszaki finomsággal igyekszik károsanyag-kibocsátását szalonképessé tisztítani. Ez akkor is egy klasszikus elvek szerint megépített sportkocsi, régi vágású erényekkel és old-school hibákkal. A kevés új autók egyike, aminek van esélye rá, hogy keresett veteránná érik egyszer.

Ezzel a generációval végre Európában is meg akarta mutatni a Ford, hogy még mindig nagy spíler a forint/sebességmámor piacon. Így a csábos formaterv meg a bivaly motor mellé, a Mustang történetében először, a tuningmentes szériamodell is tisztességes futóművet és erős féket kapott. Persze ezt már számtalanszor megénekeltük, hisz több mint öt éve mutatkozott be a széria , amit azóta frissítettek is . Most pedig egy 55 éves évfordulós modellt hoztak ki, amit menő borászatok látogatásával tett emlékezetessé a hazai képviselet. És bár a víruspara miatt országhatáron belül maradtunk, ez így is utazás, autópályás szaladással, országúti kergetőzéssel, falusi poroszkálással. És ettől nekem muszáj dalba fordulnom, nincs mit tenni, mert ha valamit igazán szeretek az autózásban, az a jó sportkocsi, a tele tank és a csodás utak háromszöge .

Maga a tény, hogy idén jött ki 55 éves évfordulós széria, kicsit furcsa, hiszen 1964 már ötvenhat éve volt. Biztos a modellév lesz a megfejtés, amit az USA-ban már előző gyártási évvel megkezdenek, az első Mustang hivatalosan 1965-ös. A lényeg, hogy az évfordulós modell gyakorlatilag egy Mustang GT, amiben pár extrát már előre beikszeltek számunkra, meg hozzácsaptak egy spéci felnit, azt a fekete szépséget, ami a videóban látszik. Ez azonban lecserélhető másikra, nekem például most is elgyengül a térdem, ha arra az ötágú kerékre gondolok, ami a magyar 55-ös tesztautón van. Amit egyébként én is vezettem sokat, ezért a sajtóút nagy részét inkább Convertible-ben töltöttem, hogy végre az is meglegyen, mennyivel hangosabb a V8, ha nyitva a tető.

Vannak, akik szerint bármilyen autó jobb lesz attól, ha nyitható a teteje, hiszen nő a sebességérzet, nő az élvezet. Sturcz kolléga mantrázza ezt sokszor az MX-5 mellett érvként, de míg a kis roadster a rongytető ellenére is viszonylag merev, egy ekkora karosszérián általában megérezni, hogy nekiestek fűrésszel. E próba alapján úgy tűnik, nem kivétel ez alól a Mustang sem, így hepehupás úton sokat veszít a kupé magabiztosságából. Nem olyan pontos, nem olyan éles eszköz, de azért így is kiváló élvezet. Hiszen simogat a nap, felhúzott ablakkal az első üléseken még országúti tempónál sem zavaró a szél, és az amúgy is hangos V8 még jobban szól. Meg persze rajtolni, sederinteni is kiválóan lehet vele.

Én azonban nem csak a jaszkarit szeretem az aktuális Mustangban, sőt főleg nem azt. Gumit füstölni meg farolni egy jobb Zsigulival, és ezáltal a hozzá műszakilag meglepően közel álló korábbi Mustangokkal is simán lehet. Vitán felül jó buli, de ez a mostani Ford kupé, ez valami csodát tud: bekapcsolt elektronikával, kanyargós úton tempót menni is alkalmas. Mert végre olyan kormányt, olyan féket és olyan futóművet tettek alá, ami méltó a motor erejéhez, így bár továbbra is nehéz batár, mozgásban felveszi a kesztyűt bármelyik európai GT-vel. Ehhez azonban kell a merevség, tehát kell a tető, hiába szeretem a nyitottságot, nekem a kupé az igazi.

Ahogy Csikós Zsolti írta a tesztben, nem lehetünk biztosak benne, hogy valaha gyártanak még ilyen autót. Figyelemmel a bolygó gondjaira, ez talán nem is baj, bár az igaz, néhány tízezer V8-as még nem tesz tönkre semmit. De bárhogy alakul, nagyon jó, hogy ez a kocsi most itt van, mert már 2020-ban is nagyítóval kell keresni azokat a gépeket, amik ennyire őszinték, ilyen erősek és ekkora élvezet vezetni őket. A Mustangnál van jobb sportkocsi, van szebb kupé és van finomabb utastérrel szerelt GT, nem is egy. De ezek mind drágábbak, a legtöbb sokkal, úgyhogy ár-érték arányban a Ford Mustang GT talán a ma kapható legjobb sportautó. Mit mondjak, sosem gondoltam volna, hogy ezt egy olyan amerikai nagyvasról írom le, ami szélesebb, hosszabb és nehezebb, mint a legtöbb hétszemélyes egyterű.