Menetpróba: BMW 220d Gran Coupé – 2020. Év Autója-menet

Manapság az egész autós sajtó siratóbeszédek közléséből áll, leszámítva azoknak a friss szellemű íróknak a munkáit, akik szeretetteli regéket tudnak szülni a villanyos modellekről. Nekem azt még tanulnom kell, de igyekszem, rögtön jobban fog menni, ha például a feltöltés módja legalább odáig egyszerűsödik, mint egy földgázossá alakított V6-os Transité. Hova lett a tizenkét henger, meg a nyolc, meg a hat, pláne meg az öt? Hova lettek a gurgulázó motorok? Hova lett a farral előre a susnyába? Hova lett a kedvesség? Hova lett az egyszerűség? Hova lett az elviselhető árú szervizelhetőség? Hova lett a bőr, az illat, a szag, az élmény? Erről cikkez mindenfelé a sok retrográd elem.

Elnyelte őket az idő. Az előre ma nem a rakenroll felé mutat; akár szeretnénk, akár nem, felnőtt társadalommá kell válnunk. A renitenseknek és a dedósoknak meg marad a birdmanség, a cukros kóla fogyasztása és a Pentagon számítógépeinek feltörése egy IP-cím nélküli murmanszki reléállomáson át, Fortran 77-nyelven. Az is biztos jó buli, Tanácsház téri nagyanyám is mindig utálta a léhűtőket, a jampikat és a nyegléket. Csak ő alapvetően egy illemtudó és mindig csodásan öltözött emberi szörnyeteg volt.

Itt van ez a BMW, amely se nem nagy, se nem gyors, se nem sokhengeres, se nem benzines, se nem pördül meg nagy gázadásra, utasokat a háttal kapott halálba sodorva lépten-nyomon, mert elsőkerék-hajtásos. A márka amúgy is gomolygó viharfelhőként érkező nagyobb modelljeinél nem igazán értem, miért kell rájuk olyan hatalmas maszk, de az 1-es és 2-es kicsiknél indokoltnak látom ezt, hiszen nekik kötelező világgá kürtölniük, hogy ők BMW-k. Maszk nélkül nem hinné el róluk senki.

Más kérdés, hogy ilyen keskeny arcon az ennyire nagy fényszórók és az ilyen hatalmas, szinte vicsorgó maszkgyűrűk – milyen érdekes anatómia az, amikor egy autónak határozottan pofája van az elején, mégis azon hordja a veséit, gondolkozott ezen már vajon bárki? – nem fenyegetően mutatnak, hanem inkább olyanok, mint egy halálosan riadt sarokba szorult állat, amikor rémületében a fogait villogtatja. És ha azok a fogak kevésbé hasonlatosak a tigriséhez, mint inkább a hódéhoz, akkor a jelenség bizony, tartalmaz némi vicces felhangot.

Hátulról sem lendületes, nem is impozáns, inkább csak úgy tekintélyes, mint egy túl sok csokin felnevelkedett, már tizenhat évesen is nyolcvankilós kamaszlány segge. Eltúlzott. Bevallom, nem találok olyan szöget a 2-es Gran Coupén, ahonnan kellemesnek látnám. De az biztos, hogy emlékezni fogok rá, s alapvetően ez a fontos manapság, nem a szépség. Teszem hozzá, a Mercedes A osztályra, amely szintén egy legendás, hátsókerekes dinasztia szintén szakadár, csenevész sarja, szintén emlékszem valamiért, pedig az még szép is. Hm.

Mint autó? Itt van róla a videó, amit azért készítettem, mert a 2-es Gran Coupé a 2021-re az Év Autója-díjért induló típusok egyike, én pedig szerettem volna testközelből megismerni. Nálam volt kábé másfél órát és e rövid használat során sokkal jobb véleményem lett róla, mint a képek alapján.

Ez egy igen kiváló elsőkerekes szerkezet. A kormányzását közvetlenre és érzékenyre reszelték (nyilván egy jól programozott elektromos szervóval), az ülése a méretekhez képest kiváló, s kifejezetten rajongok a kezelhetőségért: a Mercedes se rossz, de a BMW ténylegesen az utolsó prémiumgyártó a piacon, amelyik azonnal értelmezhető és használható, a rádió matatása közben is ventilátorbefúvási sebességet állítani képes kezelőszerv-garnitúrát ad a vezetője kezébe.

Annyira magától értetődő itt minden, hogy a 220d GC-ben ülve el is tűnődtem rajta – a többiek hogy tudnak ennyire rozsdás, semmibe vezető vakvágányokon botorkálni? Persze a jó kezelhetőségnek van áldozata is: hiába digitális a műszeregység, az alig-alig variálható, tehát elmarad a lenyűgöző egérmozi. Szerintem arra alapvetően jobb is az iMAX Cinema, amelynek székébe popcornt rágni és bámulni megy az ember, mint egy autó vezetőüléséből megélni az effélét, ahonnan azért illene néha kifelé is figyelni.

A rugózás feszes, kemény, de soha nem bánt, s mindig van benne annyi engedékenység, ami nem engedi megszólalni a belső burkolatokat – ezt például az Audi A3 Sportback nem tudja, hiszen az nyekken és vékony csontúan nyög Budapest, huplijain. Hát ez a BMW nem, bunker, a bajoroknak vannak hagyományaik ebben. Jó benne az a motor is, a 190 lóerő pont elég egy jó kis autózáshoz, a flepnis automata fokozatai pedig szépen aládolgoznak a nyomatékgörbének. Még a motor hangja sem olyan rossz; ha ez lenne az utolsó BMW-féle négyhengeres dízel, bizton szeretettel állnánk körül a sírját, szemünket hüppögés közben meg-megérintve a nedves zsebkendőkkel. Országúton pedig van bőven benne tartalék, ez itt egy fájó derék- és fejfájásmentes Budapest-Hamburg verda, nem vitás.

Hátul..., na ja. Hátul nincs sok hely. Azt, ami az édes-, szinte ikertesó-1-esben még egészen tűrhető elszállásolás, azt a 2-es lejtős teteje összerombolja: a döbbenetesen szűk ajtónyílással (befelé nyögsz és kitűrődik a gatyádból a bármi, amit esetleg betűrve hordasz, kifelé pedig van rá esély, hogy arccal a földön heverve térsz magadhoz), zavaróan alacsony tetővel. A csomagtartóban pedig, akárhogy meresztettem a szememet, nem láttam a 430 litert. Szinte örültem, hogy a motoros fedélnyitás-csukás hedonizmusát nem kellett elviselnem, nem szeretem, amikor üveggyöngyöket szórnak elém.

Tény, hogy menni jó vele, elöl kényelmes, van benne élet is – de nagyon nem hátsókerekes autó ez. Ha elegáns, szép BMW-re vágysz, vegyél a hátsókerekes benzinesekből, amíg lehet, esetleg csapj fel veteránosnak, mert a cég múltja telis-tele van nyálcsorgatós autókkal. Ha feltűnő, kellemesen élvezetes autóra vágysz, akár ez is megfelelhet, s e műfajban a 2-es GC jobb, mint az A3 Sportback az Auditól, vagy pláne meg a rémesen elavult V50 a Volvótól, de például a Mercedes A osztálya ügyesebb és emlékezetesebb jármű, még ha be is kell magolni 589 oldalnyi kezelési utasítást ahhoz, ha csak a motor be szeretnéd indítani benne. Annak is akad hibája, bőven.

De a BMW nem ez. Nekem nem ez. Az Év Autója-címem esélyesei közé inkább a BMW másik idei versenyzőjét teszem be, a 4-est. Mert az még mindig állat, annak még a négy hengert is megbocsátom, könnyű szívvel.