Használtteszt: Suzuki Kizashi 2,4 6MT – 2011.

Viszonylagos csöndben kúszott be tíz évvel ezelőtt a magyarországi piacra a Suzuki Kizashi. Nem volt oka a csinnadrattának, hiszen mindössze egyetlen változatban kínálták, egyrészt irgalmatlanul drágán, másrészt a hazai viszonyok mellett igen hedonista változatban, 2,4-es benzinmotorral, összkerékhajtással és CVT-váltóval. Más a helyzet az USA-ban, ott nem annyira fura állat egy kettőnégyes szedán, gondoljunk csak a Toyota Camryre, a Hyundai Sonatára, a Honda Accordra, akár a Dodge Dartra. Ezek a nagy vízen túl beillenek afféle sztereotip feleség-limuzinnak.

Bezzeg nálunk. Itt olyannyira nem tűnt akkor életképesnek, hogy kis híján még tesztautót sem kértünk belőle. Hiszen ki a fene lehet a célközönsége egy közel tízmillió forintos Suzukinak, amikor nálunk a Mi Autónk az olcsó, strapabíró és igénytelen kiskocsik szinonimája volt.

Oké, akkoriban már kicsit árnyaltabb volt a kép, rengeteg vasaló-Swift futott a magyar utakon. Ezek már biztonság, felszereltség és egyáltalán: megjelenés szempontjából is fényévekre voltak a régi Swiftektől. Változatos és izgalmas színek, klíma, multikormány, miegymás – a vidám formatervű kisautó nagy kedvenc lett. De létezett már a Splash és az SX4 is. Na, de egy nagy szedán? Az egészen más. Aki ilyesmit akart venni Suzuki-emblémával, annak először is a nagyot, mint kritériumot kellett elfelejtenie. A választékot az addigra kifutott, csak használtan elérhető bumfordi, különben viszont egészen jó Liana, valamint a leginkább szükség-szedánnak mondható SX4 Sedan jelentette.

Ebbe a környezetbe érkezett meg tehát a Kizashi, a piac pedig egyszerűen nem értette. Voltak, akik teli torokból szidták: mégis hogy képzeli a Suzuki, hogy ennyiért adja? Sokan csak csodálták a távolból, esetleg még vágyakoztak is rá, sőt talán egy kicsit a magukénak érezték, hiszen az ő autójukon is ugyanez az embléma díszelgett. Apropó, embléma – talán éppen ez volt a legnagyobb visszatartó erő, ugyanezt az autót minden bizonnyal sokkal jobban vitték volna BMW, Audi vagy legalább Volkswagen plecsnivel az orrán. Elvégre egy egyszerű tornasimit is el lehet pattintani húszezerért, ha van az oldalán egy ötágú csillag.

Suzuki Kizashi 2.4 6MT – 2011. forgalomba helyezési és honosítási költségei
Vagyonszerzési illeték	85 150 Ft
Forgalmi engedély	6 000 Ft
Törzskönyv	6 000 Ft
Eredetiségvizsgálat	20 000 Ft
Regisztrációs adó	55 650 Ft
Rendszám (párban)	8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 31 éves vidéki férfi, 14 éves jogsival)	45 480 Ft
Gépjárműadó (éves)	30 130 Ft

Pedig a Kizashi rendben van. Először is, szép. Jók az arányai, a sziluettje harmonikus, egyáltalán nincs olyan érzetem, mintha erőszakkal kellett volna kisajtolni a tervezőből. A vonalak lágyak, az ajtók nagy felületét sem töri meg semmi, csupán alul egy díszléc. A túlnyúlás elöl-hátul egyaránt nem mondható nagynak, a tengelytáv viszont alig hat centivel marad el a sokkal nagyobb és tágasabb Škoda Superbétől. Mókás, hogy a 18 colos kerekek sem tűnnek nagynak, épp csak megfelelőnek alatta.

Az orr és a segg már sokkal szabdaltabb, mindenféle ívek és élek játszanak egymással, de nem lesz tőle ordenáré katyvasz az egész. Jó ránézni. Elölről egy picit belelátom az első SX4-et, persze szélesebb, izmosabb és morcosabb kiadásban. Nekem legjobban a fara tetszik, a kaszni vonalvezetését formájában is követő hátsó lámpákkal, a dupla kipufogóval – ami amúgy nem kamudísz, tényleg ereget mindkettőn. Külön pirospont jár a Kizashi felirat tipográfiájáért, az nálam telitalálat.

Az a benyomásom, hogy végig volt gazdája a kazincbarcikai Szabó Suzukitól kapott tesztautónak. Sérülések, horpadások nem rondítják a kasznit, rozsdából körömhegynyit sem találtam.

Belül viszont kicsit zavarba jöttem. Nyilván már ránézésre is komolyabb minden, mint mondjuk egy Swiftben, ellenben van, ami tényleg csak ránézésre az. A műszerfal borítása felül például rendes, kemény, kopogós műanyag, amivel nagy baj nem is lenne, ha nem egy újonnan tízmilliós autóról lenne szó. Súlyosbító tényező, hogy az alsóbb részeken, valamint az ajtóborításon viszont tudtak puhább anyagokat használni, így még kevésbé érthető ez a fajta spórolás.

Amivel nap mint nap érintkezünk, teljesen rendben van. Jó a fogása a perforált bőr kormánynak, az ülés bőrözése masszívnak hat. Bőr és bőr között is tudnak nagy különbségek lenni, elég csak egyik-másik márka hártyaszerű, a milliméter törtrészére vékonyított, pattanásig feszített bevonatára gondolni. Kicsivel túl a 150 ezer kilométeren a belsején ráadásul szinte egyáltalán nincs nyoma az elhasználódásnak, jól bírja a kiképzést. Egyedül a vezetőülés oldaltámaszán látszik a ki-beszállásokra visszavezethető repedezés, de ez még simán javítható szépséghiba.

Az ülés amúgy minden irányba elektromosan állítható, memóriás, és egyáltalán nem mellékes, hogy kényelmes. Jól tart, elég hosszú az ülőlapja, és a hátat is megfelelően támasztja mindenhol. A helykínálat hátul is elmegy – azért fogalmaztam így, mert a lábtér teljesen kiváló, fejben viszont 180 centi fölött egy kicsit nyomasztó a helyzet, én is súroltam már a plafont. A 461 literes csomagtartó a kategóriaátlagnál kisebb, de bőven a használható tartományban van: befér pár sporttáska, ha utazunk, elnyeli a bevásárlást is. Gond a nagyobb kiterjedésű holmikkal lehet, mivel a bejárat szűk.

A bitang magas ár ellenére annak idején nem gyömöszölték tele extrákkal a Kizashikat. Ami viszont igazán szükséges, megvan benne, ahogy a tesztautóban is: kétzónás a légkondi, van sok légzsák, kulcs nélküli indítás. Nem volt navi, de utólag pótolták, ma meg már amúgy is felfoghatatlan választékból lehet mazsolázni olyan multimédiákat, amik épp csak kávét nem főznek.

Ennek a konkrét példánynak amúgy viszonylag ritka a konfigurációja, Németországból hozta be az ottani tulajdonosa. Így a 2,4-es benzinmotorhoz itt elsőkerékhajtás és hatfokozatú kézi váltó társul – nálunk ilyen formában nem kínálták. Pedig úgy hiszem, így lehet az igazi. Egyrészt a CVT-váltó nem való mindenkinek, én például eleve irtózom tőle, és mindattól, amit egy autóból ki tud hozni; másrészt meg az év nagy részében az összkerékhajtás is olyan fölösleges, mint Észak-Koreában a választási iroda.

Túl a százötvenezren is szép csöndesen jár a nagy négyhengeres, egészen hangtalan az alapjárata. Forgatva aztán megjön a hangja, amit nem neveznék különösebben karakteresnek, cserébe bántónak sem. Egyenletesen húz, nincs olyan tartomány, ahol erőteljesen hátba vágna, igaz, reménytelenül lomhának sem érezni sehol, az Euro 5 ellenére sem. A 178 lóerőtől nem állnak vigyázzba a szőrszálak a háton, és a 230 newtonméteres nyomaték sem vetekszik a mennydörgéssel, ráadásul mind a teljesítmény-, mind a nyomatékcsúcs igen magasan van (6500-as, illetve 4000-es fordulaton).

De ez nem is sportautó, utazni pedig épp kényelmes. Közel másfél tonnát mozgat, könnyen elbír vele. A hatos kézi váltó japánosan tökéletes, nincs akadozás, nincs lógás, a fokozatokba határozottan és könnyen talál be. A hátramenetet jobbra hátul kapcsoljuk, egy gyűrűt kell hozzá megemelni. A fogyasztás a 2,4-es motorhoz képest teljesen elfogadható, a német Spritmonitor adatai szerint kilencliteres átlaggal számolhatunk, az értékek jellemzően nyolc és tíz liter között szóródnak.

Meglepően közvetlenül reagál az autó a legkisebb kormánymozdulatokra is. Ezért aztán nem árt egy kicsit óvatosnak lenni, főleg síkos úton, nehogy túl határozottan rántsuk be a fordulókba, mert akkor okozhat meglepetéseket. Ami viszont a futómű hangolását illeti, nagyon jól eltalálták az egyensúlyt a feszesség és a kényelem koordináta-rendszerében. A közepes úthibákat egész szépen kidolgozza, közben pedig egy-egy sportosabb menetnél sem dülöngél.

Eső után köpönyeg, de szélesebb motorválasztékkal nagyobb sikere lehetett volna a Kizashinak. Mármint, ha egyáltalán lett volna választék. Ez a 2,4-es teljesen korrekt gép, és azt sem hinném, hogy lett volna értelme egy gyengébb kétliteresnek belépőszinten – legfeljebb a mindenféle adók és illetékek miatt. Nagyon kívánkozott volna másik lehetőségként mondjuk egy két liter körüli dízel, a hosszútávfutókra célozva, sőt akár cégautóként is komolyabban számításba jöhetett volna.

Az alacsony penetráció miatt Népítélet se sok van a modellről. Szám szerint három, de ebből kimondottan mesés, 8,89-es átlag rajzolódik ki. Komoly problémákról nem tudni az autóval kapcsolatban. A CVT-váltónak meg kell adni a szükséges karbantartást, ha kinyírjuk, az költséges lehet, a kézi váltónál pedig néhány olyan esetről lehetett hallani, hogy egyesből kettesbe kicsit akadósan talált be, akár már az új autónál is. Típushibának ez közel sem mondható. Visszahívás - legalábbis az USA-ban - volt az utasoldali légzsákkal kapcsolatos gondok miatt. Ütközés során úgy sérülhetett a tank, hogy az szivárgáshoz vezetett, valamint a váltó vezérlésének problémái miatt is rendeltek vissza Kizashikat.

Nagyobb probléma lehet az alkatrészellátással. Egyrészt nem is olcsók a hozzávalók a Kizashi karbantartásához: a 40 ezres első féktárcsa, vagy a közel 75 ezer forintos lengéscsillapító (per darab) kimondottan húzós. Másrészt a kisebb példányszám miatt a nagy alkatrészáruházaknál sem biztos, hogy mindent találni, most például kuplungszettet hiába kerestem. Ráadásul ha törik valami, bontott elemekben is csak reménykedhetünk.

Frissítés: a cikk megjelenése után egy Kizashi-tulajdonos olvasónk hívta fel a figyelmemet arra, hogy azért igenis vannak biztos alkatrészbeszerzési források a típushoz. Így például gyári kuplungtárcsát 60 ezer, -szerkezetet 45 ezer, míg kinyomócsapágyat 40 ezer forint körül lehet venni.

Alkatrészárak
Alkatrész megnevezése	Bruttó kisker ár	Alkatrész márkája
Első féktárcsa (db)	38 974 Ft	Nipparts
Első fékbetét (garn.)	23 500 Ft	Brembo
Első lengéscsillapító (db)	74 737 Ft	Kayaba
Vezérműszíj készlet (szett)	láncos
Hosszbordás szíj (db)	9 910 Ft	Contitech
Olajszűrő (db)	3 712 Ft	Mann-Filter
Levegőszűrő (db)	7 210 Ft	Alco
Motorolaj (5 liter)	14 989 Ft	Total (5W-30)

Kicsit sajnálom, hogy nem fogyott jobban, így a használtpiacon sem igazán gyakori. Meglepődni ugyanakkor nem tudok rajta, hiszen drágább volt a maga idejében, mint egy Mondeo, vagy egy rendesen felszerelt dízel Superb. Sőt, akár BMW-t, Mercedest is lehetett venni az árából, még ha nem is a legextrásabb változatokat. Én sem vagyok bolond, nyilván nem a Kizashit választottam volna, ha tíz évvel ezelőtt van tízmillió forintom autóra. Ha viszont most lenne hárommillióm, már nem lenne. Éppen ennyibe került ugyanis a mostani tesztautó kézi váltóval, állófűtéssel, két szett felnire szerelt gumival.

A választék nem nagy, e pillanatban tizenkét darabot hirdetnek idehaza. Picivel hárommillió alatt indul az áruk, és kicsivel fölötte véget is ér – hiszen a futásteljesítményen kívül nem nagyon van más tényező, ami miatt jelentős különbségek alakulhatnának ki. Az igazán keveset használt Kizashikért ugyanakkor 4-5 milliót is elkérnek. A kézi váltós darabok még ritkábbak, a teljes kínálatból jelenleg mindössze háromban nem CVT dolgozik.

De kinek jó ez? Akinek tetszik, bátran veheti, mert megbízható, jó autó, normális minőségérzettel, megfelelő helykínálattal. De ezeken kívül túl sok észérvet nem tudnék mondani mellette, hiszen ennyiért nagyon sok mást lehet kapni. Hasonló méretben és teljesítménnyel van Toyota Avensis, Honda Accord, Škoda Superb, Mazda 6, Ford Mondeo, Volkswagen Passat, hogy a prémiummárkákat ne említsem. Mégis van valami a nagy Suzukiban, amiért simán el tudnám képzelni magamnak. Csak akkor lennék bajban, ha valamit venni kell hozzá.

A tesztben szereplő Suzuki Kizashit a kazincbarcikai Szabó Suzukitól kaptuk kölcsön. További hasonló autók közt itt böngészhetsz.