Teszt: Volkswagen Polo 1.0 TSI DSG Style

Amikor megláttam, azonnal igyekeztem a helyére billenteni a Poloban a németes rendet, de bárhogy próbálkoztam, egyszerűen nem sikerült. Percekig egyensúlyoztam az ujjperceim között, de a megnyugvást jelentő halk kattanás elmaradt. Napokig belülről mart a szem előtt éktelenkedő hanyagsága, hiába ragasztottam le precízen, már a retinámba égett az örökké ferdén álló bekapcsológomb vagy hangerő tekerő az érintőképernyő mellett. Hasonló jelenségeket általában az obszesszív-kompulzív zavarral, vagyis röviden OCD-vel indokolnak. Magyarázhatnám azzal is, hogy kedvelem az egy vonalba rendezett hátsó fejtámlákat, a katalógusban látott képek szerint rendezett övcsatokat, de azzal nyugtatom magam, hogy mindez leginkább azért tűnt fel, mert a Volkswagenben minden olyan, mint egy friss Excel munkalap.

Ahogyan az a Volkswagennél szokás, itt is nagyon érezni, hogy tűpontosan a szintén MQB-A0 platformra épülő Škoda Fabia és az Audi A1-es közé lőtték be a Polot. Az utastér monokróm világa nem felemelő közeg, ellenben ahol gyakran megfordul a kéz, ott puha műanyag a műszerfal, finom bőrrel kötött a kormány és szövetbetét van az ajtókárpiton. Kevésbé frekventált helyeken felüti a fejét a spórolás, megjelennek a karcosabb és keményebb plasztikok.

Mivel a Polo már akkora, mint korábban egy kompakt, ezért kellemesen elfér a beltérben négy felnőtt, akik rögtön előkaphatják a töltőkábeleket, mert mindenkire jut elég USB-C kapu, a középkonzol aljában pedig még vezeték nélküli töltő is akad. Remek, hogy menü mélyén turkálás helyett itt még van rendes klímapanel. Igaz, hogy már zongoralakkba nyomott érintőfelületekkel reformálták meg, de a kis vályúk miatt könnyű kezelni. A drót nélkül működő Apple CarPlay pedig távol tart attól, hogy az autó saját menüjét, zenegépét és navigációját kelljen használni. A Discover Pro fedélzeti rendszerben viszonylag könnyű boldogulni, mert ott sorakoznak a kijelző oldalán a gyakran használt funkciók gombjai.

Mindenütt van benne egy kisebb vagy nagyobb rekesz, amiben elfér a PET pal… illetve az újratölthető vizes palack, a kaputávirányító, néhány csomag papírzsebkentő és más kacatok. A 350 literes csomagtartó azért bőven elég a napi feladatokhoz, padlója alatt ott lapul a megmentő pótkerék.

Semmi móka nincs a Volkswagen Polo vezetésében, csak ültem a jól formázott ülésekben és tekergettem a kormányt arra, amerre éppen menni akartam. Futóműve (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkar) szépen bánt még ezekkel a csinos, 17 colos felnikkel is, de azért az éles törések, a keresztbordák feszegették a komfortjának határait. Kisebb lemezfelnivel és padkához lelkiismeret-furdalás nélkül dörzsölhető dísztárcsával kellemesebb volna vele a közlekedés Budapesten. Soha nem történt semmi lelkesítő, cserébe viszont elmaradtak a drámai mélypontok is. Az egész annyira sterilen gurul és annyira stabilan, kiszámíthatóan fordul, magabiztosan fékez, hogy egyszer csak dacból pillantottam le a hagyományos kézifékre a lendületes sederintés bűnös gondolatával.

Ügyesen, csendesen beosztja a 7 sebességes duplakuplungos automata az 1.0 TSI 110 lóerejét és a 200 Nm nyomatékot. Az induláson kívül teljesen észrevétlenül rendezi le a váltásokat és az egész közlekedés nagyon gondtalanul, gördülékenyen megy. Masszív gyorsításnál már átszűrődik a zajszigetelésen a háromhengeres reszelése, de a forgalom természetes ritmusához sosem kell mélyre taposni a gázpedált. A DSG sokszor használja a vitorlázó funkciót, de amikor újra gázon a lábam, már bent is van a fokozat, látni a digitális műszerfalon, nem késlekedik cseppet sem. Csak a stop-start rendszer állítja le néha úgy, mintha lefulladna a motor.

Van abban valami egészen nagyszerű, ha egy autó teljesen észrevétlenül simul bele a mindennapokba, és a Volkswagen Polo ezt egészen jól csinálja még mindig. Nem csak azért, mert kisautóval közlekedni a városban rendkívül mókás, hiszen a kis bódénak könnyedén lehet parkolóhelyet találni egy hanyagul kitolt kuka és egy lomtalanítási kupac között. Hanem mert minden annyira természetesen működik benne, hogy gyakorlatilag nem kell semmit megszokni.

Kivéve a fogyasztását, mert lehetetlenül szomjas a háromhengeres turbómotor. Gyakran 10-12 literes átlagokkal riogatott, amit aztán végül a vidéki utakkal sikerült 8,5 l/100 km-re nyomni. Amikor aggasztóan gyorsan kezdtek fogyni a rovátkák az üzemanyagszint jelzőnél, akkor beugrott, hogy inkább élnék együtt a hatótávparával.

Egészen pontosan 8,93 millió forint, amiért a két rendszám között egy négyes Golf méretűre hízott kisautó van, melyet háromhengeres turbómotor mozgat. Magam is megszédültem, amikor megláttam ezt a szerénytelen árcédulát, amit szintén torokszorító 6,6 millióról hizlaltak fel (ennyi a 95 lovas, kézi váltós belépőmodell). A Style felszereltség már messze nem fapad szint, így alapból LED-es fényszórók világítanak benne, nagy érintőképernyős rendszeren lehet mindenfélét állítani, és drót nélkül tükrözni a telefont az Apple CarPlay-ért, a tempomatja pedig nem csak a sebességet, de a távolságot is tartja az előttünk haladótól.

Ennek a nem kirívó, de észrevétlen jóságnak viszont megvan a 9 millióhoz simuló ára. Funkciójában remek, kissé indokolatlanul nagy étvágyú, nehezen szerethető autó a Polo, ami megmutatta, miért jobb egy ilyen klasszikus kisautó, mint mondjuk a T-Cross. És még ennél is mennyivel kellemesebb volna a városban egy pontosan ekkora elektromos autó.