A divat diktálja a BMW-t
Bemutató: BMW 2 Active Tourer
Lépéskényszerben volt a BMW, az Active Tourer eleve késve érkezett a piacra, legalább nyolc-tíz évvel lecsúszva az egyterűek diadalmenetéről, mostanra pedig ahhoz képest is eltelt újabb nyolc év. Borítékolható, hogy nem mostanában fog eljönni az egyterűek reneszánsza, úgyhogy bedobtak egy rafinált trükköt.
Láttam én már ezt a cselt - ugyanezt játszotta meg a Renault is 2015-ben az az Espace-szal, amikor előhoztak egy egyterűt, és rámondták, hogy crossover. A BMW-nél annyit tettek hozzá, hogy a formát elvitték bakancs irányba. Körülbelül két centivel lett magasabb és szélesebb, megmaradt a tágas belső tér, az övvonalat viszont meredekebbre vették, hangsúlyosabb lett a motorház, így az Active Tourer elvesztette a busz jellegét, de klasszikus SUV sem lett, hiszen nem veheti el a rokon X1 kenyerét.
Ha alaposan végiggondolod, ez egy brilliáns mentés, ha a természetben reagálna egy ilyen testcsellel valamilyen őshonos faj a megváltozott körülményekre (pl. éghajlatváltozás, inváziós fajok felbukkanása), a tudósok oda-vissza lennének tőle. A pandát máig ünneplik, hogy át tudott állni húsevésről bambuszrágcsálásra, amikor a körülmények úgy kívánták. Ezzel szemben a magyaros konyha konzervatív hívei ugyanolyan dührohamot kapnak egy vegán étlaptól, mint ahogyan az ortodox BMW hívők reagáltak a keresztmotoros, háromhengeres, fronthajtásos Active Tourerre.
Pedig nem hülyeség a keresztmotor és a fronthajtás, ezzel lehet tisztességes méretű belteret építeni egy kompakt autó alapterületére. Szóval ha kell utaslábtér, csomagtartó, tárolórekeszek, variálható beltér, akkor ez a jó megoldás, nem véletlenül ez számít alapfelállásnak az elmúlt ötven évben, minden más elrendezés már hozzáadott érték. Mármint csak az autóbuzik számára érték, a többieket ugyanis nem különösebben érdekli a váltó pozíciója és többi gépészeti okoskodás. Az előző Active Tourerrel tehát nem az volt a baj, hogy BMW létére elsőkerekes meg háromhengeres, sokkal inkább az, hogy bizonyos szögekből Corolla Versónak tűnt, belül nem adott többet egy Golf Plus-nál, a fedélzeti rendszerek már egy Opelben is jobban működtek akkoriban, a hibrid változat pedig csak papíron volt takarékos.
Ezek nem csak amolyan újságírói rinyálások, vacsora közben a nemzetközi bemutatóra kirendelt gyári emberek is elismerték, hogy sokat kellett dolgozniuk ezeken a területeken. Volt is rá lehetőségük, mert az új Active Tourer nem csak egy facelift, hanem az alapjaitól új, az alkatrészeknek kb. 10%-a egyezik csak a régivel. Más a padlólemez kialakítása, például a hibrid változat akkumulátorai már nem az ülés alá kerülnek, hanem a padlóba építik be - az egész architektúrája egyébként nagyon hasonlít az iX-re, nem fog meglepni, ha pár év múlva előállnak a teljesen elektromos változattal.
Addig viszont be kell érni kétféle konnektoros hibriddel, a 225e xDrive-val és a 230e xDrive-val. Ezekbe a BMW ötödik generációs elektromos hajtása került - érdekes a számozás, az első volt a 2008-as Mini E, a második generációt egy tanulmány jelenti, tehát a boltban is megvehető i3 már a harmadik generációnak számít, a negyedik pedig az előző Active Tourer hibridje, amelyben még csak egy 10 kWh-s akku dolgozott, míg az újba már 16,3 kWh-s pakk került. A töltési kapacitást is sikerült felpumpálni 7,4 kW-ra, amellyel körülbelül 2,5 óra alatt lehet nulláról csurig tölteni.
A 225e és 230e között csak teljesítményben van különbség, a 25-ösben egy 136 lovas, 1,5-ös, háromhengeres turbómotor és egy 109 lóerős villanymotor hordja össze a 245 lóerős rendszerteljesítményt, míg a 230e összesen maximum 326 lóerőt rak össze a háromhengeres 150 és a villanymotor 176 lovából. A bemutatóra csak az erősebbet hozták el, és azt is csak felügyelet mellett, a felvezetőautót követve próbálhattuk ki egy 45 kilométeres körön. Előre figyelmeztettek, hogy előszériás modellekről van szó, tehát még bármi előfordulhat, ha a próbálgatás közben megadná magát valami, vészvillogóval húzodjunk félre, és küldik a mentőosztagot.
Ha valamiről, erről elhiszem, hogy lazán megdöntené az előző Active Tourer kilenc perc alatti nürburgringes körét. Rohadtul meg tud indulni, az 5,5 másodperces 0-100 nem olyan régen még a Subaru WRX STi ligája volt, ez meg most egy kompakt egyterű, bocsánat, crossover. A meredek dél-spanyol hegyi utakon hamar elvéreznek a gyenge autók, a szűk, beláthatatlan, kacskaringós szerpentineken nehéz lendületbők autózni, ha sietni szeretnél, egyszerűen kell a kraft, és a 230e rendesen odatette. Ahol a 220i már erőlködött, ott a plug in hibriddel simán el lehetett vállalni egy előzést is. A nemzetközi bemutatókon jellemzően minden autó jobbnak érződik, mint amikor megkapjuk őket itthon egy hétre - simán lehet, hogy az ideális körülmények zavarják meg az újságírók érzékeit, de nyugodtan gyanakodhatunk preparált tesztautókra, a lényeg, hogy ezeket az első benyomásokat érdemes némi fenntartással kezelni. A sietős hegyi menés alapján a 230e a tohonya toronyház felépítésre rácáfolva lő ki. A nagy menésért és a laborkörülmények között 90 kilométeres elektromos hatótávért kompromisszumot kell kötni: a csomagtartó ezeknél a modelleknél csak 406 liter, a mild hibrideknél 415, míg a kiegészítő villanyhajtás nélküli változatoknál 470 liter.
Ha nem kell a villany, akkor a 136 lóerős, turbós, háromhengeres 218i az egyik lehetőség, míg a másik a 218d, négyhengeres, 150 lovas dízellel. Ezekből nem is hoztak a bemutatóra, csak a 48 voltos rendszerrel megtámogatott 220i-t és a 223i-t lehetett kipróbálni. Az előbbiben a szokásos háromhengeres 156 lóerős változatát támogatja a váltóba épített 19 lóerős villanymotor (rendszerteljesítmény: 170 lóerő), míg 223i-be már egy négyhengeres került 204 lóerővel, így ott összesen 218 lóerő áll rendelkezésre. A 220i-nél már tetten érhető volt, hogy hegynek felfelé padlózva visszaváltás nélkül nem lesz nagy gyorsulás, olyankor az egyébként nagyon jó ütemben kapcsoló, először megvárja, hogy koppanjon a gázpedál, majd visszadob kettőt, és megkezdődik a vágta. A Miller-ciklusú háromhengerestől keveset vártam, ehhez képest teljesen vállalható módon ment, a turbólyuk sem volt feltűnő, a hang sem bántó - bejön az utastérbe, de közel sem annyira lehangoló, mint amit a három henger alapján jósoltam volna. Nem tudom mi a trükk, de a BMW-nél dolgozó NVH mérnökök megdolgoztak a fizetésükért.
A 220i sík vidéken tökéletes, de ha hegyekben laksz, jól elköltött pénznek fogod tekinteni a 223i felárát. Ez már ugye a kétliteres, négy hengeres motor (a big block :D:D:D), és éppen annyival tud többet, hogy a dinamikus gyorsításra nem kell azonnal kapcsolgatnia a hétfokozatú automatának, hanem az esetek nagyrészében megoldja tüdőből. Van egyébként sport módja mind a váltónak, mind az üzemmódkapcsolónak, de egyik sem csinál hirtelen M3-at az Active Tourerből. Tulajdonképpen felesleges is, hiszen alapból elég okos, olyan sokat pedig nem csal hozzá az elektronika, hogy érdemes legyen kapcsolgatni. A kormányzás kellemes és kiszámítható, a futóműről pedig nehéz nyilatkozni: a tükörsima spanyol szerpentineken meglepően jó, pláne az M-Sport felszereltségnél, de hazai utakra a lágyabb opciót választanám, mert már a felüljárók dilatációs hézagain is nagyot ütött, bele sem merek gondolni, hogy mit adna elő egy hajdú-bihari mellékúton, vagy a transzpilisi út kráterein.
Felszereltség tekintetében is csak a csúcsot mutogatták, egyfelől a Luxury csomagot, ami világos belsőt és műfa betéteket jelent, illetve az M Sportot, amit a fekete külső betétekről, a sötét szövetekről és a műszerfal alumínium dekorelemeiről lehet felismerni. A beltér hatalmas előrelépés, megszabadultak a gomberdőtől, egyszerűbb, letisztultabb és modernebb lett az összhatás. Két nagy TFT kijelző került egy hajlított üveg mögé, úgy látszik, sikerült leszámolnia az autóiparnak a középkonzolra tessék-lássék odaragasztott tabletekkel. Ha ezt öt éve mutatták volna be, mindenki eldobta volna tőle az agyát, így azonban inkább csak egy tisztességgel megírt házi feladat - mint egyébként az egész autó. De erre még visszatérünk.
A menürendszeren erősen érezni az Apple hatását, a csempés, átrendezhető felhasználói felülettel előképzettség nélkül is boldogulni, ráadásul a gyakran birizgált funkciókat ki lehet tenni a kezdőképernyőre, így gyorsabban hozzáférni például a klíma beállításához, ha valakinek a tökéletesen temperált levegő a fétise. A szerkesztőségben egyébként mintha túlsúlyban lennének a klímának fizikai gombokat követelő fundamentalisták, de ha a menü és a kezelőfelület átlátható, akkor nekem az ilyesmi nem fáj.
A műszerfalnál is nagyobb előrelépés, hogy végre megszabadultak a váltókartól - kéziváltó amúgy sincs, a hétfokozatú duplakuplungos előválasztójának meg egy sima kapcsoló is tökéletes. A jó apróságokhoz tartozik a telefontartó, ahová bármekkora mobil kényelmesen befér, szükség esetén rálát a vezető, és egy állítható kar fixen tartja, miközben vezeték nélkül töltődik. És lehet pakolni a könyöklőbe és alá, van hátul is zug a kis vackoknak, viszont a beltér variálhatóságánál mintha elfogyott volna a lendület. Az ülések osztva huzigálhatóak 13 centit előre vagy hátra, függően attól, hogy lábtérre vagy csomagtartóra van inkább szükség, sőt, síkba is dönthetők, amivel a 1455 literre bővíthető a raktér, de miután a kötelező elemeket kipipálták, elfogyott a kreativitás. Nincs kiszerelhető ülés, rafinált hajtogatás, szerethető ötletek, csak olyanok, amiket már a Renault Twingo is tudott harminc éve. Érezni rajta, hogy a németek összeszedték a paramétereket, felállították a célszámokat, és mindenki nagyon korrektül elvégezte a feladatot. Ez egyébként a mérnöki munka, szóval nincs ezzel semmi bajom, csak hiányzik az újítás, ha a platform egyébként adna rá lehetőséget.
Cserébe viszont a vezetést segítő és a biztonsági rendszerek már úgy működnek, ahogy azt 2022-ben elvárjuk egy 10 millió feletti autótól. Például nem zavarnak. Ilyen a sávtartó, amit olcsóbb autókba azért tesznek bele, hogy darabra meglegyen, amikor a különböző minősítéseknél számon kérik. És amikor csak az a fontos, hogy csak legyen, akkor az olyan is szokott lenni: indulás után 5 másodperccel már nyomom is ki, mert egyszerűen zavar. Ezen az árszinten viszont már azt várom el, hogy legyen hatékony és feltűnésmentes, mint egy angol lakáj. Az Active Tourer nem csak a sávban tart, hanem lényegében mindent tud, ráadásul ügyesen: amikor túl lendületesen közelítettem a stoptáblához, diszkréten pittyent, a plug in hibrid 230e pedig még az előttem haladót is figyelte, és ha fékezett, a BMW is elkezdett regenerálással lassítani. Emellett szemmel tartja a gyalogosokat, a bicikliseket, a navigációnál pedig időként az első kamera képét tette ki a kijelzőre, és azon rajzolta be, hogy a körforgalmat melyik kijáraton hagyjam el - igaz, ez már nem az alapfelszereltség része, hanem az Innováció csomaggal adják 1 377 000 forintért.
Az árlista alján a 218i található, amely 11 160 000 forintról indul, a 218d alapára 12 370 000, a 220i-t 11,9 milliótól lehet rendelni, a 223i Active Tourernek pedig 13,3 millió az alja - a plug in hibrideknek pedig még nincsen ára. Pár óra vezetés alapján egy tisztességesen megcsinált, jó minőségű német autónak tűnik - és most őszintén, mi mást vársz egy kompakt egyterűtől? Apropó, ha nagyon vennél újonnan egy Active Tourert, de nem jönnek be a hódok, maradt egy kiskapu: az előző generációból a Grand Tourer még rendelhető, ugyanis az újból nem készül hétüléses változat.