Teszt: Volkswagen Taigo Style 1.0 TSI 110 - 2022

Ha bárki kérdi, mindig azt mondom: ma már nem gyártanak rossz autót. Eleve ott kezdődik, hogy egész sor biztonsági és kényelmi felszerelés kötelező az uniós szabályozás vagy a piac elvárásai miatt, és a motorok-váltók is nagyon hatékonyak ugyanezért. Aztán ott folytatódik, hogy az autógyártók a tömegtermelés kényszerűségei miatt törekszenek az egységesítés felé, így leginkább azok a részegységek maradnak a polcon, amiket drágán mért modellben sem szégyellnek elsütni. Régen még voltak égbekiáltóan szar autók, például a nagyapámtól örökölt 1985-ös Opel Kadettre 15 év után is meleg gyűlölettel tudok gondolni, ma viszont minden gyártó hoz legalább egy elfogadható középszert. Végső soron egy ilyen háromhengeres, DSG váltós, tízmilliós Taigóval is vígan el lehet autókázni pár tízezer kilométert, feltűnés nélkül leperegnek a napok vele. Aki sose vezet más autót, abban talán fel se merül, hogy gonoszul becsapták.

Papíron nincs a Taigóval semmi baj. A dél-amerikai piacon mutatkozott be először, mérete és kialakítása mégis tökéletesen illik az európai VW kínálatba, feltéve ha elfogadjuk: tényleg szükség van nyolc különböző városi terepjáróra Volkswagen jelvénnyel. Szélessége és tengelytávolsága gyakorlatilag azonos a T-Cross adataival, viszont jelentősen alacsonyabb, és úgy 15 centivel hosszabb – így sugall nyúlánk kupét ugyanannyi anyagból. Mellette állva azonban nincs kupés hangulata, egyszerűen csak egy kissé megemelt ferdehátú, azaz megmaradt használhatónak a test. Talán csak ott érezni a vágott tetőt, hogy az ajtónyílás egy picit alacsonyabb a tökéletesen kényelmesnél, de semmi bántó.

A T-Cross azonos motorral picit olcsóbb listaáron (Taigo Style 1.0 TSI DSG: 9,3 millió Ft), cserébe WLTP szerint egy decivel többet fogyaszt. Ez bizonyára a T-Cross nagyobb homlokfelülete miatt van, hiszen súlyra gyakorlatilag egyformák. A Taigo csomagtérnek jót tett a növelt hossz, mert míg a T-Cross 385 litert ad alapesetben (előre tolt ülésekkel 455-öt), addig a Taigo nem tologatható hátsó padja mögött 438 litert ígér a gyár. Mondjuk szemre kisebbnek saccolom, de az tény, hogy kategóriájához képest hosszú és széles a hely, még ha nem is túl mély. Tágas az ötödik ajtó, magas a padló, tehát könnyű pakolni, és a nyitott állásban rögzíthető padló alatt is van hely a pótkerék körül. Idefér például a kalaptartó, ha lehajtott üléssel szállítanánk valamit.

A hátsó ülésen sincs gond: átlagos felnőtt embernek elfogadható a két szélső hely. Minden közel van, a fej felett sincs nagy légtér, szóval a terpeszkedés nem itt lakik, de az ülőlap megfelelő, a lábat be lehet csúsztatni az első ülés alá és töltő port is jut. Igaz, kizárólag USB-C, és ez elöl is ugyanígy van, szóval én szerencsétlen pór, akinek sima USB a töltőkábel áram felőli vége, ebben az autóban nem jutok delejhez, és nem tudtam Android Autót sem csatlakoztatni. A vezetőülés viszont kellemes, hosszú az ülőlap, eltalált az oldaltartás, kényelmesre tudtam állítani, és a könyöklő is jó helyen van, ha előre csúsztatom. Sőt a kormány fogása is kellemes, a pedálok jók, szóval bár a 150 kilós verőlegények nem ülnek majd át az X6-ból, de a nagy többség számára kényelmes a Taigo elöl.

Amit viszont nagyon nem szeretek benne, az a felhasználói felület. Korábban ez volt a VW egyik legerősebb pontja, modellciklusokat íveltek át remek klímapanelek, részletes fedélzeti komputerek és más alap funkciók, amiket bárki azonnal átlátott. Ebben az autóban azonban hiába van külön klímapanel, hogy ne kelljen a menüben bogarászni, ám gombok helyett érintő felület az is, tehát oda kell nézni – és lent van térdnél. Más is csinál ilyet, de akkor is hülyeség. Aztán attól is megfájdult a fejem, amikor megpróbáltam rátankolással fogyasztást mérni, ahogy egy ilyen teszthét során illik. Csakhogy megszüntették a napi kilométer számlálót (miért?), és bár helyette ott a fedélzeti komputer hosszú távú memóriája, azt a kormányról nem, csak az érintőképernyős menüben, és ott is csak a sokadik aloldalon tudtam nullázni. Egy funkció, amit két helyen lehet megjeleníteni, de csak az egyik helyen lehet kezelni – ez mire jó?

Már korábban, egy Passat kapcsán jeleztem, hogy nekem nagyon hiányzik a dedikált telefon gomb a kormányról, akkor többen is írtak, hogy az OK gombbal lehet hívást fogadni és letenni. Na igen, ha engem hívnak, ám ha én indítok hívást, amit a kétkártyás telefonom miatt minden autóban a készülékről kell, akkor a Taigo nem veszi észre, nem dobja fel leokézhatónak, így semmire se megyek a többfunkciós OK gombbal. Nincs másik gyártó, aki kihagyná a dedikált telefon gombot, tehát semmilyen más autóban nem kerülök ebbe a kellemetlen szituba.

És akkor még ott az óracsoport, ami egyébként funkcióban tökéletes, pontosan azt kapom tőle, amire szükségem van. De hogy néz ki?! Mivel a tesztautóban nincs benne a Digital Cockpit Pro nevű extra, ezért nem a teljes felület LCD, csak a középső rész, két oldalán meg egy fura kék minta dereng, mégse csak üres műanyag hirdesse ott a spórolást, mint egy Corsában. Lehangoló ez a spúrjelzőfény, azt hittem a '90-es évekkel magunk mögött hagytuk a vakműszerek korát. De még ha e kellemetlenségekre legyintek is, akkor sem tudok elmenni a hétfokozatú DSG mellett, ami majdnem olyan csúnyán váltott a tesztautóban, mint azok az egykuplungos robotizált váltók, amiket azonnal elfelejtett mindenki, mikor a DSG először megjelent. Szinte bólogattam gyorsítások közben, úgy elvette a gázt két fokozat között.

Pedig amúgy a kis háromhengeres motor egész jól viszi a szekeret, 110 lóerő és 200 Nm nyomaték egy ekkora, 1,2 tonnás autóban már pont elég. Persze nem a gyorsítás erejétől lesz feszes a csuklyás izom, de teljesen elfogadható a viselkedése, jól eltalálták a fokozatokat és még a hangja sem zavaró. A kormányon a rezgéseit sem érezni, ez jó, viszont ha járó motor mellett kinyitom a csomagtartót, hát vibrál a zárnyelv a levegőben. Ha mindenki másnál finom óraművek ketyegnének, akkor ez ciki lenne, de az összes ellenfél hasonló hengerszámmal zsezseg, szóval jólvanazúgy. Inkább annyit lehet felróni neki, hogy étvágya van: 7,5 literrel jártam, pont mint a faék 1,6-os Lodgy-val hasonló körülmények között. Akkor minek a bonyolult, turbós csodamotor? Lehet megint át kéne olvasnom a kis fogyasztás útmutatóját.

Mivel könnyen megbékélő ember vagyok, a fentiek ellenére néhány nap után simán összeszoktam a Taigóval. A kis hülyeségek megszokhatók, aki eddig VW-val járt, egyszerűen átül majd és használja az ismerősen szigorú németet. Végső soron a rugózás kényelmes, a kanyartulajdonságok rendben vannak, a kijelzők egész szépek, a kárpit mintás, mégis komoly autó benyomását kelti. Csak az van, hogy nemrég vezettem egy 1998-as VW Golf V5-öt, és bár rossz állapotú négyfokozatú automata szűrte a fényét, mégis szinte arcul csapott, mennyire őrülten innovatív, okosan tervezett, ügyes és büszke autó lehetett újkorában. Még a halál völgyén átevickélve is sokat meg tudott őrizni fényéből. Ebből a Taigóból éppen az ügyesség, az innováció és főleg a VW-ra jellemző büszkeség hiányzott nekem. Mint amikor a tárgy iránt kevéssé érdeklődő tanuló felmondja a hármashoz elegendő minimumot. Kötelező gyakorlat, kényszerből elvégezve.

Pedig a szuperminik vészkorszakába éppen ezek az apró SUV-ok hoznak fényt. Hatalmas csomagterével a Puma olyan ügyes, hogy még a remek Fiestát is feledteti. Elfogadható a hibrid Yaris, de az összkerékhajtást villantó Yaris Cross egészen meggyőző. A Mokka izgalmasabb belsőt ad a Corsa technikához, és még a Peugeot 2008... na jó, az csak nagyobb, de nem jobb, mint a 208. A lényeg, hogy bár a környezetvédelem szempontjából jobb lenne a kisautóban maradni, de ha már úgy alakult, hogy a piac és a szabályzás hülyesége miatt nagyobb testtel dolgoztak a tervezők, hát a legtöbb esetben ki is élték magukat. Még a VW T-Cross is ad legalább tologatható hátsó ülést az egyen technika mellé, a Taigóban azonban semmi vonzót, semmi érdekeset nem sikerült felfedeznem. Szerintem még csak nem is igazán csinos, bár az orrán-hátán egyaránt végigfutó fény jót tesz az éjjeli megjelenésnek.

De persze az sem lehetetlen, hogy ez valójában egy összeesküvés. Hogy a VW így akarja előkészíteni a talajt a villany átálláshoz. Mert amikor majd a következő generáció elhagyja a háromhengerest meg a DSG-t, és egy sokkal tisztább, szárazabb érzést ad sima járású elektromos hajtással, és persze a digitális UX következő, jóval ügyesebb generációjával vezérelhetjük majd a funkcióit, akkor majd villámgyorsan feledésbe merül a Taigo minden kis bűne. Szépen megnyugszik majd mindenki, hogy végső soron mégsem felejtettek el jó autót tervezni Wolfsburgban. Csak addig kell kibírni.

Annyit azért jegyezzünk fel a kéménybe, hogy a VW-t eddig sem a design vitte a hátán elsősorban, hanem a strapabírás. Mint amilyen a vezetés oktatói autók sora: