Kilenc dolog, amit szerettem és nem szerettem az elektromos kombi Astrában
Teszt: Opel Astra Sports Tourer Electric - 2024.
Európaiak többsége kombi rajongó, az Európai Unió politikusai pedig villanyautópárti. Vagyis ha a kettőt ötvözöd van egy biztos recepted, amellyel a vásárlókat és a jogalkotókat is boldoggá teszed. Ehhez képest alig pár gyártó él ezzel a lehetőséggel, de az Opel közéjük tartozik. Jól is tették, hogy csináltak egy elektromos Astra kombit (bocsánat, Sports Tourert), ugyanis jobb lett, mint gondolnád, de közel sem tökéletes. Itt van kilenc dolog, amit szerettem és amit nem szerettem az Opel Astra Sports Tourer Electricben.
1. Kívül-belül modern, mégis klasszikus
Az elektromos Astra esetében a tervezők nem bajlódtak azzal, hogy külsőleg megkülönböztessék a belső égésű motoros verziótól. Ugyanaz a lökhárító, ugyanaz a hűtőmaszk, csak a rendszám színe (főleg, hogy már a plug-in hibridhez is fehér színű jár) és a csomagtérajtó jobb alsó sarkában megbúvó e betű buktathatja le.
Az L Astrát illetően azon tábort erősítem, akik szerint szép – mondom ezt úgy, hogy sose vonzottak az Astrák, de en bloc az Opelok sem. A Vizor fantázianevű első maszk stílusos, az elöl-hátul fektetett L formájú vékony nappali menetfények menők, a hátsó szárnyból kiemelkedő pótféklámpát pedig egyenesen imádom. Egyszerre modern, mégis klasszikus a formanyelv, jó a kiállása, felsőbb kategóriásnak tűnik, mint ami valójában. Ezzel nem szégyellnék megállni a Felixnél pihenő G Mercik és X BMW-k között, főleg, hogy a fekete Opel logó teljesen beleolvad az elejébe.
A kabinban a sofőrt körbeölelő, három részből álló Pure Panel a műszerfalra biggyesztett kijelzők világában egy kimondottan igényes megoldás, aminek bal szélébe ötletesen integrálták a szellőzőt. A kedvenc részletem mégis a kormánykerék, ami a mai kormányok között az egyik legszebb. Gombjai miatt nem csak szép, de praktikus is, jó a fogása, az alsó küllő pedig kimondottan sokat ad az összképhez.
2. Tágas, kényelmes, praktikus beltér...
A dizájnért cserébe nem áldozták fel a praktikumot. Tíz colos központi kijelzője alá jutott hely gomboknak, kapcsolóknak, így anélkül tudunk állítani a klímán és multimédián, hogy levennénk a szemünket az útról.
Az elöl ülők rengeteg tároló közül válogathatnak: egy-egy ajtózseb, egy napszemüvegtartó a középső szellőző alatt, két tároló és pohártartó a váltóalagúton és egy nem annyira mély tároló a könyöklő alatt. A kesztyűtartó viszont eléggé mély ahhoz, hogy oda nagyobb dolgokat is elrakhassunk.
Az elektromosan tíz irányban állítható AGR ülései meglepően kényelmesek, masszív az oldaltartásuk, dönthető a fejtámla és állítható a combtámasz, amely az ülésfűtéssel kiegészítve közel tökéletessé teszi az utazást.
Hátul már puritánabb környezet fogad minket, kijelzők és ülésfűtés helyett a luxus itt két USB port, valamint a lehajtható könyöklőbe épített pohár- és telefontartó. De az ülések kényelmesek. 2732 mm-es tengelytávja miatt bőséges a lábtér a hátul utazók számára. A lefele ívelő tetővonal sem vág le sokat a fejtérből, úgyhogy a magas emberek is nyugodt szívvel ülhetnek hátulra.
3. ...ami helyenként olcsó, fantáziátlan.
Viszont ha valami jól néz ki és még praktikus is, akkor ott tipikusan az anyagokon spórolnak. Ez történt az Astránál is, de szerencsére nem olyan vészes a helyzet. A teljes váltókonzolt befedték zongoralakkal, amit kimondottan nem szeretek, de az már nem ízlés kérdése, hogy egy kosz-, karc- és ujjlenyomatmágnes anyagot olyan helyre tettek, amit rendszeresen megérintünk.
A műszerfal felső felén nem egy, nem kettő, hanem négyféle különböző színű és mintázatú borítás van. Ezek egyvelege szép, így egy pillanatig sem zavar, hogy mind ugyanaz a kopogós műanyag. De a műszerfal többi része ugyanabból a műanyagból lett kiöntve, amibe fantáziát már nem próbáltak belevinni. Ez így alaptalan panaszkodásnak tűnhet, de ezt a műanyagot is lehet dizájnosan megformálni, hogy hangulatosabb legyen kabin – például az új Miniknél ezt sikerült meglépni.
Az autó infotainment-rendszere is hasonlóan fantáziátlanra sikeredett. Emiatt ugyan könnyen átlátható és gyakorlatilag ellátja a szerepét, de pár grafika, vagy animáció sokat dobna rajta. De ez mit sem számít addig, amíg az Android Auto és az Apple Carplay kábel nélkül is elérhető.
4. A csomagtartó!
A kombik lényege a csomagtartó. Az Astra Sports Tourer esetében 516-1553 literes kapacitásával egy nagyobb család igényeit is képes kiszolgálni, de a kőműves Astra múltját is büszkén viseli. A csomagtérajtótól a hátsó ülésig csaknem 103 centi áll rendelkezésünkre, ami az üléseket lehajtva pedig 185 centiméter lesz – vagyis egy létra és jó pár diszperzites vödör simán elfér benne.
Ha igazán be akarjuk fogni munkára, akkor bátran (inkább ne) beletehetünk 36 darab Leiertherm 20 N+F téglát (ezt láthatjuk a képen az autó mellett), ugyanis az autó maximum teherbírása 440 kiló. De fizikailag belefér egy raklapnyi is (48 db), annak térfogata 1028,16 dm3. Sőt, egy EUR raklap is elhelyezhető a csomiba, mivel a kerékdobok közötti szélesség 1032 mm. Tehát nem vádolhatjuk az új Astrát azzal, hogy ez képtelen lenne arra, amire elődei.
5. A csomagtartó :(
Mivel (már) Stellantis termék, így az első csomagtartó hiánya nem lepett meg (bár ez továbbra sem mentség), viszont az már szomorú, hogy a töltőkábel nem kapott saját tárolót az autóban. Az álpadló alá nem fér be, vagy nagyon körülményesen, a csomagtartó oldalzsebei kicsik hozzá, így a kábelnek a csomagtérben kell sínylődnie, ami akkor igazán kellemetlen, ha tele van csomagtartó és ki kell venni.
Azt is sajnáltam, hogy egy ekkora helyre összesen egy darab akasztó jutott a szatyroknak, pedig bőven lett volna helyük további akasztók kialakítására.
6. Hajtásláncai közül ez az egyik legjobb opció...
Az L Astra benzines, dízel, tölthető hibrid és elektromos verzióban is kapható. Ha a négy hajtásláncot sorba kellene állítani, akkor a tisztán elektromos büszke második lenne. Teljesítményben csak a plug-in hibrid erősebb nála, de az elektromos így is dinamikus, autós vezetési élményt nyújt.
Pontos a kormányzása, nem olyan szintetikus, mint más villanyautóé. Futóművét jól hangolták, nem túl puha, de nem is túl feszes, a kátyúkkal is jól megbirkózik, a kanyarokban sem dülöngél.
De nem csak ezért mondom, hogy ez a második legjobb opció, hanem azért, mert a 1,2-es benzines motorral szerelt kimondottan rossz, a plug-in hibrid piszok nehéz és mellé a fékrendszere is problémás. Így a dobogót a dízel és az elektromos között kéne leosztanom, de egy kombi Astra úgy az igazi, ha dízel - és amúgy ezzel is van a legkevesebb baj.
7. ...ami baj, mert ez sem kimondottan jó.
Az elektromos Astra csak 54 kWh-s (ebből 50,8 kWh a használható kapacitás) akkumulátorral kapható, amivel a vegyes WLTP szerinti hatótávja 391-411 kilométer között van. Az EVdatabase szerint a valós fogyasztása 16,4 kWh/100km, amiből 310 km-es hatótáv jön ki.
Ezt novemberben közel lehetetlen elérni, a teszthetet 19 kWh/100km-es fogyasztással zártam, így cirka 290 kilométert tudtam elmenni egy töltéssel, ami valljuk be: nagyon karcsú. Egyszer lemerészkedtem vele Jászberénybe autópályán, ahol a 23 kWh-s fogyasztás is gyorsan összejött. Városban viszont elvan 17-18 kWh-ból, ami egy Teslához képest siralmas, de őszintén sokkal rosszabbra számítottam.
Emiatt gyakran látogattam a töltőket, de legalább nem töltöttem sok időt mellettük. 100 kW-os töltési teljesítménye, így 10-ről 80 százalékra 26 perc.
8. Egy szűk piaci réteg királya...
Jelenleg nem bővelkedünk villany-kombikban, így egy eléggé szűk piaci rétegre lő az Astra. Legközelebbi riválisa platform-testévre is egyben: a Peugeot 308 SW Electric. Ezen kívül csak az MG5 van még, mint nem prémium kategóriás villanykombi. Ha szélesebbre nyitjuk a pénztárcánkat, akkor sem bővül jelentősen a kínálat, de akkor már szóba jöhet a BMW i5 Touring, a Porsche Taycan Sport Turismo, a Volkswagen ID.7 Tourer és a hamarosan érkező Audi A6 Avant e-tron.
Modell | Hossz és tengelytáv | Csomagtér kapacitás | Akkukapacitás és Hatótáv (WLTP) | Listaár |
Opel Astra Sports Tourer Electric | 4642 mm - 2732 mm | 516-1553 liter | 54 kWh - 400 km | 18 290 000 Ft |
Peugeot 308 SW Electric | 4636 mm - 2732 mm | 548 - 1574 liter | 54 kWh - 407 km | 18 330 000 Ft |
MG5 | 4544 mm - 2665 mm | 479 - 1367 liter | 51 kWh - 320 km 61 kWh - 400 km |
14 399 000 Ft 15 999 000 Ft |
Papírforma szerint a 308 SW csak picivel jobb és ezáltal picivel drágább, mint az Astra Sports Tourer, vagyis a kettő között csak a márkahűség és a dizájn dönthet igazán. Az MG5 esetében viszont más helyzet, hiszen árban jó pár millióval olcsóbb, viszont kisebb is – igaz, arányaiban nem annyival, mint amennyivel olcsóbb. Vagyis itt csak az időszakos kedvezmények és a érzelmek döntenek. Nekem az MG5 nem tetszik, a Peugeot i-Cockpit belterét nem szeretem, vagyis ha engem kérdeztek, az Astra a tuti befutó.
9. ... lehetne.
Viszont a tesztautó nem egy alap verzió volt, hiszen egyebek között került bele Head-Up kijelző, AGR ülések és panorámatető is, amivel már meghaladta a 20 millió forintot. Ezt a szemmel látható összeget pedig egy pillanatig sem éreztem az autóban, ennyiért nagyon középszerű minőségben, hatótávban és tulajdonságaiban egyaránt. Ezt MG árban kéne adni.
Összességében nem csalódtam az elektromos kombi Astrában, pontosan azt adta, amire számítottam: egy középszerű elektromos autó, kombis tulajdonságokkal. Emiatt nehéz is ajánlani, de ha mindenképpen egy villanykombi birtoklása a cél, akkor az Astra egy jó választás, csak fogadjuk el, hogy ezért középszerűséget kapunk.