A tesztút 250 kilométeres kör volt Granadától Granadáig, jobbára autópályán és széles, három-négy sávos, kanyargós hegyi utakon, végtelen olajligetek között. Az aszfalt minősége olyan, hogy a magyar ember szeme könnybe lábad, keze ökölbe szorul tőle.
Ha egy hibbant terrorista fegyverrel a kezében arra kényszerítene, válasszak, mivel akarok járni: 406-os vagy 407-es kupéval, ugyancsak kínos helyzetbe kerülnék. A 406-os csinos, finom, gyönyörű, és megvan benne az a plusz, ami egy autót művészivé, időtállóan egyedivé tesz. 911-es, Karmann-Ghia, Alfa Spider; értik, mire gondolok.
A 407-es Coupé ezt valahogy nem tudja. Viszont annyival nagyobb, monumentálisabb, harapósabb, drabálisabb, hogy nem lennék képes helyette az elődöt választani. Ahogy a kecses, finom mozgású antilop és a lapos, rücskös krokodil közül is Bambi rokona tetszik jobban, de azért egy összecsapásban a hüllőre fogadnék.
Na jó, elnézést, krokodilhoz hasonlítani az autót erős. A 407 közel nincs olyan otromba, sőt. Bár az első túlnyúlása 5,5, a hátsó 8,5 centivel hosszabb, mint az erősen orrnehéz formájú 407 limuzinnak, a látvány mégis harmonikus. Azért ideírom a pontos számokat is: a 4,815 méter hosszú autó elöl 108, hátul 101 centiméterrel lóg túl a tengelyek vonalán.
A sajtóanyag szerint a 407 Coupé ragadozó nagymacskákéra emlékeztető arcot visel. Szerintem továbbra is harcsa, illetve dehogyis, a lökhárító oldalára vágott kopoltyúnyílásokkal ez már inkább cápa. Egy cápának pedig bajuszra sincs szüksége, így hát el is hagyták az ütközőcsíkokat a szélesre tátott száj mellől.
Azért ha a 407 Coupé tényleg cápa lenne, nagy bajban lenne. Beragasztott kopoltyúval nehéz lélegezni, márpedig a kétszer három hasíték csak dekoráció, ezeken át egy csepp levegő sem jut oda, ahová gondolnánk: a fékekhez. A sajtótájékoztatón az ezt firtató kérdésre szemrebbenés nélkül bevallották, hogy igen, ez csak dísz, akinek nem tetszik, annak bekaphatja a másik cápa, a vacogós.
Fontos modell lehet ez a Peugeot portfoliójában, temérdek V6-os tesztautót logisztikáztak el Spanyolországba. A közép-kelet-európai újságírókat Párizsban gyűjtötték össze, onnan létszámunkhoz mérten erősen túldimenzionált chartergéppel vittek minket tovább Granadába. Ekkora lábteret én még soha, semmilyen járművön nem mondhattam magaménak utazásaim során.
A tesztút 250 kilométeres kör volt Granadától Granadáig, jobbára autópályán és széles, három-négy sávos, kanyargós hegyi utakon, végtelen olajligetek között. Az aszfalt minősége olyan, hogy a magyar ember szeme könnybe lábad, keze ökölbe szorul tőle. A hosszú, elnyújtott kanyarok pedig a széles utakkal pont alkalmasak voltak a 407 Coupé igazi erényeinek kiemelésére: nagy tempónál is csendes üzem, szolid V6-morgással, direkt kormányzás, jól érzékelhető csúszáshatár. Azért még indulás előtt szóltak, hogy biztonsági hetet tartanak, és egy korábbi turnusban már volt, aki 90 euróval adózott az észrevétlenül törvényen kívülre gyorsuló csendes ragadozó kipróbálásáért.
Az Alhambra
Granada nevezetes épületegyüttesének, Európa utolsó arab uralkodói székhelyének építését I. Mohamed kezdte meg az al Hamra ("a Vörös") dombon, a IX. században emelt erődítmény mellett; 1238-ban, miután a mórok kiszorultak a cordobai kalifátus területéről. A komplexum méreténél fogva ugyancsak tekintélyesen magasodik Granada fölé, de az arab építészet hagyományainak megfelelően az egyszerű, sima, díszítetlen falak semmit sem árultak el a gyönyörű belső díszkertekről, szökőkutakról, a rendkívüli részletességgel dekorált termekről, a márvánnyal burkolt fürdőről.
A világtól elzárt muzulmán királyi székhelyen a szokásos finomságok között teltek a napok, vagyis rendszeresen hullottak a fejek, vak zenészek muzsikáltak a háremhölgyeknek, és láthatatlanul, erős ellenfényben fogadta a feszengő delegációkat a szultán, amíg 1492-ben Spanyolország katolikus uralkodópárja, Ferdinánd és Izabella meg nem hódította Granada városát. Az arabok kivonulását követően számos új épület, templom, ferences kolostor, laktanya is került a régiek mellé.
Az Alhambra később V. Károly kedvelt tartózkodási helye lett, épített is ide egy barokk palotát, ami elég meghökkentően hat a stílusidegen környezetben. A XVIII. században és a XIX. század elején a komplexum lepusztult, tolvajok lopták szét, bűnözők bújtak meg benne. Napóleon 1808 és 1812 között csapatai egy részét itt szállásolta el, a tornyok egy részét lebontották, más részeit felrobbantották. Az Alhambra tovább pusztult 1870-ig, akkor nemzeti műemlékké nyilvánították (azt, ami maradt belőle), és megkezdték részleges rekonstrukcióját. És most szép, látogatható, éjjelre kivilágítják, aki teheti, nézze meg, megéri!
