Egy német ne humorizáljon

El kell ismernem, ebben az A4-esben semmi különleges nincs, legalábbis a napi használat szempontjából. Csupa fantáziátlan és evidens megoldás mindenhol. Egy olasz autó kerékcsavarjában több a lélek, mint ebben az egész autóban. Más kérdés, hogy ki keresi lelki társát az autójában, és ki az emberek között: az A4 semmiképp sem alkalmas erre a feladatra.

Az egyetlen ötlet benne az első könyöklő, de az is rossz: amúgy kényelmes, csak a kéziféket nem lehet behúzni tőle. Automata váltónál ez nem probléma, de az A4-esek túlnyomó többsége kézi váltós. Amit persze ott lehet hagyni rükiben, de egy Audi ilyesmit akkor sem engedhetne ki a kezéből. Pláne úgy, hogy az A3-asban ott a jó megfejtés.

Ellenben az A4 belsején egy profi takarítás után gyakorlatilag nem látszik, hogy használt. A kárpitok nem kopottak, a műanyagok nincsenek kifényesedve, a bőrkormány nem hámlik 167 ezer kilométer után. Az ajtók nehezek és az elvárt súlyos puffanással csukódnak. Aki újonnan vette meg, az érzi, hogy értéket kapott a pénzéért, aki meg használtan, az minden egyes ajtónyitáskor dörzsölgetheti a tenyerét, hogy valaki más fizette az értékvesztést.

Az A4 számomra legkevésbé szimpatikus vonása, hogy limuzin, a kombi jobb választás. A kis csomagtérfedél garancia arra, hogy ne férjenek be nagy tárgyak, noha az üreg nem kicsi, 460 literes. Az A4 másik nagy hibája a szűk hátsó tér. Igaz, nem vigyázzülésben el lehet férni. Sőt, az ülés lapját és támláját rafinált szögekbe állítva elérték, hogy centiben jók legyenek a belső méretek, a német szaklapok megnyugtatására. De az embernek csöppet sincs tágasságérzése, az fix. További negatívum, hogy az ajtónyílás feltűnően szűk.

Persze elöl semmi gond, jók az ülések, feltéve ha az ember nem a szottyadt plüssfotelek és az epedás rekamiék rajongója. A kedvenc Audi-találmányom, az állítható helyzetű deréktámasz is benne volt a kocsiban, sőt, még az első utasnál is. A kormányt is közel lehet húzni, nem csak le-föl.

A motor viszont kicsit remeg. Pontosabban nem kicsit. Mintha ki akarna ugrani a helyéről. A motorfelfüggesztés csodát művel, ezekből az alapjárati rezgésekből nem sok jut át azokra a részekre, amelyekkel a kezünkkel, lábunkkal és az ülepünkel kontaktálunk.

A hangszigetelés sem rossz, ahhoz viszonyítva, mennyire zajos az ugrálós TDI. Viszont abszolút skálán nem képes csodákra, a nyers kerregést kiszűri, de az alapmormogás mindig velünk utazik. Nem hangosan, de határozottan. Nem veheti fel a versenyt a közös nyomócsöves dízelekkel, bármelyik HDI, CDi, satöbbi halkabb nála.

Azt hittem, hogy a motor a leggyengébb 1,9-es, aztán megnéztem, meddig is húz. A PD TDI nagy előnye, hogy viszonylag alul megjön az ereje. Már 1500-ról elgyorsít, de ekkor még egy kicsit remeg, aztán kisimul, tol egy nagyot, majd pörög tovább, és hamar lekonyul. Na, ez nem konyult le, hanem forgott tovább, még 4500-nál is, sőt, 5000-nél is, és csak efölött fulladt ki. A hatfokozatú váltóból persze gondolhattam volna, hogy ez erősebb darab: 131 lóerős, azaz akkoriban kvázi-csúcsmotorként funkcionált. Ezt váltotta le 2004-ben a 140 lóerős, 16 szelepes, kétliteres PD TDI.

El kell ismernem, ez ettől függetlenül egy nagyon jó motor, hiába áldozott le neki. Meghökkentően erős, ugyanolyan keveset eszik, mint a gyengébb verziói: átlagban nyugodtan kalkulálhat az ember 6-6,5 liter között. Autópályán, hatodikban is jól vezethető, a 285 Nm nem kevés.

Az Audi szeparált világához passzol a könnyen járó váltó. Persze nem ad olyan érzést, mintha egy rettenetesen precíz sportváltót kezelnék, egyszerűen a kar elindul, lötyögés, kóválygás nélkül áthalad a másik fokozatba, és kész. Két ujjal kezelhető, látszik, hogy olyanoknak tervezték, akiknek nem a kapcsolgatás a központi kérdés. A futómű kifejezetten kényelmes, bár ebben a példányban már nem volt túl határozott a lengéscsillapítás.

Ezenkívül érdemes még odafigyelni a világító visszajelzőkre is, különösen az ABS/ESP, illetve a légzsákrendszer vonatkozásában. A koppanó első futómű szintén rossz jel, ezt sajnos képesek szétütni a hazai utak. Mivel PD TDI a motor, spéci (VW-minősítésű) olaj kell hozzá, a hivatalos helyen szervizeltetett példányoknál nem lehet ilyen gond. Az itthoni eredetű A4-esekben jó eséllyel van műholdas lopásvédelem, amivel meggyűlhet az ember baja, pláne, ha nem indítja be az autót minden nap: hajlamos leszívni az akksit. Amikor nem, akkor sem édesíti meg az autó használatát. De a tulajok tapasztalatai alapján az A4 nem az a kocsi, amellyel kapcsolatban „háhá, német autó, oszt’ hol a megbízhatóság?” kárörvendő megjegyzéseket tehetünk.

Az is igaz, hogy hasonló motorral egy Passat, vagy egy Octavia olcsóbb, és sok szempontból ésszerűbb választás, de az A4 nem ezek kiváltására született. Attól még, hogy az ember többnyire egyedül, vagy maximum egy valakivel autózik, nem tehetjük kötelezővé számára, hogy Smarttal járjon. Az A4 azoké, akik egyszerűen csak egy hiperjózan járműre vágynak, és nem akarják állandóan azt vizslatni, hol van vékonyabb anyagból a kocsi, hol ne érjek hozzá. Talán jobb is, hogy a németek nem akarják sziporkákal és formai csűrcsavarokkal elkápráztatni őket: úgy visszataszító lenne, mint a német RTL humoros műsorai. Így viszont csak szürke, kicsit kerreg, de jól megy és tartós.