A beltér természetesen tökéletes harmóniában van a kint látottakkal, végtelenül elegáns és sportos. Mindent bőr borít, a műszerfalat is, teljes egészében. Sem a látványra, sem a minőségre nem lehet panasz, egy probléma azonban van. Az ülések oldaltartása közepes. Sok autó van, amiben nem húznám a számat, de egy szupersportkocsiba ennyi nem elég. Mivel az autó kanyarsebessége rettenetes, sokkal sportosabb üléseket kellett volna belerakni. Még szerencse, hogy más hibája nincs.
A csomagtartó méretét sportautóknál gyakran határozzák meg golftáskákban, az R8-as esetében is így van ez. Aki izgult, hogy csak egy fér bele, fellélegezhet, aki azonban hármat, ne adj isten négyet szeretett volna magával vinni, rossz hírem van: az R8-as csomagtartója kétgolftáskás. De hagyjuk a bohóckodást, nyilván mindenkit sokkal jobban érdekel holmi golftáskáknál, hogy mit művelt az R8-as a versenypályán. Elmondom. Rettenetes mennyiségű adrenalint mozgósított, eufórikus tudatállapotot idézett elő, és olyan gyors volt, mint talán semmi, amit idáig vezettem.
Ahogy beleültem, beállítottam a kormányt, az ülést, és kényelmesen elhelyezkedtem, gyorsan megnéztem, mi történik, ha egy kicsit túráztatom a motort. Nehéz elmondani, mit éreztem, ahogy jobb lábam enyhe mozdítására felmorajlott a kipufogó. Szívesen hallgatnék órákig egy cd-t, amire az R8 kipufogójának robaját vették fel. El sem kellett indulni, hogy tudjam, nem fogok csalódni.
Már az első métereken minden kiderült. Közvetlen gázreakció, végtelen motorerő, elképesztően merev kasztni, stabil futómű, precíz kormány, satöbbi, satöbbi. Vezettem már Maseratit kétfélét, meg Corvette-et, szintén kettőt. Ezekhez tudnám hasonlítani az R8-at. A Maseratiknál a futómű, de főleg a fékek nem voltak összhangban a motorerővel, vagyis inkább szupergranturizmónak nevezném azokat az autókat, nem szupersportkocsinak. A Corvette-nél egészen más volt a helyzet. Volt abban az autóban valami durva és félelmetes. Valami nyers, brutális, állatias, amit nagyon élveztem, de tudtam, bármikor ellenem fordulhat.
Ez viszont egyrészt minden téren kiegyensúlyozott, minden egysége - motor, fékek, futómű - pontosan ugyanannyit tud, mint a többi, másrészt kezes. Az R-Tronic, vagyis a DSG váltó villámgyors, visszaváltásnál szorgalmasan adja a gázfröccsöket, még erre sem kell figyelnünk. Az R8 a 420 lóerő, a 430 Nm és a 4,6 másodperces gyorsulás ellenére olyan jól irányítható, olyan kiszámítható, mintha a felét sem tudná, mégis pont olyan izgalmas, élménydús és bődületesen, elképesztően, könnyfakasztóan gyors, amilyennek a számok alapján gondolnánk. A V8-ast nyolcezer fölé forgathatjuk, de már viszonylag alacsony fordulaton is csodákra képes. 14,9 másodperc alatt kétszázra gyorsítja fel az R8-at.
Karottának különösen kéne
Le Mans-ban, az Audi standja előtt láttam először, és belémfagyott a versenyláz. Ilyen formai tökéletességet tanulmányautón se nagyon látni, ez meg a saját lábán közlekedik, és még hogy. Direkt kimentem a bemutatóra Fenyő fotográfussal, akinek a mennyei fotókat köszönhetjük, hogy lássam-halljam őket mozogni is.
Vezetni nem tudtam, mert a tesztnap nagyobbik felét a Sláger rádióban töltöttük Winkler kollégával, hogy pótmajmai legyünk a Boros-Bochkor duónak, de Gyulavitéznek szentül elhiszem, hogy csodálatos, tudja mit beszél. Kevés dolgot sajnálok ennyire, mint az R8-ról lecsúszást.
Ha nem rádióztunk volna (hónapokkal korábban elígérkezve, lemondhatatlanul), le is forgattuk volna a tévéműsor számára a tesztet. Így érjék be annyival, hogy a pálya mentén töltött órácskám alatt, amíg GY.V. lelkiismeretesen begyűjtötte a vezetési tapasztalatokat, a mobiltelefonommal körbevideóztam és beindítottam egy használaton kívüli példányt. A kép és a hang is borzalmas, de ez nem tévé, ez telefon. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ha már ott vagyok, ne szónokoljak pár boldog percig. Kéne.
Az R8, ahogy az összes brutális Audi, állandóan hajtja mind a négy kereket. A kanyarvételt elektronikus differenciálzár (EDS) segíti. A kovácsolt alumíniumból készített ultrakönnyű futómű elöl-hátul egyaránt kettős keresztlengőkaros, ilyet utcai autókban a legritkább esetben alkalmaznak, versenyautókban annál gyakrabban. A Magnetic ride fantázianévre keresztelt lengéscsillapítók, melyeket egyre több sportos Audiba építenek bele, a másodperc tört része alatt keményednek be vagy puhulnak fel attól függően, épp ötvennel tottyanunk bele egy kátyúba, vagy száznegyvennel kanyarodunk határon. A gátlók alapkeménységét egy sport feliratú gombbal változtathatjuk. A fékerő is brutális, összesen 24 dugattyú segíti a fékezést, az első fékek nyolcdugósak, a többi hátul van.
Nem sok ennyire élvezetes és gyors autót vezettem. Az R8 egyértelműen bejött az első háromba a Corvette Z06 és egy német, Fiesta ST-ből kialakított kupás versenyautó mellé. Letaszította a dobogóról szívem csücskét, a százlovas, ezeréves kupás Opel Astrát, de nem bánom.
Nem is az benne a jó, hogy szép és gyors és precízen összerakták, hanem hogy mennyire kezes, mennyire könnyen kezelhető, és közben mégis fenomenális élményt nyújt. Nem félelmetes, lehet vele önfeledten állatkodni anélkül, hogy folyamatosan halálfélelmünk lenne. Nem hiányzik belőle semmi. Legfeljebb két versenyülés, aminek oldaltartása is van.
