A beltérben három nagy dobással készült a Toyota, mindhárom öngól. Az Optitron fantázianevű műszerblokk az Aurisban egy fokkal jobb, mint a Yaris torzító órái, de csak mert sokkal inkább úgy néz ki, mint egy normális, trükkmentes egység. Jellegtelen narancssárgában tündököl, ennél szerintem minden jobb lett volna, ha vörös, ha zöld, ha fehér.
A fényerőt pedig olyan idiótán lehet állítani (és kell is, hiszen ami nappal jó, éjjel vakít), amilyet még nem tapasztaltam. A kormányon átnyúlva kell hosszan nyomni a számítógép gombját - na ez is milyen már, nem bírták kivinni a kormányra, bajuszra -, aztán, ha megjelent a kis skála, további nyomásokkal tudom beállítani az intenzitást. Reggel-este jó kis mutatvány. Ja, és akkor is át kell nyúlni a kormányon, ha kíváncsiak vagyunk, mennyi az idő, mivel az Aurisban már nincs jó kis japán kvarcóra. Ha fogyasztást, átlagsebességet mérünk, nem látjuk az időt.
Aztán ott a kézifék karja. Szó se róla, szép ívben hajlik a váltókar mögött, és azzal sincs baj, hogy a konvencióktól eltérően hüvelykujjunkkal nem nyomni, hanem húzni a reteszt oldó gombot. Azzal már igen, hogy ez a gomb kellemetlen tapintású ABS-műanyag, meg azzal is, hogy mivel nagyon feszül, marha nehéz kezelni.
És ott van még a középkonzol, ami hidat alkot a pszeudo-kardánalagút és a szerelvényfal között. Szép, légies megoldás, csak azért kínos, mert ezt a Volvo már meglépte az S40/V50-ben, csak ott az IKEA-szék dizájnjának felhasználása miatt az ötlet vicces, itt meg már csak plágium. Az is hiba, hogy az Auris a híd alatt kínálja a legnagyobb nyitott tárolórekeszt - viszont az ide dobott cuccok megközelítése csuklóficam kockázatával jár.
Az Auris motorkínálata a dízeltechnika győzelmét hirdeti: csak kétféle benzin-, ám három dízelmotorral kapható. A mi autónk az 1,4 literes D-4D, 90 lóerővel, 190 Nm-rel. Tíz éve ezek a számok még az alsó-közepes felszereltségi listák felső, ma már inkább az alsó traktusában szerepelnek, de az autó azért nem szenved a forgalomban. No persze nem is arat babért, hiszen 1,3 tonnát nyom. Városban kellően nyomatékos, 2000 alatt már simán fel lehet váltani. És nagy színész, elhiteti, hogy gyors is. Lámpa zöld, egyes, kettes, hármas, négyes, már biztos gyorsan megyek, lenézek az órára: 50 se. Hm.
Vezetni nem rossz, de nem is nagy élmény. Feszes, kicsit talán túl kemény is a futómű, harapós a fék, kellően közvetlen a kormány. Furcsamód cseppet sem japános a váltó, kelletlenül, nehézkesen mozdul, a kar sincs igazán jó helyen. A látványos reklámfilmek, plakátok után e téren is sokkal többre számítottam.
Akárcsak a Corolla, az Auris is kis nyilakkal jelzi, mikor érdemes feljebb, vagy lejjebb váltani ahhoz, hogy minél később kelljen beállni a kútra tankolni. A rendszer okosabb annál, semmint valami sima pszichológiai fordulatszám-határoló lenne, ugyanis a számítógép sok paramétert figyel, a kívánt gyorsítási intenzitást, a gázpedál állásszögét is nézi. Nem mintha dicsekedni akarnék, de én alig-alig láttam a nyilakat, annyira éreztem, mikor milyen motorterhelés, milyen fokozat kell a gazdaságos üzemhez. No mindegy, aki nem tud, de akar gazdaságosan autózni, biztos hasznát veszi.
Szóval nem értem a Toyotát. Elindít egy nem különösebben érdekes, sok tekintetben kifejezetten kellemetlen új tucatautót a piacilag talán legértékesebb szegmensben. Abban a kategóriában, ahol az elmúlt években reneszánszát éli a gyártók szabadon szárnyaló kreativitása, a különbözni vágyás. Elveszi tőle legnagyobb értékét, a típusjelzést, ami az egész világon egyet jelent a megbízhatósággal (nyilván abban bíznak, hogy a vezetéknév önmagában elég lesz, hogy senki ne merje bántani szegényt). Aztán ezt a szerencsétlent egy semmi konkrétumot nem mondó reklámkampány gyenge vértjében belöki az arénába olyan autók közé, mint a kacsaseggű Mégane, az űr-Civic, a régi citroenséget felelvenítő C4, a sportos Mazda 3, vagy a kellemesen semmilyen, de olcsón jó Ceed.
Lehet, hogy olcsó? Nézzük az árakat; az Auris árlistája az 1,4 literes benzines, háromajtóssal kezdődik, 3 725 000 forintnál. A lista túlsó végén a 2,2 literes dízel ötajtós áll, majd' hétmillióért. A mi kocsink, az ötajtós 1,4-es dízel Luna felszereltségben, kézi klímával, de bőrkormánnyal, vilanyablakokkal és kormányról vezérelhető MP3-as, hathangszórós rádióval 4,625 millió. Nézzün kcsak másik 90 lovas dízeleket! A Mazda 3 hasonló paraméterekkel kábé 4,8, a Peugeot 307 is 4,6 körül jön ki, egy H-Astra Cosmo is 4,8. Miért kéne bárkinek is Auris?
És mégis, az emberek nézik, átcsodálkoznak más autókból, látszik, hogy vágynak rá. Lehet, hogy nem is kell az autónak jónak lennie, ha jó a kampány? Nagy blöff egy nagy gyártótól. Nézzük, bejön-e.
