Összehasonlító teszt: Német bálnák - 2006

Nagy különbségek nincsenek, mindegyikben hat-hat henger, nagyjából háromliternyi hengerűrtartalom. Mondhatnánk, hogy teljesítményre a Merci a nyerő a maga 235 lovával, de a BMW 231-ese és az Audi 233-asa is a statisztikai hibahatáron belül van. Méretekben és műszaki paraméterekben elég kínos precizitással lőtték össze a három vetélytársat, különbség inkább a filozófiában van: mit üzenünk a nagyvilágnak húszmillióért.

A fotó kedvéért mentünk egy kicsit szabálytalanul, egymás mellett hárman a két sávon. Torlódtak mögöttünk az autók, mert nem mentünk gyorsan, viszont senki sem dudált. Ugyanez bármilyen más három autóval elképzelhetetlen. Csak az a kár, hogy valószínűleg nem a műszaki tartalom ébreszt tiszteletet a többi közlekedőben - a maffia szépen lelakta már a német luxusautók imidzsét.

Az A8-assal kezdtem. Szeretem az A8-ast, és ez nem lehet véletlen: beülök, és vagy tíz percig vezetem a városban, mielőtt elkezdeném állítgatni az ülést és a kormányt, mert tulajdonképpen bárhogyan jó. Szeretem az MMI-t is, az Audi I-drive-ját, amivel még úgy is kapásból hangszínt tudok állítani, hogy a kommunikáció nyelvét a németen hagytam. Otthonos, magától értetődő az egész, és mivel tesztautónk kétéves, közel 50 ezer kilométerrel, nem is rossz vétel 12,5 millióért.

Az Audik ülése hálás vitatéma, hallottam már olyat, hogy valaki szidja, de számos, lourdes-i jellegű csodás gyógyulásról számoltak be gerincbetegek. A gerinctámasznál nemcsak a dudor mérete állítható, a magassága is, továbbá hogy mennyire harapjon be az ülőlap széle.

Na, de a legjobb akkor is az, hogy beülünk egy újonnan huszonmilliós, agyonextrázott luxusautóba, és mindent kapásból tudunk kezelni. Ami az autó bemutatója elején kissé vásári, népszínházas részletnek tűnt, az automata, faborítású tolóajtó mögül előforduló képernyő, az új S Klasse és BMW mellett értelmet nyer. Az A8-ban eldughatjuk a képernyőt, és akkor a NASA-feeling helyett egy normális műszerfal-magasságú autót kapunk.

Menéskor az az érdekes az A8-ban, hogy rendes autónak érződik. Főleg a másik kettő után meglepő: gyorsításkor dízelül morog, nem megy túl jól, a gyors kanyarokban billen. Nem rossz, jó, de úgy jó, ahogy egy normális autó szokott jó lenni. Természetes, kicsit egyszerű, kicsit nehézkes. Rémesen tolja az orrát, de aki egy ilyennel sportol, az hülye.

A Mercedessel folytattam. A S osztály a legfrissebb fejlesztésű nagy német, a külsejét még szokni kell, a belső modernség azonnal megtetszett. Az előző S Klasse a hagyományos, luxuslakószoba-hangulatot nyomta, teveszőr mamusszal, kandallóval, hintaszékkel, szivarral. Az új sokkal fiatalosabb lett, kevesebb fa, több króm, de az avantgard összkép ellenére a hangulat nagyban maradt a régi, mert a filozófia sem változott.

Ez azért is furcsa, mert például egyáltalán nincs rendes műszerfal, hanem egy hatalmas képernyő imitálja a kilométerórát, és ír ki mindenféle mást. És egyszerűen nem lehet megkülönböztetni a valódi fordulatszámmérőtől, amin a mutató is valódi - a virtuális kilométeróra virtuális mutatója a tempomat vagy a sebességkorlátozó automatika állítgatásakor fele olyan hosszúra zsugorodik. Csak baja ne legyen.

A Mercedes mindent a lehető legegyszerűbben igyekszik megoldani, mármint a felhasználó szempontjából. Lehet, hogy a szerelők átkozzák majd a tervezőket-egy-egy megoldásért, de mindenki, aki először ül luxusautóba, hálásan gondol majd a mérnökökre. A Mercedesben például kormányról is kapcsolgatható az automata váltó. Erre pedig úgy jöttem rá, hogy kormányzás közben ujjbeggyel megéreztem a túloldalon a két gombot; egyszerűen kiszámolták, hol lesz a két ujjbegyem.

A Merdzsó-ájdrájv, a COMAND krómegerére rálógó mobiltelefon-billentyűzetet nem nagyon díjazom. A működtetés egyszerűségben és áttekinthetőségben az Audiéhoz közelít, de sajnos van benne egy icipici I-drive. Szép viszont a szellőző tekerőjének finom fehér csíkozása.

A kormányról hasonló funkciók vezérelhetők, mint az Audiban, de itt egy kicsit nehezebben jöttem rá a dolgokra. A futóművel viszont nem nekünk kell foglalkoznunk, mint az A8-ban, ahol választhatunk kényelmes, dinamikus, automata és lift között. A Mercedes folyamatosan nagyon kényelmes, hirtelen kormánymozdulatra meg azonnal igen dinamikus lesz. Kicsit hasonlít a Cadillac SRX Magnetic Ride nevű rendszerére, de ami egy nagy SUV-nál öröm, egy limuzinban nagyon természetellenesnek hat. Mindegy, ha valaki elfogadja, hogy vezetési élményben nem lesz része, miközben az autó azért alkalmas a gyors kanyarokra, szóval ha valaki ezt szereti, neki jó.

Az S olyan, mintha nem érne az út sima felületéhez. Siklik-siklik, aztán némelyik kátyú egyszerre beüt. De ez messze nem olyan idegesítő, mint a bonctermien élettelen kormányzás, aminek érzésre semmi köze az autóhoz és az úthoz. És ha nem tekerjük vissza minden forduló után önkézzel egyenesbe, most is ott keringenénk Vác körül. A lebegés miatt bizalmatlan az ember, pedig minden mozdulatra komikusan stabil a Merci. Az történik, hogy a kormány elrántásakor tudja, hogy durva kanyar jön, és mire billenni kezdhetne, felkészíti a futóművet és az ESP-t, aztán elfordul. Szürreális és élménygyilkos, de lenyűgöző.

Ebben az S osztályban van üléshűtés is - luxusautót enélkül megvenni nem szabad. Hiába hatékony a klíma, a bőrülésbe bele lehet izzadni, és bár a szellőztetés nem százszázalékos, a kiszálláskor a támlán maradt verejtékfolt kb. a hatoda az A8-asban produkált értéknek.