Álmodni foltozott szmokingról

1986 szeptemberében mutatták be a típust, kezdetben két soros hathengeres (730i, 735i), illetve egy tucathengeres (750i) V-motorral. A nagyobb motorokhoz hosszabb karosszériát is kérhettek azok a telhetetlenek, akik nem elégedtek meg a pazar hátsó lábtérrel, hanem elképesztőt akartak – vagy szükségét érezték annak, hogy elmondhassák: öt méternél is hosszabb luxuslimuzinnal járnak. Az L jelzésű 7-esek majd’ 12 centivel hosszabbak az alapnál, teljes hosszuk így 5024 milliméter.

Nagyon csendes, nagyon gyors, huszonkét éve hihetetlenül modern autók voltak. A 300 lóerős 750-es az első BMW, melynek végsebességét elektronika korlátozta 250 km/h-ra – a gyár azt állította, a különben megfutná a háromszázat is.

Az E32-es lényegében megbízható autó. A szakit idézve, „lépten-nyomon beszarik” viszont minden olyan elektronika, ami külső beszállítóktól érkezik – vagyis a motorvezérlésen kívül bármi. A klíma, az ablakok, a centrálzár folyamatosan szórakoztatják a tulajt. Némi kockázatot jelentenek a V8-as motorok: a nikasil-bevonatú hengereket kikezdi a magas kéntartalmú üzemanyag. A gyár a legtöbb blokkot garanciában cserélte, de vásárlás előtt ellenőrizzük a motorszámot a neten!

1992-ben a régi háromliteres motort lecserélték, a szerkezetileg a négyliteressel teljesen megegyező M60B30-as V8-asra. És a kínálat kibővült a mi modellünkkel, a 740i-vel. A nyolchengeres, harminckét szelepes M60B40 kódjelű motor csupán pár hónapig boldogíthatta az E32-vásárlókat, viszont egészen ’96-ig potyogtatták be az utódmodell E38-ba (tudják, amelyikben egy üveglap mögé dugták a kerek ikerfényszórót). A blokk is, a hengerfej is alumínium-ötvözetből készült, a szívócső pedig műanyagból, így a 282 lóerő tárolására elegendő volt két mázsa száraz tömeg.

Bőven egymillió alatt, már akár két-háromszázezer forintért is kínálnak E32-eseket, röhej, hogy egykoron elérhetetlen tizenkét hengeres 750iL-ek húszévesen ugyanannyiért állíthatók be a garázsba, mint a velük egykorú 316-os kis BMW-k.

Az ok: kinek is kell egy benzinzabáló, presztízsértéket mára alig képviselő egykori luxuslimuzin? Kinek nincs pénze új kocsira, de van pénze hat, nyolc, vagy tizenkét öreg német henger ápolgatására? És kinek van erre energiája? Hiszen amíg betömünk egy lyukat valahol, keletkezik két másik. De azért – szerencsére – mégis van, aki csak töm boldogan, és marad a Hetesnél. Egy majd kéttonnás BMW limuzin birtoklása után ugyanis nem egyszerű elfogadni a gondolatot, hogy újabb, korszerűbb, és egyáltalán, másmilyen autók is léteznek a világon.