Megmondtam nektek, hogy elhagyjuk a kispályát
Albán bérgyilkosok, nürnbergi gengszter... Na haggyámá!
Az üt először, aki igazán nagyot üt, és először. Nem tudom, hogy a BMW hányadikként alkotta meg luxuslimuzinját, de az biztos, hogy ezzel a Bangle előtti hetessel nagyot ütött. Valamiért minduntalan Balogh Tiby bandája jut eszembe róla az Argóból, pedig az ország vállalkozóinak fele irigyelte Berényi Mikit a Barátok Köztből, amikor ilyen hetessel rohangált, még a korai időkben. A másik felének meg pont ilyenje volt...
Hát igen, a hetes presztízse is erősen kétes lett, ahogy az A8-é vagy S osztályé, vagy akár az ML-é. Pontosabban nem a presztízse kétes, hanem a felbukkanási körülményei kétesek. Pedig alapjában véve sima luxusautóról van szó bőrüléssel, tv-vel, esetünkben ötezer-négyszáz köbcentis V12-es motorral. Felejtsük is el az előítéleteket, és vegyük sorra, miért is szeretik sokan, és szeretnék sokan, és miért van csak keveseknek.
Nagy, lapos tepsi. Annyi kreativitás szorult a tervezőjébe, hogy meg mert nézni más nagy és lapos autókat, hogy az övé milyen is legyen. Annyira ingerszegény a külseje, hogy ha nem lenne ekkora, észre sem lehetne venni a forgalomban. A puszta mérete miatt figyelnek fel rá, és az alapján rögtön tudatosul: ez bizony egy hetes. Az elöl-hátul lapos, középen is teljesen egyszerű vonalon egyáltalán nem találni érdekes részletet. Az igazi bajor konzervativizmus mintapéldánya, és tuti, hogy ilyennel állítana be Harry, amikor Derrick kocsihozatalra utasítja. Ha kortársak lettek volna.
Nem is a külseje, hanem a belepakolt felszerelés miatt nőtt legendává, és lett egy teljes gengsztergeneráció ikonja. Tesztpéldányunk a hangzatos 750iA nevet kapta, ráadásul Individual felszereltséggel, amire már a kutya sem emlékszik, mit jelentett 1998-ban. Mára csak maga az autó maradt, esetleg néhány katalógusbúvár túrhatja ki, hogy pontosan mennyivel is volt 20 millió felett az új ára.
Ma ugyanez alig három gurigáért megkapható. Nemcsak az értékvesztés az érdekes, hanem hogy egy mai (alsó-) középkategóriás autó áráért megvehetjük az alig tíz évvel ezelőtti abszolút luxust, ami azért elég sok mindent jelent. Közel az ezredfordulóhoz már elég komoly cuccokkal tömték meg az ilyeneket.
A teljesség igénye nélkül: minden irányban állítható multikormány, kétzónás légkondi, navigáció, telefon, CD-tár, tévé, bőrülések - még az ajtókárpit is bőr -, minden elektromosan állítható, még a fejtámlák és a hátsó napvédő roló is. És akkor ezek még csak a kényelmi cuccok. A motor és a futómű környéke is eléggé elektromosított.
Reggel, ha felkelünk, a kávé mellett fél órát tudunk beszélgetni az autóval. Elmondja, hogy aludt, hogyan áll az ablakmosó folyadék szintje. Megkér, hogy törölgessük le a csipát a ködlámpákról, és ilyenek. A fedélzeti számítógép mindenen rajta tartja a szemét, mint Anya a Nostromón.
És teszi ezt olyan könyörtelenül rideg, németes stílusban, ahogy azt a BMW-n kívül senki más nem tudja. Egy piros pöttyökből álló, a sebességmérő műszerek alá helyezett karaktermezőn üzen, és pöttyökkel rajzolja ki a betűket. Ugyanilyen kijelzővel mutatja a beállított utastér hőmérsékletet, de ezeken kívül minden más mutatós, és semmi más nem piros. Érthetetlen az ilyen ergonómia, biztosan van rá magyarázat.
A tévé képernyője egyben a számítógép második mindenes monitora. Ha nem a tévé - vagy teletext, mert az is van - funkción áll, innen olvashatjuk le, hogy az átlagfogyasztás most a 16 vagy a 18 l/100 km felé közelít-e, vagy hogy melyik rádióadót hallgatjuk. Vagy bármi mást. A képernyő ilyenkor leginkább egy Excel-táblázatra hasonlít, és - ahogy a klíma gombjai is - az összes kis kocka elvágólag fekszik egymás mellett és alatt.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.