Róma, ezerötszáz újságíró és a Fiat vezérkara egy impozáns csarnokban, amit olasz vendéglátóink szemérmesen neoklasszicistának neveznek. Miközben mindnyájan tudjuk, hogy ez maga a Mussolini-betonbrutál. Impozáns, az tény, és a Fiat szerint ez illik az új Bravóhoz.
Fiat-fanok, lehet ünnepelni, írtuk öt éve a Stilo bemutatójakor. A Stilo jónak tűnt, de a piac olyan határozottan utasította el, mint még tán semmit, amin Fiat embléma van. Az olaszoknál külön tudományággá nőtte ki magát a stilokudarcológia, sok mindent okoltak az al-Kaidától a gyengén sikerült hátsó futóműig, de az új Bravo alapján a gyár mintha egyetlen tanulságra koncentráltak volna: egy olasz autó legyen gyönyörű, különben megette a fene az egészet.
a koszorú elsimult
Punto Grandé-s orr, alfás hát, és itt az első piros Fiat embléma a hatvanas évek óta. Már a Punto II-n beköszönt koszorús kék is nagy könnyebbség volt, ez még annál is jobb, főleg a borvörös autókon.
A formából elkerülhetetlenül következnek bizonyos dolgok. Ha például egy autó szép, mint egy Alfa, és ez olyan, szinte mérget vehetünk rá, hogy nem látunk ki belőle hátra. És tényleg. De nem kicsit nem látunk, hanem nagyon, egyszer például besoroltam volna egy útra, és saccolgattam, beférek-e a fekete Merci elé. Á, mondom, inkább megvárom, és milyen jól tettem, mert történetesen előtte jött egy elég nagy kombi, amivel rossz döntés esetén okozhattunk volna egymásnak meglepetéseket.
Alighanem rájöttek, hogy szép dolog Golfot imitálni, de
olasz autót nem a golfság miatt vesznek, ezt legalább megmutatta
a Stilo. Az új Bravo a Punto Grandéval azonos formanyelvet
használ, hasonló gyorsasággal váltva ki az elismerő azannyátokat.
Szépek a részletek, a hátsó Bravo felirat B-jének szárába
illesztett pirosintarziáig bezárólag, de az összhatás is rendben
van.
Az eleje ugye Punto Grande, oldalról szépen lejt hátrafelé a tetővonal, aztán kényes kérdéshez érkezünk: a csomagtartóra 400 litert irányzott elő a markeringosztály. Önmagában véve nem lehetetlen nagy csomagtartót csinálni, ott van például a Dacia Logan az ötszáz literjével, de a Bravo ferde hátú.
Ferde hátú csomagtartója is lehet nagyobbacska, de a marketingesek azt is eladták a vezetőségnek, hogy legyen a Bravóé a kategória legnagyobb hátsó lábtere. A mérnökök megrajzoltak egy ormótlan, gondolom, Pobjeda-szerű skatulyát, aztán jött a felmentő sereg, a dizájnerek, és nem tudok mit mondani: minden elismerésem.
A hátsó lámpán végigfutó éltől rajtam futott végig a kellemes borzongás, de a lámpa messziről is szép, nem szájbarágósan, de egyértelűen utalva az előző Bravóra, egyúttal feledtetni próbálva a Stilo nevű (most már) szégyenfoltot. A lámpa Bravo, a ferdehát-ajtó alakjában inkább Alfa, bár a piros Fiat címert nem tudjuk félrehajtani, csak a műszerfali gombbal vagy tárányítóval nyílik.
A hátsó oldalajtókon van egy kis felesleges, de érdekes műanyag betét, ami a 147-es Alfák kilincsére emlékeztet. Viszont nem nyit, csak úgy van, hátra rendes kilincseket raktak. Ide tartozik, hogy a háromajtós változat iránt érdeklődő újságíróknak azt mondták a gyáriak, három év múlva. Hozzátéve, hogy a kortárs modellciklusok miatt a "három év" gyakorlatilag a sohanapján politikailag korrekt megfelelője. A viccelődés aztán elvitte azt a komoly kérdést is, lesz-e kombi, amiről pedig korábban már hírt is adtunk . Aztán - a külső tükrön kívül - még egy finomság, illetve dizájntörténeti érdekesség: a hátsó oldalajtó keretén feltűnt a BMW védjegye, a króm hokiütő, ami kicsit olyan, mintha Adidas pólókon Nike pipa lenne. Nem zavaró, sőt szép, de inkább pikáns.
Reméltem, hogy az autó filozófiája kicsit más lesz, mint a sajtótájékoztatóé: kihoztak vagy 1500 újságírót egy fasiszta ide vagy oda , monumentális konferenciaközpotba, olyan szépen világították be pirossal a színpadot, hogy Shakirát se kellett volna sokat kapacitálni, hogy playbackeljen már egy-két számot. Igen szép, körömlakkpiros Fiat tollakat és hozzáillő, piros Fiat-logós noteszeket osztottak, aztán egy órára úgy elsötétítettek, hogy a tolmácsgép bekapcsológombját is csak a telefonom kijelzőjével találtam meg. Jegyzetelni tehát lehetetlen volt, és az új Bravo filozófiájával kapcsolatban is csak ilyesmitől tartottam, ami gyakran előfordul az olasz projekteknél: nyűgözzük le az embereket, aztán majd csak lesz valahogy.
A konkrét bravózás előtt azért még sok mindent elmondtak a Fiat aktuális helyzetéről: a lényeg, hogy kint vannak a vízből. 2000 óta a Fiat elkönyvelhette az első olyan évet, ami maradéktalanul nyereséges volt. A világszintű eladások 16,7 százalékkal nőttek, valamint Nyugat-Európában 1,1 százalékkal növelték piaci részesedésüket. Évek óta először a Fiat végre osztalékot fizetett a részvényeseknek, ami különösen megható egy ilyen gyanús, állami-feudális entitás esetén.
A belsejétől már nem tudok úgy lepetézni, mint a formájától: karosszériája minden Bravónak lesz, piros cérnával varrott bőrkormánya, gerinctámaszos ülése, fehér számlapú műszerei annál kevesebbnek. Alap Bravót természetesen nem láttunk a bemutató hatalmas tesztflottájában, de igazából még a drágábbak bele is kevésbé tetszett, mint akár a fapados Grande Puntóé .
A római Márványstadionban tartott sajtótájékoztatón a hátsó lábtér kategóriaelsőségét hangsúlyozták, amiből az ember önkéntelenül is arra következtetne, hogy a Bravo II tágas. Hát nem tudom, lehet, hogy igen, de beülve nem tűnt különösebben tágasnak. Igaz, tágatlannak sem, bár a vezetőülésben a középkonzol túl közeli, márpedig a ferdén ülős Fiatot Pandának hívják, és két kategóriával lejjebb van...
Hiéna extra
Megvan, vége, köszönjük, ne küldjenek több megfejtést!
Íme, a Bravo II sajtóajándéka, egy töltőceruza szép, tűzzománc, piros Fiat emblémával. Önmagában is szép tárgy, a kísérő tanúsítvány szerint ráadásul 1930 óta készítik a torinói Fabbrica Italiana di Penne a Serbatoióban. De, és ez a lényeg, a számítógépek bejövetele előtt ilyenekkel rajzolták a mérnökök a Fiatokat. Nem értek se a mérnöki rajzoláshoz, se a töltőceruzákhoz, de precíz holmi benyomását kelti. Legyen hát a leggyorsabb Fiat-buzié, aki a leghamarabb válaszol a bemutatóval kapcsolatos kérdésre.
Tehát, helyszínünket, a római Márványstadiont, és az azt övező városrészt, az EUR negyedet az 1930-as években egy bizonyos illető építtette, a neve a sajtóanyagban is szerepel. Számos érdekesség között itt látható a Foro Italico, amit eredetileg a római császárkor hagyományainak szellemében Mussolini fórumának hívtak.
1921-ben lépett be az Olasz Fasiszta Pártba, miniszterként irányította a Mussolini-negyed építését, így természetesen az azt övező pénzügyi botrányokban is benne volt. Jó kapcsolatot ápolt a német vezetőkkel, különösen Heinrich Himmlerrel. 1944-ben az olasz partizánok úgy értesültek, öngyilkos lett, ezért csak májusban fogták el és a bíróság 30 év börtönre ítélte.
1950-ben azonban Palmiro Togliatti (alias Ezerkettes Zsiga) kommunista vezetőnek köszönhetően amnesztiával szabadult, és 1956-ban halt meg Rómában. És akkor a tárgyra térek: ki volt ő? A válaszokat a winkler@mail.totalcar.hu címen várom, az első helyes beküldő nyer, a második vigaszdíja egy piros, körömlakk-metál Fiat golyóstoll.
Köszönjük a megfejtéseket, megjöttem az ebédből, ezennel eredményt hirdetek. Akik Benito Mussolinit írtak, szégyelljék magukat, de tényleg. Amnesztiával szabadult?! Renato Ricci a név, amit elsőként, 11.41-kor Pataki András küldött be. A lakkpiros golyóstollra pedig a 11.54-es Jenei Attila jogosult. Gratulálok, a részleteket emailben megbeszéljük.
