Minden adott ahhoz, hogy a Journey nevéhez illően kellemes társ legyen hosszú utazásokhoz. Személyautós, a Chrysler Sebringgel és a Dodge Avengerrel közös műszaki alapok, de amazoknál hosszabb tengelytáv és picit megemelt karosszéria, VW-eredetű dízelmotor, dupla kuplungos automatizált váltó, igényes, több lengőkaros hátsó felfüggesztés, mi kellhet még? Némi zajszigetelés például nem ártott volna, mert az adagolófúvókás motor kerepelése állandó – gyorsításnál tolakodó, egyébként visszahúzódó – útitárs. Szerencsére másik hibáját, az alacsony fordulati gyengeséget a zseniális DSG váltó nagyrészt leplezni tudja. Sőt, annyit javít a tádé élményen a váltó, hogy én kötelezővé tenném: hála neki, elmarad a hátbavágásszerű megindulás, lineárisan épül fel a nyomaték. A legjobb D-be húzni, és utána nem is törődni az egésszel. Már csak azért is, mert a kormányra nem tettek a kézi kapcsoláshoz füleket, a váltóbot pedig rémesen hátra került. Utóbbi a hosszú úton járó és pontatlan kézi váltóra is igaz – még egy érv az automata mellett, 300 ezer forintos felára ellenére.
A Dodge szerint DSG-vel a fogyasztás fél literrel több, mint a kézi váltó esetében, de még így is elfogadhatóan alacsonyan marad egy 1,7 tonna önsúlyú batárhoz képest. A vegyes átlag 6,5 liter/ 100 km a hatfokozatú kézivel, ami városban sem szökik 8,5 liter fölé – a PD TDI-nek azért vannak előnyei. A menetteljesítményeket illetően a Journey jó átlagot hoz, méreteihez képest tűrhetően gyorsul, de fürgének nem mondanám. A zöldhullámot gond nélkül tartja, de ennél nagyobb bravúrt ne várjunk tőle. A fék se rossz, elöl-hátul tárcsa, vészfékasszisztenssel és elektronikus fékerő-szabályozással, de azért beletaposva közel sem olyan, mintha betonfalnak mennék.
Ami a haladás élményét illeti, a Journey fényévekre van az európai ízlésvilágtól. A hangolás döbbenetesen fura, mert lassú tempónál a kisebb egyenetlenségeket alig szűri meg, csak 60 km/óra felett vasal a rugózás, hosszabb úthibákon pedig egyenesen hintázni kezd. Kanyarokban sem sokkal jobb a helyzet. A kisebbik gond, hogy az első kerekek képtelenek átvinni a motor erejét az útra. Nagyobb baj a karosszériadőlés, ami még tapasztalt vitorlázókra is a frászt hozza. Húzósabb kanyarban akkorát dől a felépítmény, hogy úgy érezzük: a visszapillantó tükör alsó sarka már az aszfaltot karcolja. Mintha kemény rugók, puha lengéscsillapítók és hatástalan kanyarstabilizátorok dolgoznának a futóműben. Persze a Journey nem kanyarvadászatra született, de a Ford S-Max se, azzal mégis lehet haladósan autózni.
Apropó S-Max: a Ford nagy és vagány buszlimuzinja a Journey legnagyobb problémája. Ugyanazért az árért kulturáltabb dízelmotort, igényesebb utasteret és európai vezethetőséget kínál a kék ovál, így számomra nem is kérdés, melyiket választanám a családi létszám hirtelen megugrása esetén. A Dodge parádés variálhatóságával, szuper automatájával és gazdag felszereltségével csak akkor tudna labdába rúgni, ha jelentősen olcsóbb lenne. Mint a független importőrök kínálatában.
Dodge Journey Amerikában
Magyarországra hivatalosan csak a kétliteres dízelmotorral és elsőkerék-hajtással jön a Journey, a gyártó weboldala szerint sokkal többféle változata létezik. Kint az alap egy 2,4 literes, soros, négyhengeres benzinmotor, ötös kézi váltóval vagy négyfokozatú, hagyományos automatával. Persze ez is csak elsőkerék-hajtásos. Kint a nagyobbik motor 3,5 literes V6-os, hatfokozatú, szintén hagyományos automata váltóval. Ennek létezik az elsőkerekes mellett összkerékhajtású verziója is. Mi, szegény európaiak a csúcsfelszereltségből is kimaradunk, az R/T-hez 19 colos könnyűfém felnik, bőrülés, kulcsmentes indítás és egyéb finomságok járnak. 4,5 millióért.
