A hagyományos kezelőszervek közülaz index és az ablaktörlő karja a szokásos helyen van, a szellőzés a pilóta bal kezéhez került. Érdekesnek érdekes megoldás, de ergonómiailag volna rajta mit csiszolni. Mondjuk visszarakni az egészet középre, mert nem jó menet közben jobbra-le tekintgetni. Kicsit drámaibb az ESP, a műszerfal-világítás kapcsolója balra lent - utóbbihoz nyúlkálni menet közben egyenesen életveszélyes, mert minimum kikapcsoljuk a menetbiztonsági elektronikát.
Az elakadásjelző kapcsolója már afféle önkritikai felbuzdulásként is felfogható: a plafonra rakták, mint az egyetlen helyre, amit a vezető nyújtózkodás nélkül is elér. Mást ugyanis nem nagyon érünk el kinyújtott karral. Sem az indítógombot, se a kártya helyét, se a belső visszapillantó tükröt - még éjszakai üzemmódra is csak egy lendületes vetődéssel tudjuk átállítani. A rádió egy tárolórekesz lapja mögött van (szerencsére a kormányról is vezérelhető). A tempomat bekapcsolását nem sikerült megfejteni.
A főergonómus fejében már az esti randi járhatott, amikor nekiveselkedett a sminktükör megalkotásának. A világítás csak akkor üzemel, ha a tükör fedelét kinyitjuk, ez viszont jól bele is takar a fénybe, így a Britney-make upból könnyen lesz Alice Cooper, ha nem kapcsoljuk be segédfénynek az utastér világítást is.
Kevesebb a tárolórekesz, mint a Scénic-ben, ráadásul kisebbek és hülyébb helyeken is vannak, egyiket se lehet kényelmesen elérni. Viszont legalább a biztosítéktábla jó helyen van, a műszerek melletti tárolórekesz alja alatt. A külső visszapillantó tükör szép, sokat látni benne, és be is hajthatjuk, ami egy ilyen széles járműnél nagy áldás. A Renault francia szinten jó minőségét az ablakmosó kevésbé támasztja alá: porlaszt, porlaszt, de olyan gyengécskén, hogy az ablak csak öt-tíz lapátolás után lesz átlátszó. Kanyargós úton ablakmosáshoz nem árt lelassítani.
A hifiberendezés a csúcs-Espace egyik legfőbb gyengesége. Iszonyúan szól. A rádión legfeljebb Szász Marci találná meg öt percnél rövidebb idő alatt a balanszgombot. Bár végülis nincs jelentősége, megtaláljuk-e, minden állásban riasztóan szól, herélt dobozhang, jobb nem belegondolni, miért épp ezeket a komponenseket választották egy zenehallgatásra egyébként látványosan alkalmas autóba.
A két hátsó üléssor rendezhetősége alapos mérnöki munkát sejtet, sokkal könnyebben boldogul az ember, mint a Mazda MPV vagy a Fiat Multipla székeivel. Könnyű előrebilenteni a középső üléseket a hátsó sorba mászáshoz, csak a támla döntését nehezíti meg, hogy mivel egyformák, mindegyiken baloldalt van a támladöntő kallantyú.
Az öt hátsó ülés tehát azonos, nem kell sakkozni, melyik hová való, ha egyszer mindegyiket kivettük, és újra összeraknánk a nézőteret. Mindkét hátsó sor ülései csúsztathatók előre-hátra, csak a padlószőnyeg ne lenne olyan kőbaltásan sniccerezve, mintha az Al-Kaida felvásárolta volna a nyugati világ valamennyi jobbfajta tapétavágó kését.
Hátulütők tehát vannak bőséggel, de egy hosszú út az Espace vezetőülésében sok mindenért kárpótol. A háromliteres turbódízelhez hiába jár a pompás automata váltó, meg a gazdag Privilége felszereltség, 12 220 000 forint elég meredek érte. Sokkal szívesebben várnám meg a Grand Scénic-et, ha már a hát ülőhelyre utazok. Vagy beérem egy szerényebb hengerűrtartalmú Citroen C8-assal, tízmillióért.
