Népszerű elődjének köszönhetően a Fiat 500-ast tárt karokkal várják Olaszországban. Ahogy egy bácsi mondta a bemutatón, "szeretem, mert én is, mint mindenki, ebben tanultam vezetni és ebben tanultuk meg a Káma-szútrát is" (picike bácsi volt). Elég volt a tesztautóval egy pillanatra megállni Torino közepén, és olaszok özönlötték el, fényképezkedtek vele, puszilgatták és kihúzták magukat. Megható volt. Tényleg.
A
belsőségen
szép
hosszúra
nyújtott
sztriptíz után senkit sem fog nagy meglepetés érni. A Fiat 500-as
formája nem sokban tér el a 2004-ben bemutatott
Trepiuno tanulmányautótól, és teljes egészében a Fiat Panda műszaki
alapjaira épül.
Az egész titkolózás, mint egy szép fehérnemű, csak vágykeltésre volt
jó: mindenki tudta már, milyen, látni mégis más.
Marcselló, Marcselló!
Ahogy az olaszok belefojtották a reneszánszt a manierizmusba, az új Fiat 500-as világbemutatóját is sikerült pont egy hajszállal a giccs előtt, szórakoztatón, de töményen az olasz kultúra elmúlt ötven évének ünnepévé fokozni. A Torinót átszelő Pó folyón kialakított színpadon és a vízen játszódó jelenetek hiába váltakoztak pörögve, túl sok volt belőlük. Az utolsó tíz műsorszámból már bármelyik lehetett volna a zárójelenet, nem lett volna hiányérzetem. Paolo Conte Azzurójával (azzuro, azaz égszínkék) nyitottak, ami zseniális ötlet volt, mert a régi 500-ast előszeretettel fényezték világoskékre. Utána végignyomták az ostoba olasz slágereket, volt Beatles playback és pár szám erejéig kaptunk élőben Lauren Hillt is. Addigra már egy picit zavart, hogy ülőhelyek vannak és nem a folyóparton táncolunk.
A 20 perces tűzijátékkal záródó, több mint kétórás műsor
után négy dolgot akartam:
– pisilni,
– egy sört,
– egy új Fiat 500-ast,
– visszaköltözni Olaszországba.
A Toyota a következő bemutatóján kénytelen lesz minimum
egy
bukkakepartit
rendezni, ha tartani akarja a lépést, főleg hogy Sergio
Marchionne, a Fiat vezérigazgatója az autóik minőségét és
megbízhatóságát simán a Toyotához lőtte be a tájékoztatón,
ezzel enyhe derültséget keltve a teremben. Természetesen nem
számokkal megtámogatva, csak úgy, nagyvonalúan. De a Fiatot is
ő hozta vissza az életbe, még minden lehet.
Dante Giacosa ötvenéves formatervét a Fiat Style Centre hibátlanul modernizálta. Ahogy a Mini, az 500-as sem fuldoklik a retróban, hanem újraértelmezte a régi formákat.
Nagyon rövid, magas orrával, a meredeken előredöntött és lefelé kiszélesedő fenekével kompakt kis gombóc. A nagyon egyszerű forma és a gömbölyű-lapos felületek jó aránya fiússá teszik. Az egyszerű alapformákat a bemutatón is hangsúlyozták, ezért választották a bemutatóautóknak a fehér színt. Szemből hasonlít leginkább a régi Cinquecentóra, a krómbajusz a nagyméretű régi-új emblémával és kerek lámpákkal ugyanazt a szeretetreméltó rágcsálóarcot hozza. Csak egy kicsit sok magot tömött a pofazacskóiba. A hátulja kifejezett trapéz, az alapmodellhez is járó, széles, krómozott kipufogót kinevettük, de jól áll neki. Ahogy az elegáns, felsőkategóriát idéző sokküllős vagy csicsás koreai felnik mögül elővillanó piros fékbetéteket sem lehet komolyan venni. Egy tízéves kislány billeg így az anyukája magassarkújában.
A Cinquecento egyik legfontosabb ismertetőjegye, a felhajtható vászontető nyitható panorámaablakká változott, az apró tükröket Grande Punto-fazonúakra cserélték. A Lancia Ypsilon egyszerű profilját feldobó nagy krómkilincs itt is működik.
A belső kialakítás is az örökséget viszi tovább. A műszeregység a kormány mögé középre helyezett körlapon belül helyezkedik el. Nagyon merész ötlet az egyszerű kilométerórából egy fordulatszámmérővel, benzinórával és az elektronika összes ikonjával terhelt konglomerátumot tervezni, az ív felső harmadába ráadásul a kormány is belóg. A kormány fogása nagyon jó, vaskos, a nekem még parkoláshoz is túlságosan könnyű city funkció szerencsére opcionális, a csinos kis krómkeretes gombot rögtön ki is nyomtam. A rádió és a klíma kezelői már kevésbé érdekesek, beleolvadnak az autó színére fényezett műszerfalba.
