Erről az autóról csak jót olvastam eddig. És tudom: ennek az autónak valóban kivételesen jónak kell lennie, hiszen az előző Fiesta is szuper kis kocsi volt, max egy pöttyet unalmas. Az új könnyebb, a formájával tényleg nincs sok baj. Itt a fejesugrás az első tesztbe.
Nem tudom, találkoztak-e már az életben olyan hírességgel, akiért amúgy rajongani szokás a képernyő (avagy mozivászon, monitor) előtt ülve. Ugye, hogy élőben mennyivel ráncosabb egyik-másik sztár? Dobó Kata szemölcse is sokat erősödik három dimenzióban, a századik életévén azért még innen levő, a médiafelületeken viszont alig negyvennek tűnő Medveczky Ilona pedig a fürdőben igazi, hidrogénezett, anorexiás dédinek néz ki. És ha érte önöket olyan szerencse (nem hinném, hogy sokak részesültek ilyenben), hogy Halle Berry mellett állhattak valami filmes díjkiosztó utáni partin, kicsivel azt követő időszakban, amikor a Világ Legjobb Nőjének mondott illető már elfogyasztotta az adag chilis babot – nos, talán kiderült, hogy az ő bélműködése is éppolyan, mint az önök nyilvánvalóan alantasabb fiziológiája.
Az egészből az a tanulság, hogy nem szabad óriási elvárásokkal nekiindulni senkinek és semminek. Nekem mindig azok a bulik sikerültek a legjobban, amikre nem akartam elmenni. Viszont sokszor éreztem magam pocsékul a társaságban, amikor heteken át készültem a bulizásra. Az új Fiestával is pontosan ez történt. Ha a Ford nemtörődöm arccal, a falnak dőlve, félig leégett, mezítlábas Caporallal a szája sarkában odaveti elém a porba – „Nesze, itt a legújabb minim, vigyed!” –, tán belehaltam volna a tömör gyönyörbe.
De a Ford nem így tett. Hanem úgy, mint Gyurcsány és Orbán. Óriásit ígért. Konkrétan olyasfélét motyogott a Caporal-mentes, fogselyemmel makulátlanra pucolt, mentoltisztára öblögetett úriemberi szájával, ráadásul szépen, artikuláltan, hogy mindenki jól értse: az új Fiesta akkora jelentőségű autó lesz, mint a T-Ford volt 1908-ban. Mondjuk előre tudható volt, hogy ez sületlenség, mert akkora jelentőségű autó már sosem lesz, mint a T-Ford. Hiszen az tette autótlan társadalomból autós társadalommá a világot. Ilyet nem lehet megismételni.
Tudtuk előre, hogy túlozni fog a Fiesta bejelentésekor a cég, hiszen sokat dolgozott vele, minden szögből körüljárta, reszelgette, polírozgatta, méltán érzi, hogy tisztességesen elvégezte a házi feladatot. Még a „Ford Béla − otthoni munka – IV. C.” feliratú vinyettát is kicserélte a házi feladatos füzeten, mert a széle már kicsit szakadt volt. Ám a korrektül végrehajtott munka még egy kis plusz rálapátolással sem elég ma ebben a szegmensben. Kisautón kis profit realizálódik, és hogy a kis realizálódásból sok pénz legyen, sokat kell az ilyenből eladni. A harc ezen a szinten minimum öldöklőnek mondható.
Az előző Fiestát imádtam. Élvezetes, méretét meghazudtolóan tágas, ügyesen kialakított, korrekt árú kiskocsi volt. Alapkiviteleit a fillérbaszó pénzügyi részleg alaposan elrontotta ugyan szörnyű műanyagokkal, elspórolt zajszigeteléssel, az emberi test formáját csak közelítőleg figyelembe vevő ülésekkel. Ám egy korrekt felszereltségű Fiesta mindig is szuper választás volt. Ma is az, ha még találnak a kifutó példányokból.
Képzelhetik, mennyire vártam az új Fiestát. Ha nem bökte volna még ki az autóbuzulásra hajlamos olvasók szemét, akkor most felhívnám rá a figyelmet: ez egy Mazda2. Nézzék meg a kocsi alapformáját, az ablakok vonalát, a kaszni méretét, egyáltalán, mindent. És persze tudjuk is, hogy a két modell közeli rokon, nem is kell okkult módon, szemmércével észrevenni a hasonlóságokat. A Mazda2-t pedig nagyon szeretjük, könnyű, fürge, kezes, legnagyobb baja a sok rideg műanyag és a kemény rugózás. De e kettő eltörpül a típus erényihez képest.
Az új Fiesta nagy javulás az elődhöz viszonyítva, de akad a kezében jobb lap is: a Mazda2-nél is ígéretesebb. Az elődnél könnyebb, ügyesebb formájú – bár például Zirig kollégának kifejezetten nem tetszett a formája –, a zajcsillapítását is kiválónak ígérték. A Mazda2-höz viszonyítva feltűnik a részletgazdagság, az otthonosabb belső, az igényesebb műanyagok (puha a műszerfal is!), miközben a fundamentumok ugyanazok. Irány a sztratoszféra, kicsi Ford, születésed pillanatában befutottál.
Aztán megkaptuk a tesztautót, izgalomtól cserepes szájjal beleültem, és a korábban hónapokon át felhalmozott lendülettől hajtva percekig úúúú-ztam meg áááá-ztam. Majd elindultam haza, a kandallómeleg tudatban, hogy lám, a világ jó irányba megy, meg lehet őrizni 2009-ben is a ropogósan friss menettulajdonságokat, úgy, hogy egy nem túl drága kiskocsi gyönyörű és kényelmes is tud lenni.
Ekkor kicsit már zavart a hang. Tudják, van a fogorvosnak az a fogkőleszedő, buzogányfejű szerszáma, ami lassabban forog a fúrónál, és morogva rezgeti az ember fejét, amikor a doki erőből a zománchoz nyomja. Nos, volt egy ilyen hang a Fiestában is, igaz, legalább nem rezgetett, és annyira azért nem volt erős. De kellemesnek nem mondtam volna. Később kinyomoztam, hogy egyedi hiba lehetett a bizonyos fordulatokon jelentkező erős zörej. Mivel mi (amennyiben el tudunk vonatkoztatni a konkrét hibától) az adott típust teszteljük, nem az adott példányt, ezért ilyen összeszerelési gondokkal ritkán foglalkozunk. De akadt később még néhány zavaró jelenség, ezért ezeket külön keretes részben gyűjtöttem csokorba.
Hozza-e a fiestás csillogást az új is? Lapozzanak, megtudják.
