Farbantartás

Most nemcsak továbbgondolták a New Edge dizájnt, hanem jelentősen meg is változtatták a méretekkel együtt. Persze minden ilyen húzásnak az a célja, hogy az autóban ülő kényelmesebben helyezkedjen el, jobban érezze magát utazás közben, de az ilyen két és fél centivel növelt tengelytávú, négy centivel szélesebb nyomtávú módosításoknak ehhez semmi köze. Ezt az ember észre sem veszi, ha beül. Inkább arról van szó, hogy most ilyen padlólemezt használtak, mert ezt tervezték úgy, hogy a nagyobb testvérnek is megfeleljen.

Aztán ha már nagyobb a padló, nagyobb lesz az egész autó, és ilyenkor a tervező keze is jobban siklik a felületeken. A legújabb Focusnál ráadásul siklás közben sikerült megtartani az eredeti formákat, és olyan irányba tolni az arányokat, mellyel a korábbihoz hasonlító, de sokkal tetszetősebb végeredmény születetett. Bár az elején még nem akkora erővel hasít belénk a szépség gondolata, és még a középső résznél sem ugrik be Mona Lisa, de a hátsónál már mindenki egyértelműen elidőzik.

Igen, a far az, ami elviszi az egész autót. Jó, persze oldalról nézve sokaknak a sportos szó jut eszébe, de vegyük észre, ez is a far miatt van. Az kanyarodik le olyan markánsan, hogy még az ötajtós is kupénak hat. És nemcsak a lehúzott tetővonal kelti az érzést, hanem a keskenyke lámpák - természetesen fönt -, és az a brutális szög amiben befordul a hátfalba, ami teljesen normálisan függőleges. Hol van a Renault kalapdoboza ehhez képest? Nem azt volt merészség megalkotni, de még csak nem is az első Multiplát, mert azok annyira kilógnak a sorból, hogy valamilyen érzést mindenképp kiváltanak. Ez a merészség, ez a Focus, mert ez nem annyira konkrétan ordítja, hogy itt az alsó középkategóriában is meg lehet etetni a vásárlókkal bármit, hanem szép csendben, csak félrehúzódva karakteres. És biztos vagyok benne, hogy ilyen lesz néhány év múlva is.

Ugyanez igaz nagyjából a belsőre is, bár ott nagyságrendekkel könnyebb dolga volt a tervezőknek. Az előző műszerfal valljuk be, újszerű volt - újszerűen ronda -, és sokkal nyugodtabb szívvel mondjuk úgy az új Focusra, hogy szép autó, hogy tudjuk, a belseje már nem olyan újszerű, mint eddig volt. Másképp újszerű. A műszerezés hagyományos, a felhasznált anyagok sem annyira különlegesek, a mostani újszerűség inkább abban mutatkozik, hogy nem sikerült pontosan kiszámítani az öntőforma méreteit, így becsukott ajtónál jelentős méretű szakadék tátong az ajtókárpit és a műszerfal széle között. Mindkét oldalon.

A nemzetközi sajtóbemutatón még érintőképernyős csilli-villi navigációs HI-FI volt a középkonzol dísze, nekem ebbe a Ghia felszereltségbe már csak a C-Maxban már megismert Sony berendezés jutott, ami akkora, hogy simán elmenne szobai mini HI-FI toronynak is. Mondjuk a C-Max nagyobb műszerfalában nem tűnt ennyire nagynak, de most azt is észrevettem, hogy akár egy régi Saab-ba is át lehetne rakni, mivel azokban vannak olyan távol egymástól a kapcsolók, hogy a hideg északi napokon kesztyűben is simán hozzájuk lehet férni. És még csak nem is illenek a kerek gombok a többi szögletes közé.

De minden fikázás ellenére rendben van az autó minden porcikája. Észre kellett vennem, hogy a Focus előnyére változott, mert megtartott minden jó tulajdonságot, a rosszakat pedig kijavították. Az eddigi 1.8-as TDCi helyett most már rendelhető a kétliteres TDCi is, bár csak a Ghia felszereltséghez. Ennek a kétezresnek nemcsak a teljesítménye, meg a nyomatéka nagyobb egy hangyányival, hanem az egész karakterisztikája nagyobb nyugalmat sugároz.

Nem mondom, hogy alacsony fordulatról húz, mert azt tudta a kisebbik is. Azt se mondom, hogy jobban húz, mert bár igen, de mégse ez a számottevő különbség. Elsősorban a hangját említeném, mert az is nagyobb. Már a beindításkor hallható, hogy ott a motor elöl, elinduláskor aztán egyértelművé válik, hogy az cipeli a kasztnit. De a hangossága mellett mindenképpen megemlítendő, hogy a normál városi közlekedésben elért zajszint nem emelkedik tovább autópályán sem. Tehát ugyanolyan hangos ötvennél, mint 160-nál. Persze ott azért van már némi szélzaj is - hiába az előbbre tolt aljú szélvédő.

És ezzel végére is értem a rugdosódásnak. Mert mindössze ennyi, amit fel tudok hozni a 2.0 TDCi ellen. Iszonyatosan kellemesen hajtja meg az új Focust, 80 km/h-nál tökmindegy, hármasban vagy négyesben vagyunk, retteneteset tol. A hármas egyébként elhúzható 120-ig, de akkor már kis lámpa figyelmeztet, hogy ideje váltani. Tiszta Forma 1. Ahogy említettem, a motorzaj hangereje állandósul, könnyen megszokható, és egyáltalán nem zavart már a második naptól. Persze, hisz olyan dolgok feledtették, mint ez a motor, na meg kellemes váltó. Semmi akadozás, simán kapcsolható mind a hat fokozat. Sőt, az ugyanezzel a motorral szerelt Volvo V50-hez képest - ami egy időben volt nálunk teszten a Focussal - még a hátrameneti fokozat is simán megtalálható. És akkor még nem is beszéltem a futóműről.

Az volt az előző Focusnak is a legjobb része, és most sem rontották el. Raktak bele ugyan mindenféle gumikat, amik az utastérbe jutó zajt hivatottak csillapítani, de mivel ez nem nagyon sikerült nekik, legalább kárt sem tesznek a futóműben. Folyamatosan vigyorognom kellett a Focusban, és ezzel még nem is mondtam sokat. Direkt gyorsabban mentem a megszokottnál az ismerős kanyarokban, mert annyira kellemes érzés, hogy tudtam, befordul, és nemcsak befordul, de oda fordul, ahova kormányozom. Kevés autó tudja ezt. Csak azt hisszük, mi irányítjuk őket, pedig az út irányítja. De nem a Focust. Azt a sofőrje, aki az indulás első pillanatában megérzi, mivel van dolga, vissza is él a helyzettel.

Értékelés: A szerző 3,5 csillagot ítélt a Focusnak - a szerkesztőség azonban ezt egyhangú döntéssel felülbírálta; a Focus kinyilatkoztatásunk szerint 4,5 csillagra jó.