A hetedik változat

Nagy divatja van mostanság a hajtogatható merevtetős CC-knek. Jómagam eddig kettőt vezettem, a Peugeot 307-es és a Renault Megane kupé-kabrió változatát. Nagyon menők, kúlok, trendik és ütősek, de egyiket sem akartam megtartani. Az sem tetszett, ahogy a szépen varrott bőrök, a krómkeretes műszerek elütöttek a lényegében változatlanul hagyott alsó-közepes alapok tucatautósságától. A nyeklés-nyaklás pedig, különösen a Renault esetében, kissé rémisztő volt, a kasztni, a belső minden kanyarban széthullni érződött. Az Astra TwinTop állítólag jóval merevebb, de abban még nem ültem.

A Focus más, ez számomra határozottan a kéne kategóriába esik. A formáról lehet vitatkozni, némely kollégák furcsán néztek rám, amikor a tesztút után a vacsoránál kijelentettem: nekem ez jobban tetszik a franciáknál; de hát tessenek megnézni a fotókat: nem szép? Nincs benne semmi modorosság, erőltetettség, ez nem egy presztízsmodellnek látszani akaró meghámozott alsó-közép, hanem egy nyitott Focus. Tetszettek a részletek is, a krómkeretes hűtőmaszk éppúgy, mint a hátsó krómdíszlécbe nyomott F O C U S, vagy az oldalindexek helyére pattintott kis FOCUS-plakettek. És a hátsó lámpa is, ami a 9 ³-as Saabéra hasonlít, de ez nem baj, meg az ajtók feletti krómdíszléc is. Meg a felnik. És a ködlámpák. Meg minden, kivéve az antennát, ami hülyén és zavaró szögben mered fel a szélvédő fölött. Zavaró a csomagtérfedél alatti ujjnyi vastag illesztési hézag is, de az autó akkor sem rossz.

Bizonyos szögekből nézve persze optikailag kissé farnehéz, mint a többi CC is, hiába, kell a nagy puttony, amibe el lehet dugni a tetőt is, meg még 248 liter ezmegazt. Ezzel együtt majdnem annyira tetszik, mint mostoha-ikertestvére, vagy hogy is mondjam, a Volvo C70. (Talán akad, aki nem tudja: a Volvo S40/V50 Focus padlólemezre készül, a C70 pedig az S40 alapjaira.)

És belül sem rossz. Nincs túldizájnolva, sőt, talán túl átható is egy ilyen divatautóban a szokásos fordos komor unalom, de szépek a kárpitok, jól harmonizálnak a direkt a CC-hez alkotott színek, nagyon tetszett például a padlizsánlila fényezéshez illesztett padlizsánlila műszerfalborítás. Az anyagok nem kellemetlenek, a kezelőszervek funkcionálisak, a műszerek egyértelműek. Jó az ergonómia (az üléspozíciót a CC-ben két centivel a mezei Focusok alá süllyesztették), remek a kormány fogása, szépen szól a rádió. Inkább használati tárgy, mint műalkotás, kell kicsit vezetni, hogy megszeresse az ember, de utána már nem érti, miért nem kedvelte azonnal.

Alig pár zavaró dolgot tudtam kilistázni a kabinban. Nem igazán kényelmes, kicsit szűk, mégis csúszkálós az ülés. Csúnya a váltó karja a benzinesben. És tehettek volna valami pléht a pedálokra, a műanyagtaposók kiábrándítóak - ha lenézünk a kormány alá, akár egy húszéves Sierrában is érezhetjük magunkat.

Magam mögé tekintve (181 centi) nagy összegekben fogadtam volna, hogy nem fogok tudni beülni és visszahajtani az első ülés támláját. El is buktam volna, ugyanis de. Nem mocoroghatok túl sokat, térdem és a támla közé nem fért be egy ujjam se, de pár órát talán kibírnék itt. A fejem aggasztóan kilóg az övvonal fölé, az elöl ülőkre zavaróan, de óvólag ráhajló szélvédőkeret pedig innen már nagyon messze van, de jó érzés tudni, hogy ha borulna a CC, a hátsó fejtámla mögül kiugrana két támasztóelem. Azért inkább boruljon erre a helyre a szélfogó homálya.