Nagy nyári fogyasztásteszt öt, gazdaságosnak mondott autóval

Illetve fenéket, dehogy könnyű, hiszen ha emlékezetem nem csal, ez volt a legtöbb embert megmozgató összehasonlító tesztünk. A tíz aktív szerkesztőségi tagból négyen vettünk benne részt, ha a maradékból kivonják azokat, akik külföldi úton vagy terepen voltak, elhiszik, hogy aznap mindössze egyen szerkesztették a lapot odabent. Mi, többiek pedig bevágódtunk a tesztautókba, és mértünk, káromkodtunk, vitatkoztunk, tankoltunk. Robertó, a vágómester is velünk tartott operatőrével, Tamással, így evidens volt, hogy egy autót kapnak ők is.

Papp Tibivel összedugtuk a fejünket, és lehetőségeinkhez (na meg az importőrökéhez) képest igencsak színes palettát válogattunk össze az elérhető tesztautókból. Szempont volt az eltérő motorcsalád, más-más váltószerkezet, és hogy legyen köztük hibrid, meg alacsony fogyasztást ígérő benzines is. Nem sok közük volt egymáshoz, de egy biztos metszéspont azért akadt: mindegyikben volt klíma. A kis híján 130 kilométeres túra rajtvonalára tehát a következő típusok sorakoztak fel.

Én egy Hyundai i30 1.6 CRDi -t kaptam, ötfokozatú kézi váltóval, Comfort felszereltséggel, amely jelenleg 3 629 000 forintért kapható. Ezt egyébként a Kia Cee’d helyett választottuk, mert az épp nem ért rá. A Hyundai motorja 90 lovas volt, nem az erősebbik, 115-ös.

Papp Tibi a stop-start rendszerrel ellátott 1,3-as, benzines, hatfokozatú kézi váltóval szerelt jajjdesárga, 4 020 000-be kerülő Toyota Yarisra esküdött. Ilyen változat létezett az előző generációs Yarisból is, kíváncsi volt, ez is olyan takarékos-e. Az autó trükkje mindössze annyi, hogy álló helyzetben leállítja a motorját, amikor pedig az ember benyomja a kuplungot, hogy egyesbe kapcsoljon, újraindul.

Az adatbázisunk és a Népítélet Gyurcsók Józsija, Nyegleo egy Peugeot 308 1.6 HDi kényelmét élvezte, tetézve egy robotizált váltóval, mindezt 6 874 000 forintért. A Peugeot váltója tehát nem energiazabáló, hagyományos automata, hanem kisebb veszteséggel dolgozó kézi váltó, amit megfontolt munkahengerek kezeltek. Ahogy a kuplungot is.

Robertónak egy mélytengeri búvárhajóbelső szagát árasztó Dacia Logan 1.5 dci jutott, mindösszesen 3 040 000 forint értékben. Ebben sem volt semmi különlegesség, 85 ló és öt gang a váltóban.

Bende Tibit ekkor már napok óta nem lehetett kirobbantani a hibrid, CVT váltóval szerelt Honda Insightból, így hagytuk is benne, jöjjön azzal, mentse meg a bolygót. (Ára: 5 899 000 Ft) Ez, akárcsak a Toyota, benzinnel üzemelt, ráadásul automata váltója volt. A lámpánál ez is leállítja a benzinmotorját, sőt, még többre is képes: fékezéskor tölti az akkujait, az így elspájzolt elektronokat aztán a gyorsításoknál hasznosítja.

Eredetileg eltervezett útvonalunk 150 kilométer hosszú volt, ennek egyharmada városi (pontosabban budapesti) araszolgatás (a visszaúttal egyetemben), majd egy 50 kilométeres autópályarész le a sukorói (Velencei-tó melletti) Gémeskút étterembe, majd kiadós ebéd után vissza a szerkesztőségbe a 7-es úton. Kifejezetten megkértünk mindenkit Papp Tibivel, hogy ne a minél kisebb fogyasztás legyen a cél, ne vezessenek szándékosan spórolva, hanem csak ahogy napi szinten szoktak. Ez nagyon fontos volt, hiszen odafigyelve ezen autók mindegyike képes arra, hogy nagyon kedvező fogyasztást produkáljon. Ugyanez igaz fordítva is, taposva-gyilkolva szinte korlátlan mennyiségű üzemanyag lefolyik a torkukon. Szóval csak úgy, mint a mindennapokban, klímát kapcsolni, ha kell, rádiózni, világítani.

Persze már az elején kezdődtek a gondok. Tervünk az volt, hogy a Pesti alsó rakpartról a Petőfi hídon átautózunk a budai oldalra, egészen a Bem rakpartig, onnan pedig a Margit körúton át ki Budaörsre, a Yamahához, ahol kitesszük Árpádot. Naná, hogy aznap reggel zárták le a budai rakpartot, így kihagytuk ezt a szakaszt, gondolván, a pesti oldalon úgyis megdöglünk mindannyian a dugóban. A szerkesztőséghez közeli benzinkúton (Váci út 202.) tankoltunk tele minden autót, egyezményesen az első pisztolykattanásig.

Később ez lett az a pont, ahol az Insight-affér elkezdődött: nem voltunk benne biztosak, hogy ügyvezetőnk nem a kutasnak adta-e a pisztolyát, tankolja ő tele a virágokkal borított japánt. Erről akkor még mit sem tudtunk (szerintem sosem fog kiderülni), nekivágtunk a rakpartnak káoszt, dudaszót és gőzölgő fejeket vizionálva. Lenulláztuk a napi számlálókat, majd nagy levegőt vettünk.

Döbbenet. Ez a helyes szó, hiszen mikor mindannyian begurultunk a Yamaha parkolójába, Papp Tibinek csak egy „Mi az Isten, ciánoztak a rakparton?”-ra futotta. Ilyen még sosem volt, hogy reggel kilenc órakor szinte a megengedett sebességkorlát körüli tempóval guruljunk végig a városon. Mivel az Insight és a Yaris is start-stop rendszerrel volt ellátva, ők bukták itt a legtöbbet, hiszen ritkán tudták kihasználni adottságukat. Persze nem telt el két perc, és a két Tibor máris konfrontálódott egymással. Papp próbálta rávenni Bendét, hogy legalább néha adjon gázt, és közlekedjen normálisan, ahogy a többiek.

Nyegleo elégedetten pattant ki a 308-asból, csupán kicsit komorodott el az arca, mikor a robotizált váltóról érdeklődtünk. Én a magam részéről elégedett voltam, Árpád súlyával a fedélzeten is elég jól álltunk, bár autónk kétségkívül nem a legkomfortosabb, a keresztbordák zavaróan nagyokat ütnek a futóművön. Ellenben Robertó úgy bukott ki a Loganból, mint amatőr búvár a telefingott keszonkamrából. A belterét ugyan átdolgozták, de a szag maradt. Összefoglalva: valami furfang és ármány történt, de nincs mit tennünk, reméltük csak, hogy a délutáni visszaúton azért rendes ízelítőt kapunk statikus haladásból. Irány a sztráda!