Kevés hálátlanabb feladat létezik annál, mint képbe helyezni a második generációs Kát. A korábbi modell öröksége súlyos teher, de most már ott van az olasz rokonság is. Vagy éppenséggel lengyel?
Rég üldögéltem ilyen hosszan, tétován teszt megírása előtt. Viaskodtam, hogyan lássak hozzá. Nem mintha nem lett volna ötletem, éppen ellenkezőleg. Éppen az volt a bajom, hogy túlságosan sok irányból is neki tudtam volna látni a cikknek. Mert ez az autó egyrészt a régi Ka egyenes ági leszármazottja. Másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni az olasz felmenőket sem.
Mert ha valaki fog egy jó éles bicsakot, és meghámozza ezt az aranyos kisautót, egy Fiat 500-ast talál a felszín alatt. Bizony, a Ford lemondott a saját fejlesztés dicsőségéről, és inkább lepaktált a torinóiakkal. Az új Ka emiatt szinte az utolsó csavarig, karosszériamerevítésig, mikroprocesszorig megegyezik a Lengyelországban készülő sikeres olasz divatminivel, mi több, ugyanott is készül. Igaz, a Ford állította a bevezetésekor, hogy nemcsak a kinézete, de a karaktere is más. Adja magát, hogy az új 500-astól kell elindulni, megnézni, mennyiben más a Ka, aki ezt kihagyja, az vak, süket, és ami tényleg bűn – alulinformált.
Meg persze be is csukhatjuk a szemünket, és akár önálló autóként is kezelhetjük a Ford legkisebb autóját, mellesleg első számú divatmodelljét. Ám ez esetben az új Renault Twingón kívül nehezen találunk számára vetélytársat. A Citroën C1− Peugeot 107− Toyota Aygo hármas silányabb, viszont ötletesebb, a kispolgárian célszerű Suzuki Alto sem alternatíva, minden más pedig jellemzően nagyobb nála. A Ka ugyanis nem kisautó, hanem mini, egy mérettel a Ford Fiesta alatt helyezkedik el. Amit – nini – hasonló felszereltséggel, plusz 13 lóerővel alig tíz százalékkal drágábban meg is kaphatunk.
Állt Csikós Zsolti, a negyedik béből a süteményes pult előtt, és nem tudott választani. Úgy döntött hát, hogy mindent kipróbál.
1996-os megjelenésekor a régi Ka formája legalább akkora durranás volt, mint a Renault Twingóé 1993-ban. Aminek egyébként a vetélytársául szánták. Műszakilag viszont semmiféle izgalmat nem tartogatott – az előző Fiesta alapjára készült, ráadásul az akkor már tényleg őskövület egyhármas, nyomórudas benzinmotor hajtotta. Őslény volt tehát, űrsiklóruhában.
A Ford azonban akkor már nagyon rajta volt az izgalomfokozókon, olyan autókat gyártott, amelyek egy nagyságrenddel jobb vezetési élményt adtak, mint fajtársaik. Ilyen volt a korabeli Fiesta, a Puma, de még a Mondeo is.
A Ka is megkapta e kezelést, kis tömege és finom hangolása miatt minden ódonsága ellenére élvezet volt vezetni. Stopperrel mérve lassú volt, mint a Földhivatal, vérpezsdítőnek azonban jobban bevált, mint a kehidakustányi élményfürdő. Vette is mindenki tizenhéttől hetvenhét évesig.
De akárcsak a második generációs Twingo , most az új Ka sem tudja bevinni az előd formai balhorgát. Szép, ügyes, még emlékezni is fogunk rá, ha már egyszer láttuk, no meg benne van a corporate identity, azaz márkaarculat, amit a Ford mostanában használ. Hiba egy szál se. Ám lelkesedés se sok. Az első Ka még New Edge volt, ez itten már Kinetic Design. Utóbbi érdekesebb, előbbi újszerűbb – volt a maga idején. De az új Ka nem néz ki rosszul, kitűnik a forgalomból, ez talán elég is.
Jobban fel van extrázva az elődjénél, elöl valamennyivel, hátul sokkal több benne a hely, de azért még mindig nem egészen négyszemélyes, inkább kettő plusz két háromnegyed. Kisebb gyerekek azonban ülésestül beférnek, és ha a testmagasságuk eléri a százötven centit, emiatt nem kell nekik magasító, akkor is ellesznek még néhány évig. Tehát használható a második sor is. De a Ka szigorúan csak négy főt vihet, ugyanis csak ennyi öv van benne.
Nálunk a drágábbik, Titanium felszereltségű, 1,2-es, 69 lóerős motorral szerelt benzines verzió járt, ezt most majdnem kerek hárommillió forintos áron mérik. Ennyiért volt benne manuális klíma, motoros ablak, távirányítós központi zár, mp3-as lejátszó, meg mindenféle színre fújt külső elem, amelyek megléte nélkül, gondolom, jobb társaságból manapság kinézik az embert.
Sajnos a bőrözött kormány opcióját nem csekkolta ki a Ford PR-osztálya, amikor megrendelte a tesztautót, pedig a pocsék tapintású, a tenyérből már a derengő márciusi napfényben is folyónyi verejtéket fakasztó műanyag karima szörnyen lerontja az összképet. Romlik a világ, volt idő, amikor egy autógyártó – talán épp a Ford volt az? – kitalálta, hogy minden autóját bőrkormánnyal adja, kerül, amibe kerül. Szerették is azokat a kocsikat az emberek. Ez ugyanaz a kis figyelmesség, mint jobb helyeken a kávé mellé adott feketecsoki.
De most akkor jobb a Fiatnál, vagy rosszabb? Nem ússzák meg a második oldal elolvasását…
