VAN, AMIKOR TÚL NAGY

Az autó elvileg egy a Brougham szériából, ami a legmagasabb felszereltségi szintet jelenti adott modelltípusban, de ezt az autó pár részlete, például az elektromos ablakemelők, illetve a kabrióságot imitáló műbőr tetőborítás hiánya cáfolja.

Az LTD vezetése felér egy fiola kedélyjavítóval. Ráadásul ahol végigmegy, mindenki más is kap a sofőr boldogságából. Nem zavar, ha néznek, de amikor az egész forgalom gyűlöl és lekurváz, az árnyalja a vezetési élményt. Ezt a szörnyeteget és gazdáját mindenki imádja, gyerekek integetnek, apukák kiabálnak át, csajok mosolyognak. Egy rendőrautó ablakából is felfelé tartott hüvelykujjal csápolnak át. A hirtelen megugrott népszerűségi mutatótól eltekintve is szép az élet a krákogva rotyogó V8-as mögött. A motor szörnyen hangos, de öröm hallgatni, minden mozdulatra visszadübörög valamit. Durván, karcosan, de legalább reagál.

Hangosan köszörülve indul, fel kell ébreszteni, nem beindítani. A gáz nagyon jól adagolható, úgy 30-ig hozzá se kell nyúlni, annyival elmegy sima fékelvételre is. Az óriás bármikor készen áll kerékfüstölésre, de a sima forgalomban is lendületesen lehet vele haladni, azonnal élénken mozdul, ami méreteit és korát tekintve igazán szívmelengető. A háromfokozatú automata váltó természetesen a kormányoszlopon van, mutatója a mérföldóra alatt. Ergonómia a szüleim megismerkedése előtti időkből. Kifejezett rántással és nem kímélő stílusban vált, én lehet, hogy előbb megtenném. A fék tisztességesen megfogja a két tonnát, nem kapkod, ha csak lassítani akarok, nem fogja lefejeltetni velem a kormányt, ahogy újabb és egyszerűbb autókban szokás.

Csak a kormány lóg ki a képből. Barátnőm Puntóján ilyen könnyű a city funkcióban, ami nekem még parkoláshoz is túlzás. Ebben a súlyos óriáscápában egy kis anyag jó lett volna a kezembe is. Ráadásul ijesztő közvetlensége egyáltalán nem passzol a ringató futóműhöz, amin elég nagy kilengéseket mutatva leng a karosszéria; nem is gurul, hanem hullámzik előre. Tökéletes élményautó, lehet vele bágyadtan lassúzni, de ha muszáj, csúnyán, üvöltve lefüstöli a szemtelenkedőket.

A legutóbb egy barátom lényegesen szerényebb, de veterán állapotú kockawartburgjában vigyorogtam ilyen megszállottan, új autókban ritkán kap el a felhőtlen öröm. Természetesen nagy a fogyasztása, de ez az adat így, beendorfinozva teljesen érdektelen részletkérdés. Ilyen autót meg csak szerelemből SZOKÁS venni, ez is így került a tulajdonosához.

Fenntartása viszont meglepően olcsó, az internet feltalálása óta az alkatrészek beszerzése sem sokkal komplikáltabb, mint egy új Ford esetében. A tesztautó három éve került mostani gazdájához. Addig főleg a keleti blokk gépparkjából behívott donorok segítségével, házilag berhelgeték. A motortérben található ismeretlen rendeltetésű, de legalább színre igazított konzervdoboz - talán Arany Fácán paradicsompüré - is ennek az állapotnak az emlékét őrzi. Az ék alakú hűtőrács 12 000 forintért érkezett, kár hogy nem dokumentálták az összehajtogatott VW Golf-elemet, amivel addig helyettesítették.

Az persze nyilván ingyen lett valahonnan. A futómű felújításához az összes új alkatrész, komplett lengéscsillapító és fékcserével 145 000-be került. A motorhoz máig nem kellett nyúlni, pedig a számláló 500 000 felé közelít. Egyedül az emblémákkal felesleges foglalkozni, az első adandó alkalommal lepattintják őket. De az LTD típusjelzések nélkül még jobb, csupaszon igazi technocápa.