Ha röviden kéne rá válaszolni, hogy miért nem alakult ki érzelmi kapcsolat köztem és az új Forester között, akkor a régire mutogatnék vádló ujjakkal. Amikor megtudtuk, hogy jön az új dízel Forester tesztautó, hirtelen felindulásból mellé akartuk tenni ügyvezetőnk első generációs S-Turbóját összehasonlítási alapként. De Bende Tibor hárommilliós, automata váltós, turbós és benzines kocsija, valamint az új, közel nyolcmilliós, kézi váltós dízel összeeresztése mégsem tűnt olyan jó ötletnek: nehéz elképzelni, hogy valakinél ez a két kocsi egymás reális alternatívája legyen.
Legyen ön az első, aki a dízel Foresterről ír!
Arra viszont kitűnő alkalomnak bizonyult a közös próba, hogy kiderítsem: mi adta a régi varázsát, és vajon mi hiányzik az újból? Az első Foresternek már a formája is imádni való. Igazi, keményvonalas szögletességével, minden részletéből áradó célszerűségével és a kedves macipofával nagyon szerethető jószág. A keret nélküli ajtókat feltárva már tudom, miben más az eredeti és az új. Az eredeti Forester 10 évvel ezelőtt azért lett olyan, amilyen, mert a mérnökök azt gondolták jónak. Kiindulási alapnak fogták az akkori Impreza mechnikáját és padlólemezét. A kezükbe akadt egy vonalzó, amivel rárajzoltak egy magasabb kombi karosszériát, majd a lehető legcélszerűbben berendezték az utasterét és kész. Nem végeztek piackutatást, és nem kérdeztek meg fókuszcsoportokat a műszerfal számlapjának színéről. Nem azért reszelgették a mérnökök, hogy amerikai háziasszonyok ízlésének megfeleljenek vele, hanem hogy jól működjön. Szerintem. De nézzük inkább a tulajdonos véleményét, miért pont egy Forester S-Turbót választott magának a BX után.
Átmeneti kabát
Igen, szeretjük a turbós Subarukat, de a sok nagyszájú között csak én mertem bevállalni egy Forester S-Turbót. Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszédaim sorra vásárolták az összkerekes kocsikat. Firtató kérdéseimre készségesen elmesélték, hogy ha jön a hó vagy a jég, akkor a takarítás és sózás hiányában önerőből kell megoldani a munkába járást. Értettem. Mindenféle autókon gondolkodtam, a Vitara- és RAV4-vonalról, végül mégis egy automata Forester S-Turbót választottam.
Az autó kicsi. Mondjuk akkora, mint egy korabeli Astra, a tengelytávjuk legalábbis centire megegyezik. Szélességre ugyan nagyobb annál, és hosszabb is valamivel: a kombinál 17 centivel, de a tengelytáv a kiindulópont. Tehát adott a méretosztály, ez bizony egy kompakt kombi az ezredfordulóról. Épp ezért kicsi a hátsó lábtér, egy babahordozóba tett gyerek épp befér mögém. A jobb oldali első ülés mögött az súlyosbítja a helyzetet, hogy a váltózárat csak eléggé hátra lehetett beszerelni, így szinte teljesen hátra kell tolni az ülést. Ennek ellenére a kezdetektől elégedett vagyok a helykínálattal, sőt, azóta ugyan nagykabátos idő lett, de a kilencvenpár kilómmal nem mondanám szűknek. Inkább passzentos. Nekem furcsa egy kicsit a két első ülés támlájából lehajtható oldalankénti könyöklő, ami kemény és keskeny, de könyöklésre végül is alkalmas.
A székben ülni kellemes. Nem pont az a fotel, ami a Mercikben és Volvókban olyan remekké teszi az együttélést, de nem is gerinctörően passzentos Recaro. Egyszerűen egy jó tartású szék, amiben több száz kilométer sem fájdalmas élmény. Az ülésfűtés erősebb fokozata olyan, hogy nem csodálkoznék, ha nemzőképtelenné lett Forester-tulajdonosok levelei árasztanák el a Subaru vevőszolgálati postaládáját. A gyengébb fokozat kellemes.
A műszerezettség elégséges, benzinszint, motorfordulat, hűtővíz- hőmérséklet, napi és összkilométer-számláló. A műszerfalon ezernyi célszerű gomb, de nem mindről tudom, mire való. Ablakmosó gombból is van kettő, azt például nem értem, miért. Mondjuk egyikre se csinál semmit. A klíma vezérlése annyira fapados, hogy direkt jólesik tekergetni a hőfokszabályzó gombot, ami tekerés közben kattog. Apropó kattogás. Minden relé, a hátsóablak- vagy szélvédőfűtéstől az indexen át az ülésfűtésig, meghitté teszi a subaruzást. Apró kattogásaival tudat minden rezdüléséről, él, működik, velünk van.
Aztán a vezetőülésből látni még az ablaktörlő lapátok alatti fűtőszálakat, ami a Ford szélvédőfűtése mellett nekem unikum, valamint remekül látszik a töltőlevegő-hűtő motorháztetőbe emelt légterelő nyílása is. Ezt a design-elemet azóta mindenféle kis SUV-n viszontlátom. Mások szerint is jól néz ki. A keret nélküli ablakok is vagányok, bár szélzaj bőven termelődik a hangszigetelő gumikon. A napellenző a gondos tervezés mintapéldánya: tolltartó, többféle kártyatartó kapott rajta helyet. Ami viszont az aduász, az a négyzetméternyi üvegtető, árad be rajta az őszi nap, ezzel kellemes hangulatot varázsolva odabent. Persze nyitható, és ha nyáron zavaró a tűző nap, akkor el is lehet sötétíteni. Szerintem üvegtető nélkül ne vegyen Subaru Forestert!
A motor ebben is 4 hengeres bokszer, 170 lóerővel. Ez nem valami sok, boyracerkedni kevés, normálisan haladni épp elég. Automata váltóval pont 10 másodpercen belül van százon, és épp nem futja meg a 200-at. Alacsonyabb fordulaton hirtelen gázadásra visszaváltásig erőtlen, ezt a későbbi motorváltozat átalakított szívórendszerével valamelyest sikerült kompenzálniuk. A bokszer halkan és kiegyensúlyozottan jár, jól veszi a gázt, már a turbónyomás teljes felépülése után. Winkler fő félelme az, hogy egy turbós benzinessel párosított automata nem válthat szépen, pedig de. A váltó különösen érzékeny, 60-nál a gázpedál állásán milliméterekre van egymástól a hármas és a négyes. Ha kicsit lankad a figyelem, simán harmadikban marad, ami nem tesz kifejezetten jót a fogyasztásnak.
A futómű kemény, bár nem annyira, mint újonnan volt. Kábé olyan, mint egy mai kompakt futóműve, bár annál nagyságrendekkel pontosabb, még így, fáradó szilentekkel is.
