Martenst a zöldeknek!

Nem tudom, hogy emlékeznek-e még a Wendy's gyorsétteremláncra. Budapesten összesen három kajáldájukat ismertem, közülük is az Oktogonnál levő volt a legjobb. Egészen egyszerű kajákat árultak, hamburgert, salátát, hajában sült krumplit, tacót – ilyeneket. De mindnek fenséges íze és állaga volt. Aki járt oda, tudja, hogy fastfoodos skálán wendyzni élményszámba ment. Aztán a Wendy's kivonult Magyarországról, állítólag nálunk veszteséget termelt. A francba.

Hasonló sorsra jut a Subaru is, ha nem vigyáz magára, bár egyelőre nincsenek viharfelhők az égen. Az értő kisebbség az Impreza-gyártó csodacéget látja a márkában. Számukra a Subaru név egyet jelent a kanyarban ötvenfokos szögben, keresztben driftelő, oldalt köveket és sarat, hátul a kipufogókon lángnyelveket hányó, kék-sárga színű, üvöltő raliautókkal. Amelyek valaha minden versenyt megnyertek, ahová csak véletlenül beestek. A vérbeli subarus Imprezát akar, turbósat, WRX-eset, még inkább WRC-set, lehetőleg bömbölő kipufogóval, aszfaltmatricává ültetve, hangosan sziszegő lefújószeleppel, Formula-1-es méretű gumikkal.

De aki csak majdnem vérbeli subarus, az hazamegy, belenéz a bankszámlájába, és kiderül, hogy feleannyi pénze sincs, mint amennyiből városi raliversenyzővé válhatna egy Impreza kormánya mögött. Vehetne talán a típuskódból W és R betűket nélkülöző, mezítlábasabb Imprezát, de úgy már nem kell. Akkor már inkább a bakancsra szavaz. A Foresterre.

Mert a Forester lényegében Impreza-áron sokkal több helyet, nagyobb csomagtartót, némi rögjáró képességet, a közepesnél jobb forgalmi jelenlétet ad. Nem annyira stabil, nem annyira ugrékony, nem nyújtja azt a döbbenetes versenyautószimulátor-érzést, de aki ült már benne, tudja, hogy a Subaru-fílinget hozza. Meg a subarus tartósságot is. Fentiekből egyenesen következtethetően pedig a subarus értékállóságot is.

Ennyit a vérbeli subarusokról. És hogy áll a márkához a többség? Sehogy. Hallottam olyan véleményt, hogy a Subaru valami gyanús koreai termék. Meg olyat is, hogy mellékvágányos, kicsi japán cég, mint a Daihatsu, vagy például az elektromos ceruzahegyezőt gyártó Kodemmacho Nissin. Sokan egyáltalán nem is tudják, mi az. És ha megkérdeztem, hogy akkor vajon miért olyan drágák az autói, egyetlen értelmes érvet nem tudtak felhozni. Csak.

Ó, szegény tudatlanok. Ha tisztában lennének azzal, hogy a Subaru micsoda fényességes csillag a japán égbolton! Azaz helyből hat, hiszen a Fiastyúk-csillagképes logóban ennyi csillogó pötty van. Ez egy kedves, kretén, távol-keleti autógyár, amelyik talán utolsóként őszinte kocsikat készít.

Látják, ez a baj. Subaru szinte nincs az utcán, csak néhány átépített, üvöltő Impreza. Meg persze a maroknyi, turbós Imprezát venni képtelen, dacos subarista Foresterei, Legacyjai. De azok nem látszanak, mert azoknak a formája – hogy is illik ezt mondani – nem igazán emlékezetes. Pedig a Subarunak, mint minden autógyárnak, autókat kellene eladnia. Lehetőleg nagy mennyiségben. Amíg a többség inkább csak álmodozik a kék-sárga villámokról, mint hogy vegyen egy tömeg-Subarut – helyette reggel beül az egyenszürke Opel Vectrába, és munkába hajt –, addig a márka kevés pénzt fial. Ezen igyekeztek változtatni a dízelmotor bevezetésével. Mert ha egy dízel Subaru nem túl drága, ráadásul takarékos is, mi több, még a környezetet sem terheli túlságosan a kipufogógázaival, nem lehet nagy baj az eladásaival.

A négyhengeres bokszerdízel annyira érdekes, hogy önmagában megér egy külön keretest, az olajsárra kevésbé fogékony olvasókat inkább nem terhelem tömény terminus technicusokkal. Aki informálódni akar, ugorjon fejest a keretes anyagba, aki nem, ugorja át.

Moraj nincs, de van más. Lapozzanak, kérem!