A kis durranás

Nem értem, miért olyan nagy dolog a turbó meg a kompresszor együtt. Az igaz, hogy nem szenved alul, de egy sima kompresszoros autó sem, sőt már a turbómotorok között is több éled egészen alacsony fordulaton. A modern kompresszoros motorok is hatékonyak már nagy fordulaton, akkor meg miért nem volt elég egyetlen feltöltő? Mindennek tetejébe a motor nem is reagál kifejezetten közvetlenül. Ki kell várni, amíg a kompresszor (kis fordulaton) vagy a turbó (2400-tól) akcióba lép. Ha nem tudnék a varázslatról, azt hinném, hogy a TSI egy nagyon kulturált, de csak közepesen közvetlen és vezetőbarát kompresszoros motor.

Eljött az ideje, hogy elmondjam a véleményem az autóról is, eddig ugyanis kizárólag a TSI technológiával foglalkoztam, ami egyszer talán majd csodálatos távlatokat nyithat, ma azonban semmi különlegessel nem kecsegtet. Elnézést, már megint. Tehát. A Golf GT nagyon jó kis autó, a Focus ST 170-et juttatja eszembe. Mindkettő hétköznapi, és mégsem. Azoknak találták ki, akik nem állatok, de azért szeretik a sebességet, nem elmebetegek, de nem tojnak be, ha néha napján megcsikordul a gumi.

A GT nem sportautó, aki az életét akarja kockáztatni nap mint nap, az vegyen GTI-t, vagy még inkább Audi TT-t. Aki azonban nem szeretne kényelmi kompromisszumokat kötni, viszont egy kicsit többre vágyik sima 100-120 lóerős városi cirkálónál, elégedett lesz a GT-vel. A futómű kifejezetten kényelmes, és a kanyarokban is egész jó, a váltó kicsit hosszan, de könnyedén és pontosan jár, ahogy Winkler mondaná: kellemesen roszogós. Ami nem keverendő össze a kellemetlenül akadóssal!

A kormányzás pontos, a motor pont annyival nyújt többet egy hétköznapi kategóriánál, amennyit még bárki befogadhat, a futómű pont annyival feszesebb csak, hogy ne menjen a kényelem rovására. A GT a racionális felnőtt ember sportos autója. Egyedül a fékek teljesítménye tűnt egy kicsit halványabbnak, de ennél a modellnél talán ez sem számít, nem arra találták ki, hogy minden féktávon izzanak a féktárcsák és füstöljenek a gumik.

Az első három Golffal nem volt semmi baj. Aztán jött a negyedik, ami a harmadik remake-je volt, olyan, mint amikor az amerikaiak újraforgatnak egy jól sikerült francia komédiát, vagyis béna. Az ötös meg kétségbeesetten próbált beilleszkedni kategóriatársai közé, ezért izzadtságszaga lett. A szag ma, három év elteltével felerősödött, ráadásul a GT nem is használ dezodort: annyira szolíd, szinte meg sem lehet különböztetni a mezei modellektől.

A beltér is inkább konzervatív, vagy még inkább semmi különös, de legalább nem lehangoló, mint mondjuk az Accordban. A megfelelően kiválasztott üléskárpit sokat dobna a hangulaton, én biztosan nem ezt a piros-szürke förmedvényt választottam volna a sajtóflottába. Pedig milyen jó elöl; kényelmes, jó oldaltartású sportülések.

A fentiek alapján úgy tűnhet, nem tetszett a Golf GT, pedig de. Kicsit csalódtam, igaz, de nem az autóban, hanem a motorban. Nem mintha rossz lenne, sőt, feleslegesnek találom viszont a turbót és a kompresszort együtt. Az egyik elég lett volna. Valami újszerű élményre számítottam, ehelyett egy közepesen közvetlen, érezhetően feltöltéses motort próbáltam ki. Simán elhittem volna, hogy egyszerű kompresszoros konstrukció, de talán azt is, hogy turbó. Nem volt rossz, de én áttörést vártam, az meg nem volt.

Az autó a maga módján, ha nem is tökéletes, de kifejezetten jó. Összhangban van a kicsit sportos dizájn a kicsit sportos futóművel és a kicsit sportos motorral. Golf GT-t a visszafogott állatoknak! Már ha léteznek ilyenek. Az ötös Golf orr-része kifejezetten vagány, igaz, a többi tényleg nem túl fényes, és a konzervatív, németesen visszafogott beltér sem ragadott magával, de maga az autó kellemes társnak bizonyult. Csirkének sportautó, sportautónak csirke, nem is tudom... 6,7 millió kicsit sok érte.