Hová tűnt a gumicsizma?
Teszt: Ford Ranger Wildtrak 3.0 TDCi 4x4 - 2009
Az első ötven kilométeren olyan férfiasan éreztem magam. Élveztem a magasságot, szórakoztatott a nyomaték, jó volt végignézni az előttem Szilicei-fennsíkként elterülő motorháztetőn. Aztán megálltam a faluban, és a sáros, horpadt Hiluxok mellett dohányzó vadászok kiröhögtek.
A maszkulin alaphangulat szertefoszlott, a narancsvörös küszöbbel viccelődő és tükréből hideg kékesfehér fényt kibocsátó Ford Ranger Wildtrak mellett úgy éreztem magam, mint egy balerinának öltözött transzvesztita az orosz flotta sorozásán. Kínosan, na.
Elvileg azok vesznek pickupot, akiknek szükségük van terepjáró-képességre, platóra a szállításhoz és némi utastérre, hogy négy-öt felnőtt eljusson valahonnan valahová. Ezek az opciók feltételezik, hogy munkára, koszos-saras körülmények között használják majd a járművet; ezt a tervezéskor figyelembe is veszik. Ennek eredményeként szörcsögő dízelt, merev tengelyt és laprugót tesznek alá; ésszerű kompromisszumot keresnek a fülkehossz és a platóméret között.
Eredmény? Egy kényelmetlen, pattogó, nagy tengelytávú, mérsékelt teherbírású, de aránylag tartós valami. Ezzel nem is lenne baj, egy csomó embernek pont ez kell. Erdészek, gazdák, villany- és gázszerelők vágynak ilyenre – de miért van az, hogy a legtöbb szembejövő pickupon nincs semmi teher, nem röfögnek a platón rózsaszín kucuk és a bütykös gumik helyett utcára simított abroncsokat látunk?
Lássuk be: vannak, akik szeretnek parasztnak látszani. Nincs szükségük platós terepjáróra, mégis megveszik; indokot könnyű találni. A Ford egészen odáig ment, hogy a morcos, egészen használható Rangerjükre ráhúzták a tüllszoknyát: messziről vagány melóskocsi, trágyaszaga azonban nincs, és nem is lehet.
A Wildtrak célcsoportja? Állítólag a dinamikus és kalandot kereső ifjak, az örökifjú extrémsportolók, de így is van hiba a logikában. A jetski nem fér föl, a terepmotornak is kevés a hely és a hőlégballonból is csak a kicsike kosárnak elég a plató. Az ilyen jószágokhoz utánfutó kell, rögtön fölöslegessé válik a nagy fordulókörű pickup. A siklóernyőhöz, szörfhöz vagy wakeboardhoz untig elég egy normál 4x4-es akármi – az talán még gazdaságosan is üzemeltethető.
Amit az alapszériás Rangerben kedvelünk, azt itt gyárilag kivégezték. Lenne valakinek szíve a bordó metálfényt a csipkebokrok között megcsíkozni? Na és a szép, fényezett lökhárítót odacsapni valami buckához? Nem. A Ford is úgy gondolja, hogy a Wildtrak aszfaltra vagy murvára való – de oda minek? Arra van jobb is.
A tesztautót 255/60 R18A/T nyári gumival kaptuk meg. A rádió persze szajkózta, hogy jön a cudar hóesés meg a mínusz tíz Celsius, úgyhogy két nap óvatoskodás után visszament gumicserére. Lekerült a hatküllős, 18-as felni, helyette 16-os könnyűfém tárcsát tettek a kocsi alá, 245/70 R16 gumikkal. A mintázat természetesen utcai volt, esélyt sem adott a terepezésre – még a fotózás helyszínéül kiválasztott toronygarázs behavazott tetejére is küszködve vitte föl az amúgy ennyire nem terepképtelen autót.
Szegénykém nem tudott kapaszkodni – hiába húztam be összkerékbe, a felkent padlón, a bokányi hóban csak csúszkált és küszködött a kéttonnás Ford. Szégyenszemre le kellett feleznem, hogy felküzdje magát azon az emelkedőn, ahová kollégám az összkerekes személyautóval vidáman felkanyarodott. Egész hétvégén vágytam egy rendes garnitúra gumira: ott álltunk kettecskén a Börzsönyben, de mégsem vághattunk neki a kedvenc utaknak – nem csak tüllszoknyát, hanem balettcipőt is kapott a gumicsizma helyett a Ranger Wildtrak.
Sokat kérnek érte. Szeretné megtudni, hogy megéri-e?
