Teszt: Agrifac Condor - 2015.

Az Agrifac Condor nem jármű, hanem mezőgazdasági gép, a telephely és a földek között mégis közúton közlekedik, ez az a helyzet, amikor az autós találkozik vele. Kissé ufószerű a rovarfejével, összehajtott sáska- (bocs, kondor-) szárnyával, valószínűtlen kinézésével. Az persze nem életszerű, hogy ha másképp nem tudom megelőzni, alulról próbálom, mert országúton összehúzott nyomtávval és leeresztett felépítménnyel közlekedik, meg hát ötvennel robog, de kaszkadőrmutatványnak látványos lenne. Adatszerűen: a Condort rendelkezésemre bocsátó, növénytermesztést és mezőgazdasági bérmunkát végző solti Rákóczi Zrt. a szokottnál kisebb kerekekkel rendelte, a szabad magasság így „csak” 130 és 180 centi-, a nyomtáv pedig 225-300 között variálható. Hogy éppen mekkora, a lefelé tekintő kamera képernyőjén látni a fülkéből.

Már ennyivel is abszolút különlegességnek számítana a holland masina, de van még valami a trükkös ládájában: ahhoz sem kell megállni, hogy váltogassunk a háromféle kormányzási mód között. Vonuláskor és permetezés közben elsőkerék-kormányzású, mint egy autó, és nagyon érzékenyen, finoman vezethető a kicsiny, forgatógombos volánnal. A másik lehetőség, hogy ellentétes irányban fordulnak el a hatalmas kerekek, ilyenkor döbbenetesen szűk helyen (13 méteres körön belül) tud megfordulni. A harmadik módban ugyanarra tér ki mind a négy kerék, hogy „kutyanyomon”, oldalazva haladjon az Agrifac, például, ha egy szabálytalan alakú tábla csücskét kell elérni.

Pedálból kettő van: gáz és fék. Az utóbbi semmi különös, de a gázt csak vonulási helyzetben kell nyomni, akkor ez szabályozza a sebességet, és közben ennek megfelelő „műszerfalat” mutat a nagy érintőképernyő. Permetezéskor át kell váltani munka-üzemmódra, amikor is hatástalanná válik a gázpedál, a sebességet a joystick előretolásának mértéke befolyásolja, az előre beállított határig, és persze ilyenkor egészen más adatok olvashatók le a monitorról. Mintha két különböző gép lenne, egyben. De jól ki van találva az ergonómia, pillanatok alatt meg lehet tanulni, majd hamarosan meg is szokja az ember a furcsaságokat.

Mindezt egy sajátos konstrukció teszi lehetővé. A masszív központi alvázon ollós szerkezet szétnyitása vagy összébb csukása változtatja a nyomtávot, a hasmagasságot pedig az egyes kerekekhez tartozó teleszkópos, dupla gólyaláb, amely teljesen független a följebb álló légrugótól. Minden hidraulikusan működik, még a kormányzás és a négy kerék hidrosztatikus agymotorja is, a 280 lóerős IVECO dízel csak az olajszivattyút hajtja.

Az embermagasságú kerekek egyik előnye, hogy simán átlépnek olyan akadályt, amelyen egy terepjáró rögtön elakadna. Persze létrán kell felmászni a fülkébe, majd hidraulikus munkahenger hajtja fel a létrát – mintha egy vár csapóhídját húztuk volna fel magunk után. Kakasülőnkön jócskán ringatózunk, de rögtön kialakul a bizalom a Condor iránt, mert nagyon stabil, és ezt egyfolytában érezni is rajta. Szóval, ha leszednék róla a permetező cuccot, maradna egy nagyon extravagáns terepjárónk.

Ám bűn lenne leszedni, hiszen permetezni akarunk, azaz most, a cikk kedvéért, csak eljátszani: tiszta vizet töltünk a négy köbméteres permetlé-tartályba, vegyszert nem adunk hozzá. A solti lapály nullás liszt-szerű porát felkavarva földúton megyünk ki a csemegekukorica-táblához. Egy nagyobb huppanó van csak, előre figyelmeztet is Borbély István, a birtok gazdája, nehogy elugrassak róla. A kilátás remek a negatív dőlésű szélvédőn át, centis pontossággal irányítható a gólyalábú masztodon, a fülkében kellemesen alacsony a zajszint (a motor mögöttünk-alattunk van), és persze klíma küzdi le az augusztusi kánikulát. A munka monotonitását rádió enyhítené, de most inkább beszélgetünk.

Átváltás munka-módra, befordulunk a kukoricásba. Gombnyomásra szétnyílik a keselyűszárny, azaz a szórókeret – ezen a gépen 30 méterre, de van 51 méteres kivitel is. Előre be lehet állítani a permetezés mértékét, úgyis csak akkor kezd kilépni a folyadék, amikor elindulunk. A sebesség 15 km/órára van maximálva, de óvatoskodva elmaradok tőle. Ha eddig büszke voltam ügyességemre, most rájöhetek, hogy van még gyakorolni valóm. Pontosan kell célozni, hogy ne tapossam le a kukoricát, viszont a rendszeresen öntözött föld félig szikkadt sarat képez a növények árnyékában, eléggé csúszik, úgyhogy késedelmesen reagál a kormányra az üresen is 13 tonnás, de most a feltöltött tartállyal még nehezebb Condor – olyan, mintha teherautót vezetnék jégen. Hiába van szamárvezető vonal húzva a szélvédőre, enyhén kígyózva haladunk, mindig túlfordítom a volánt. Kell egy kis idő, míg kezdem eltalálni a szükséges mértéket, és nyomvonalam közelít az egyeneshez.

Most függőlegesen áll a fúvókasor, egyenesen lefelé fújja a permetet a ventilátorok légárama. Ám az egészet el lehet fordítani előre vagy hátra, hogy kiegyenlítsük a szél hatását. Akár 50 km/órás szélsebességnél is tökéletesen egyenletes a permetezés. A Condor szórókerete egyébként sohasem akad el a talajban, vagy lendül túl magasra, mert automatikus stabilizálás tartja mindig a talajjal párhuzamosan, a beállított optimális magasságban.

A táblavégi fordulónál régen számolni kellett a növénysorokat, hogy hol induljon el visszafelé az ember. Ma már a GPS mutatja meg, nincs stressz, hogy ki ne maradjon egy sor, illetve, hogy sehol se permetezzünk duplán. Azt azért el tudom képzelni, hogy ha dologidőben napi sok-sok órát végezném ezt a munkát, még álmomban is a hullámzó kukoricatengeren hajóznék. István ráadásul éjszaka szokott permetezni, mert akkor lassabban párolog el a víz, nem ég rá a növényre a vegyszer. Ugyanez fényszórók világánál – ahhoz még sokat kéne fejlődnöm...

Egyesek arra büszkék, hogy harmincmilliós autóval járnak, és mellényzsebből tankolnak. Nos, húzzák össze magukat kicsire, és bújjanak egérlyukba egy Agrifac Condor láttán! Százmillió fölött van az ára, a Rákóczi Zrt. sem tudta volna megvenni pályázaton elnyert támogatás nélkül. Egyébként is nagyban kell itt játszani, van tétje a precíz kalkulálásnak. A gép évi tízezer hektárt is elláthatna, de csak hét- nyolcezren dolgoznak vele, és ezzel kell annyit behoznia a kasszába, hogy öt év múlva körülbelül féláron eladható legyen. Igen, jól számolnak, évi tízmillió forint az értékcsökkenés, további egymillió a karbantartás, és – most kapaszkodjanak meg – percenként ötezer forintnyi vegyszer megy ki a fúvókákon, egy esztendő alatt erre nagyjából elmegy a gép ára, de akár több is. A háromszáz literes gázolaj-tank másfél napi munkára elég. Lenne itt zenebona, ha mindig jelzőgong szólna, amikor kiesik egy forint a gazda zsebéből!

Ide már nem elég egy bármilyen ügyes és gyakorlott gépkezelő, tudománya van ennek. István agrárdiplomát szerzett Keszthelyen, egyszerre elméleti és gyakorlati szakember. Ha keveset permetezne, romlana a termés minősége, csak olcsóbban tudná eladni. Ha sokat, akkor azért borulna a büdzsé. Kitéve az időjárás szeszélyeinek, tízmilliókkal zsonglőrködik. De szerintem nemcsak a felelősség miatt kezeli egyedül ő maga az Agrifac Condort: el sem titkolhatná, hogy szereti, és passzióval dolgozik rajta. Én is így lennék vele.