Teszt: Magirus-Deutz Mercur tűzoltóautó - 1963

A csőrben a Klöckner-Humboldt-Deutz AG F6L613 jelzésű motorja lakik. Ez egy 7,4 literes, V6-os, léghűtéses, négyütemű dízel. Csúnyán szól, nem valami agilis, 70-80 km/h körüli sebességre tudja felküzdeni a kasztnit - viszont szép látvány, és könnyű hozzáférni. A versenyautókra emlékeztető gyorsrögzítők (már amennyi megmaradt belőlük) oldása, a csőr tetejének megemelése után a hűtőrácsot két rugós rögzítő oldásával pillanatok alatt lekaphatjuk. Lenyűgöző a hatalmas hűtőventilátor, mintha egy repülő sugárhajtóművébe néznénk. Mellette egy kis szíjhajtású kompresszor lapul, ami a fékszervónak termeli a levegőt.

Felülről megkapó a blokk szimmetriája. A két, büszke DEUTZ feliratot viselő hengerfej alatt három-három, kézzel oldható csavarral lefogatott szelepdekni figyel, mögöttük egy-egy centrifugálszűrő csapja ki a levegőből a port. Csak az adagoló rontja el a harmóniát, ahogy negyvenöt fokban megdöntve, nyomócsöveit balra kisorakoztatva heverészik a hengersorok közti völgyben.

Alulról is jól néz ki a Magirus, szép egyértelmű minden, nagy dolog ez a mai elburkolt, műanyaglappal fedett világban. Gyönyörűen látszik a központi osztómű, melyből előre-hátra fut ki a két kardántengely. Nagyon látványos a kipufogórendszer, a hengersorokból érkező irdatlan hosszú csövek összefutnak a központi dobban, innen már csak egy ágban áramlanak a gázok a bál hátsó ikerkerék mögé.

Nézzük most a hátulját! A bal oldali nagy, oldalra nyíló ajtó mögött egy rücskös, csúf hasábot látni, ez a kétköbméteres víztartály. Tölthető tűzcsapról - akár a nyomóoldalon is -, felülről bármilyen slaggal, vagy a kocsi saját szivattyújával bármilyen szabad vízfelületről. A mellette található kis felnyíló ajtó mögött van a feltöltőcsonk és a fecskendőcsatlakozók, három darab, mellettük két kar. Az egyik a szivattyú kardánhajtását kapcsolja, a másikkal a motornak lehet gázt adni, így növelni a csőben a nyomást.

Az autó tud egyszerre menni és szivattyúzni. Sőt, néha kell is neki ilyet csinálni. Tarlótűznél a tűz vonala mellett végiggurulva kényelmesen végig lehet öntözni a tüzet, ilyenkor a tempót hátulról is meg lehet határozni a nagy karral. Ha mind a három csapot megnyitjuk, a tartály kevesebb, mint egy perc alatt leüríthető. Van még hátul két villanykapcsoló is, két keresőlámpához.

A kocsi jobb oldalán van a tömlőszekrény, itt található a sok szépen felcsavart slag. Egy kihajtható tömlődob is akad itt, úgy 30-50 méteres, gyorsan letekerhető tömlődarab fér rá. A sugárcsöveket, a tömlők végére csatlakoztatható csővégeket a kocsi bal oldalán, a víztartály mellett lévő kis szekrénykébe lehetne akkurátusan, szépen sorban bepakolni - ha ez a szekrény zárható volna. Amíg nem az, nem kerülnek ide a szépen csillogó, szarkákat vonzó fémspricnik.

A felépítmény elülső részében, a vezetőfülke mögött két padon, egymással szemben 6-8 tűzoltó zötykölődhet. Télen egy dízelkályha tartja őket melegen. A padok alatti tárolóban tartják a csizmákat, ásókat, lapátokat, illetve itt, a hátulsó pad alatt lapul maga a szivattyú is; műszakilag ide volt praktikus elhozni a motorról a hajtást. Van még egy kis szekrényke a két gyári baltának, meg osztott polcok a védőruháknak, gázálarcoknak, légzőkészülékeknek.

Egy létrán fel is lehet mászni az autóra. A felépítmény tetejére kerültek a szívócsövek, itt a pótkerék, van egy krecli az egyelőre még hiányzó összecsukható létrának. A tetőn végigtrappolva a kabintetőhöz jutunk, amin van egy kis kerek, felcsapható zsilipajtó. Ezen át leereszkedhetünk a vezetőfülkébe.

Itt egyáltalán nem érezni, hogy tűzoltóautóban vagyunk, csak egy régi teherautóbelsőt látunk. A '64-es német technika nagyjából megfelel egy '80-as évekbeli szovjet műremeknek, egy ZIL-nek, KRAZ-nak. Hatalmas kormány, irdatlan pedálok, kényelmetlen, izzasztó ülések, hosszú vaskarok a hajtáslánc átalakításához, szétszórt gombok, órák, kapcsolók a vaslemez műszerfalon. A részleteket a galériában fejtettük ki képaláírások formájában, szinte minden bigyóról megtudtuk, mire való!

Az öreg Magirus-Deutz látványát elölről-hátulról, alulról-felülről, kívülről-belülről egyaránt a nagy vasak, nagy faszekrények legyártása eltelt 44 évhez képest szinte makulátlan állapot koronázza meg. Ez a remek állagmegőrzés a tűzoltóautók sajátja. Egyrészt ugye hihetetlenül alacsony a futásteljesítményük, ebbe a kocsiba évente átlagosan 786 kilométer került; szerintem én gyalog megyek ennyit egy esztendőben. Emellett mindig menetkésznek, üzembiztosnak kellett lenniük - folyamatos volt a karbantartás, nem csöpöghetett, kattoghatott, pezseghetett, moroghatott bennük tartósan semmi, hiszen emberéleteket jelentett a mindenkori fitt állapot.

Akad is sok meglepően jó vétel, ha mondjuk a mobilén rákeresünk a vörös oldtimer teherautókra. Tessenek böngészni bátran, a minimális futásteljesítményű egykori tűzoltóautót aztán lehet dédelgetett veteránként garázsban simogatni, az összkerekeset át lehet építeni truck trial-autónak, a platóssal lehet trágyát hordani a földekre, a furgonból lehet lakóautót buherálni - vegyen mindenki egy öreg pirosat, jópofa dolog!