Teszt: Piaggio APE

Ön- és közveszélyes jármű. A harmatgyenge motor épp csak vonszolja a terjedelmes kasztnit, de ahhoz épp elég az ereje, hogy egy hirtelen kormánymozdulattól felborítsa az egész járművet. Ha pedig feltűnik a zsúfolt belvárosban, a bámuló autósok tömegkarambolt okozhatnak. Mint egy UFO, úgy araszolok át a kereszteződésen, miközben csak azok ismerik fel a kis járművet, akik elég olasz neorealista filmet láttak a hetvenes évekből.

A Piaggio APE nálunk még szinte ismeretlen, de a robogózás őshazájában, Olaszországban komoly múlttal rendelkezik.. Története egészen a háborús időkig nyúlik vissza, mikor egy élelmes vállalkozó rengeteg olyan kis kerékhez jutott, amilyeneket a repülőgépek farka alá szoktak szerelni (farokfutónak hívják). Gondolkozott, hogyan lehetne ezekből pénzt csinálni, és a legkézenfekvőbb megoldásként motort épített a talált kerekek közé.

Az olcsó robogó újabb takarékos ötleteket szült, és alig néhány évvel az elterjedése után már megjelent a Vespa háromkerekű, platós változata. Az apró teherszállító akkoriban még nyitott volt, elölről ugyanúgy nézett ki, mint kétkerekű társai, de mivel az olasz zöldséges télen-nyáron, zuhogó esőben hordja a cuccot, csakhamar zárt vezetőfülkét kapott. Mára szűk sikátorokban és Róma zsúfolt főútjain ugyanúgy megtalálható, mint a tengerparti strand gyümölcsárus bódéja mellett. Kicsit szögletesebb lett, de lényegében ötven éve változatlan.

Hiába van a kezemben a kulcs, az udvaron álló APE ajtaján nem találom a zárat. Csak kereskedő útbaigazítása után megyek át a Piaggio jobb oldalára, ugyanis csak ezen az ajtón van kulcsos zár. Beülni sem könnyű, mert a fapadosnak mondható kasznit igencsak alulméretezték. Egyenes derékkal már hozzáér a fejem a csupasz fémtetőhöz (186 cm magas vagyok), és nem látok ki az ablak felső peremétől. Csak az ülésen lejjebb csúszva, görnyedt derékkal találom meg azt a pozíciót, ami ugyan kényelmetlen, de legalább előre tudok nézni.

A fülke egyetlen luxusát a szélvédő mögött elhelyezett aprópénz-tartó jelenti, ami teljesen feleslegesnek tűnik. Parkolódíjat ezzel úgysem kell fizetni, a kolduló hajléktalanoknak meg semmit sem tudunk kiadni a rögzített ablakokon.

Előttem a Vespa robogók jól ismert kormánya, rajta a négyfokozatú markolatváltó. Az aktuális sebességfokozatot digitálisan jelzi, ezt ugyan jobb elfelejteni, mert a műanyag burkolat alatt rejtőző fehér korongra írt számok alig látszanak. Ráadásul a 2. fokozattól már két fokozat között áll meg. Egyébként lefelé egyes, fölfelé a többi, ahogy megszoktuk.

Lábaim között az irányváltó (a kézifék mellett), ezzel tudom megfordítani a váltó forgásirányát. Ezért a Piaggio APE hátrafelé is négyfokozatú. Később kipróbáltam, erre még visszatérek. A plató alatti kétütemű motor differenciálművön keresztül hajtja meg a hátsó kerekeket. A motor maga állítja elő a benzin-olaj keveréket, a tartályok a fülke két oldalán találhatók. Mivel a három kerék csereszabatos, még pótkerék is gazdagítja a felszerelést.

Minden mozdulatra megbillen a fülke, mert pont az egyetlen első kerék mögött ülök. A vékony lemezből préselt karosszéria úgy szól, mint egy bádoghordó, mikor becsapom az ajtót. Kinyitnám az ablakot, de csak résnyire kitámasztani tudom az alját. Emiatt viszont nem tudom beállítani a tükröket, mert azokat közvetlenül az ajtóra szerelték. Érthetetlen, miért nem rakták pár centivel előrébb a tetőtartó oszlopra, hiszen akkor nyitott ajtónál kényelmesen hozzá lehetne férni.

Biztonsági öv nincs, és inkább nem gondolok arra, mi történne a papírvékony karosszériával, ha esetleg összeütköznék egy autóval... Biztonsági szempontból semmivel sem EU-konformabb az APE, mint a lassan már közellenségnek tekintett Trabant. Hiába a Piaggio APE segédmotoros kerékpárnak minősül. Bukósisak mégsem kell a zárt vezetőfülke miatt. Ezt műbizonylattal is tudja igazolni az importőr.