Vizsgálom az üléseket, mivel még nincsenek felcsavarozva, a kezemben marad az egyik ülőlap. "Ez nem a lengyelektől jön, magyar beszállító készíti őket" - osztja meg velem a műhelytitkot a Ganz embere. Nézegetem az óriási ajtónyílást, Tamás arra bíztat, hogy bátran tegyem be középre a lábamat, ő majd jól rácsukja az ajtókat. Kissé elbizonytalanodom, főszerkesztő-helyettesünk jut eszembe, akinek alig egy héttel ezelőtt hasonló kaland miatt törött el két ujja, persze az egy éjszakai járat volt, ez meg a Trollino. "Vinetú" - kiálltok fel, essünk neki.
Az ajtók összecsukódnak, beszorítják a lábamat, de alig érezhetően, nagyjából ahogy egy aranyhörcsög a harapós, bőrszaggatós korszakán túljutva szorítja össze finoman a répát a fogaival, vigyázva a gazdi ujjaira. Egy ideig, talán egy másodpercig hezitálnak a hatalmas üveglapok, most akkor mi legyen, aztán megadóan kinyílnak, hogy "lesszíves", vegyem már el a lábamat, oké?
Minden rendben, a troli kész a próbautazásra. Kissé összeszorul a szívem, ezt kivinni a kátyús budapesti utakra olyan, mint Concorde-dal szántóföldet permetezni. Elindulunk. Semmi gördülési zaj, az alkatrészek is csöndesek, zörgésmentesek. Csak a motor búg fel, de nem úgy, mint ahogy megszokhattuk. Kicsit olyan érzésem támad, mintha hátul a Milleneum Falcon hajtóműve dolgozna. Ha egyszer folytatnák Pirx kapitány kalandjait, akkor van egy tippem, hogy hova érdemes a hangmérnököknek hangmintáért elzarándokolniuk.
Amint kiérünk a kátyúk közé, véget ér a varázslat, az illesztékeknél csöndesen elkezdenek zörögni a burkolatok. Győzhetetlen úthibák. Tamás az elektronikát ellenőrzi, én pedig megteszem a jó félperces utat a hátsó "agyközponttól" a vezetőfülkéig. Változatosan kialakított, hol dupla soros, hol metrós elrendezésű ülések vezetnek a szakszervezeti elnökig.
"Megcsinál mindent, amit elvárok tőle" - mondja Zoltán. Meglepő könnyedséggel gyorsul, lassul, fordul az óriási, 18 méteres test (Budapestre 12 méteresek érkeznek majd), láthatóan élvezet vezetni. "Volt, hogy hídnak felfelé legyorsultam vele egy régebbi Audit" - osztja meg velem sofőrünk élményeit, miközben sorozatban hagyjuk el a megállókat. Ahogy elsuhanunk mellettük, a várakozó tömegek egyszerre fordítják fejüket a troli után, mintha valami olasz sportautó tépett volna el mellettük, Janett Jackson jobb mellével az anyósülésen.
Bár már jó pár hónapja járja a fővárosi utakat, most is mindenki megbámulja a feltűnő jelenséget, "főleg a belvárosban". Kicsit elkedvetlenedek, amikor arra gondolok, hogy szolgálatba állás után pár héttel megjelennek az ülések hátára felírt, az ablakokba belekarcolt "Szeretlek Bözsi", majd két héttel később a "Bözsi, megdöglesz" feliratok, valamint különböző világnézetet kifejező logók, de csöndesen abban bízom, hogy most majd másként alakul.
Beérkezünk az Örsre. Érdeklődő leendő utasok és sofőrök közelednek a Trollino felé. Szemből fotóznám, beérkezik mellé egy hagyományos, vörös troli, a sofőrje int, hogy készítsek képet a kettőről együtt. A járókelők belesnek az ablakán, a szakmabeliek a technikai részletekről faggatják Zoltánt és Tamást. Még egyszer utoljára végigsétálok a Ganz-Solaris gépén, aztán szeptemberig búcsút intek neki.
