Teszt: Yardman HE 5150 fűnyírótraktor

Unokatestvérem nem ilyet vett. Hanem ezt a sárga hátulkidobósat, amit én is kipróbálhattam: a Yardman HE 5150-est. A Yardman nem önálló cég, a sárga-zöld brand az amerikai MTD egyik márkája.

Az 5150-est 780 ezer forintért kínálja a magyar forgalmazó. Más dimenzió, mint a barkácsáruházak választéka. És még bőven nem a legdrágább otthoni használatra szánt traki, a Yardman csúcsmodellje, a Kawasaki-motoros, 122 centis vágószélességű zászlóstraktor több, mint egymillió forintba kerül. (Csak viszonyításképp: a négyzetméterek helyett talán már hektárban számoló vérprofi Kubota ZD28 , ami egy helyben megfordul és napi nyolc órában vághat füvet évekig, Németországban 18 000 euróba, több mint négy és félmillió forintba kerül.)

No de mit is tud a HE 5150? Hidrosztatikus az erőátvitel, vagyis nem szíjjal, kardánnal, lánccal hajtja a motor a kereket, hanem olajáramoltatással. Ez jó, mert csendesebb, másrészt biztonságosabb is. No nem a gép alá került kismacska (ilyet egyszer láttam, állatorvoshoz hozták, nem volt vicces) vagy emberláb szempontjából: ha mondjuk masszív kőbe akad a penge, esetleg falnak megy a traktor, nem törik, szakad semmi, nem görbül el a hajtókar (ilyet is láttam), csak leáll a kés.

A két vágóasztal két pengéjét viszont ékszíjrendszer hajtja, bámulatos működés közben benézni a traktor alá. Az 5150-es hátulkidobós, a 280 literes fűtartály az ülésből üríthető. A motor Kohler márkájú, de aki nem bízik ebben a számomra péládul teljesen ismeretlenül csengő nevű márkában, kicsit drágábban Kawasaki blokkal is megveheti ugyanezt, ami mindjárt jobban hangzik.

Egy henger, négy ütem, léghűtés, oldalt vezérelt, kétvezértengelyes felülszelepelt motor, tizenöt lóerő. És önindító! Na mondjuk nyolc kilóért már nehogy zsinóron kelljen rángatni a motort. A szivató azért nem automata, kézzel kell kihúzni reggel, műszakkezdéskor.

A kulcs elfordítására egy-két főtengelyfordulat után meglepő hangerővel röffen be a motor – a kipufogórendszer nem szokott túl bonyolult lenni kerti kisgépeken. Ha kiengedtük a kéziféket (ami tulajdonképp az üzemi fék kézi reteszelési lehetősége csupán), már mehetünk is, előre. Ha tolatni szeretnénk, mivel hülyebiztos amerikai gépről van szó, a kulcsot át kell fordítani egy másik állásba, meg kell nyomni egy gombot, amitől villogni kezd egy LED, hogy vigyázz, tolathatsz, és a gázpedál lesarkalásával mehetünk is hátra. Ja, a világítás is automatikusan indul a gyújtással. És ha felemeljük a fenekünket a székről (ami fix, magas kövérek hátrányban), megszakad egy áramkör, és vele együtt a gyújtás is. Csak nehogy valakinek baja essen!

Talán helyesebb lenne gázpedál helyett gyorsítópedált írni. A keverékképzéshez ugyanis semmi köze a pedálnak, az, és a hatfokozatú „sebességváltó” csak a hajtással variál. A tulajdonképpeni gázpedál egy kar, ahol a munkagépeken megszokott grafikai vicc iránymutatása szerint nyithatjuk-zárhatjuk a pillangószelepet teknőstől nyúlig.

Kuplung tehát nincs: a hajtás a pedál lenyomására megindul. A traki nagyjából 8-10 km/h sebességre képes. Remek móka a direkt kormánnyal ide-oda kanyarogni a pöfögő-zötyögő sárga kisgépen, és még el se kezdtük a fűnyírást!

Ami a legegyszerűbb dolog az egészben. Van egy kar, amivel szabályozhatom a vágóasztal magasságát, meg egy másik, amivel megfeszíthetem a szíjtárcsákat, és indulhat a kasza. Aztán már csak figyelni kell a kőre, lábra, kiscicára. Meg arra, mikor telik meg a fűgyűjtő zsák; ezt a magunk mögött hagyott, egyre vastagabb fűcsík jelzi. Hát ennyi, remélem sikerült kedvet csinálnom a kistraktorozáshoz. Jó szórakozást, pardon, jó munkát kívánok!